Gazdaság

Torlódás lehet Ferihegyen

Szűkösnek bizonyulhat Ferihegy, ugyanis a felújított terminál előtti kifutópálya forgalmát negyven napra korlátozni kell egy eredetileg hatszázmilliósra tervezett, de kétmilliárdosra "sikeredett" fejlesztés miatt – írja a Népszabadság.

A lap értesülése szerint ideiglenesen nőhet a zajterhelés Rákoshegyen, és kisebb-nagyobb fennakadásokat is okozhat Ferihegyen, hogy a repülőgépek fel- és leszállóhelyéül szolgáló két futópálya közül az egyik csak korlátozottan lesz használható negyven napig – szeptember elsejétől. A Strabag Rt. ugyanis közel kétmilliárd forintért új gyorsguruló utat készít az egyes számú kifutópálya és a Bravo 2 jelű gurulóút közé. A fejlesztéssel a kifutópálya kapacitása jelentősen megnőhet, mivel az érkező repülőgépeknek nem kell majd megvárniuk, amíg a már korábban földet ért jármű a pályán végig gurulva elér a 2-es terminálig.
Lapértesülések szerint a fejlesztésre szánt eredeti összeg 600 milli8ó forint volt, így most egyelőre nem tudni, hogy miből áll össze a 2 milliárd forint.


Ugyanakkor egyelőre azt sem tudni, hogy tervezett fejlesztés mennyire akadályozza a le- és felszállást. Szollár Domokos, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. munkatársa szerint nem lesz gond, a 3,2 kilométer hosszú egyes pályából ugyanis 1,8 kilométer szabadon használható lesz majd. Állítása szerint ennyi elég lesz ahhoz, hogy például a leggyakrabban használt Boeingek megálljanak a lezárt szakasz előtt. A népszabadság azonban úgy tudja, a légiirányítók teljes pályazárra készülnek, azaz az összes utasszállítót a kettes (Ecserhez közelebb eső) pályára küldik majd. Ha valóban így lesz, az számos problémát okozhat, ugyanis a repülőtér forgalma nagyobb, mint a kettes pálya névleges kapacitása, így a nyár csúcs mérséklődésével újabb késésekre kell felkészülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik