Gazdaság

Lengyelországban lesz a régió legnagyobb tőzsdei bevezetése

A lengyel kormány tegnap jóváhagyta, hogy a közép-európai régió utolsó állami kézben lévő gázellátó monopóliumának, a PGNiG-nek a 460 millió dollár értékű 15 százalékos részvénycsomagját tőzsdén keresztül privatizálják– írja a portfolio.hu gazdasági portál.

A PGNiG piaci értéke 3-4 milliárd dollár között alakulhat ki. Elemzői becslések szerint jelentős lehet a kereslet a részvényekre, amit nemcsak a magas olaj és gázárak indokolnak, de az is, hogy ez az utolsó állami kézben lévő jelentős közép-európai gázellátó.

A PGNiG tranzakcióban az ársávot augusztus 31-én állapítják meg, ezt követően szeptember 12-ig érkezhetnek be a befektetői jegyzési igények. A részvények szeptember 23-án debütálnak majd a varsói tőzsdén.

A kibocsátás csupán két nappal előzi majd meg a parlamenti választásokat, amin várhatóan a jelenlegi kormány bukását hozza majd. Az ügy érdekessége, hogy az ellenzék határozottan támadja a tőzsdei bevezetést, mondván, a cég ellenséges felvásárlásának esélye így megteremtődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik