Gazdaság

Irreálisnak tartja a MÁV

a Bombardier 1 eurócentes tisztítási és karbantartási ajánlatát, és harmadszor is a rivális Stadlert hirdette ki győztesnek a motorvonat-tenderen. Kétségtelen, hogy aligha lehet a fenti tevékenységeket évente és férőhelyenként 1 centért elvégezni, ám a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) egyszer már (a második forduló után) úgy határozott, hogy emiatt nem jogszerű kizárni a versenyből az egyik indulót. Úgy tűnik, a MÁV a saját pályázati kiírásának foglya lett, ez ugyanis bizonyos szolgáltatások árajánlatát más-más szorzóval jutalmazza, minek következtében a végösszeg és a kapott pontszámok nincsenek összhangban. Így történhet meg, hogy a harmadik fordulóban összességében 317 millió eurós ajánlattal előálló Bombardiernek a kiírás szerint több pontot kellett volna kapnia, mint a Stadlernek, amely olcsóbb, 264 millió eurós ajánlatot nyújtott be. A Bombardier pályázatát azonban – az irreális „karbantartási” árajánlat miatt – a MÁV nem is értékelte, hanem egyszerűen kizárta a céget.

Akár azt is gondolhatnánk, hogy a Bombardier túlügyeskedte magát, s a MÁV döntése igazságos volt, ha nem is jogszerű. Ezt az érzést erősíti meg a KDB második határozata, amely leszögezi: nem biztosítaná a verseny tisztaságát, ha a Bombardier ajánlatát a kiírásnak megfelelően értékelnék. A pályázati kiírással tehát komoly gondok vannak. A jogi csűrés-csavarást csak fokozza, hogy ügyben irányadó régi közbeszerzési törvény alapján mégsem jogos a kizárás.

A MÁV már harmadszor döntött a Stadler mellett, s korábban is jócskán akadtak gyanús körülmények, amelyek azt valószínűsítették, hogy e céget valamiért nem lehet kiütni a nyeregből.

Lapzártánkkor nem tudni, hogy a KDB ismét hibásnak tartja-e a MÁV eljárását. Az azonban biztosan állítható: a MÁV renoméján sokat javítana, ha teljesen új közbeszerzési eljárást írna ki, immár az új, EU-konform törvény alapján. Ennek előnye lenne például, hogy az irreális árajánlatot benyújtó pályázót ki lehetne zárni, hátránya azonban, hogy a választások előtt már nem érkezhetnének meg, s így a jelenlegi kormány imázsát sem javíthatnák az új motorvonatok…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik