Gazdaság

Hasta la Vista, XP!

Átrajzolhatja a vállalati szoftverpiacot a jövőre érkező új Win­dows, a Vista. Igaz, a most debütáló operációs rendszernek már fejlettebb Linux megoldásokkal kell majd versenyeznie.

Egy néhány fős, családi vállalkozásként működő fordítóiroda szolidan növekvő nyeresége és a szoftverrendőrség látványos akciói nyomán úgy döntött, legalizálja számítógépes programjait. Az akciósan kínált Windows operációs rendszerrel nem is volt gond, de a két gépre több mint 100 ezer forintot kóstáló irodai programcsomagot drágállotta az apró cég vezetője.


Hasta la Vista, XP! 1

Microsoft-vezetők a Vista startján. Évtizedes fejlesztés.

NYÍLT KÓD. Az úgynevezett nyílt forráskódú, Linux alapú irodai programcsomagok jóval olcsóbbak, lényegében ugyanazt nyújtják, mint a Windows irodai csomagjai. A Linuxra épülő szövegszerkesztőn elmentett fájlokból azonban több ügyfél gépén csak „ákombákomok” látszottak, s a problémára megoldásként az egyik szakértő informatikus is csak a Microsoft szövegszerkesztőjének használatát ajánlotta.

A néha bosszantó – igaz, évről évre enyhülő – kompatibilitási gondok ellenére még a kisebb vállalati piacon is látványosan erősödnek a nyílt forráskódú, döntően Linuxos rendszerek. A magyar piacon 2004-ben eladott mintegy 270 ezer darab készre szerelt és operációs rendszerrel kínált PC-ből már 16,5 százalékot, azaz több mint 44 ezer darabot ilyen operációs rendszerrel láttak el – mondja Jekler Rudolf, a Suse Linux programcsomagot kínáló Novell Magyarország kommunikációs vezetője.

A munkaállomások piacán lényegében egyeduralkodó Microsoft éppen ezért nem ülhet a babérjain. A szoftvervilágban szokatlanul hosszasan, a kilencvenes évek közepe óta fejlesztett Longhorn kódnevű, de pár hete hivatalosan Vistára keresztelt operációs rendszerével kíván válaszolni a látványosan javuló, és a Microsoft vállalati piacát mind érzékelhetőbben fenyegető nyílt rendszerek, illetve az Apple újabb platformjának (hivatalos nevén a Mac OS X Tiger) térhódítására.

A múlt héten jelent meg a Longhorn/Vista első béta verziója, és az internetet elárasztották az egymásnak ellentmondó vélemények. Abban viszont a legtöbb szakember egyetért, hogy a legjobban várt újdonság, a kereséseket forradalmian felgyorsító megoldás, az új fájlrendszer lehet az új szoftver egyik igazi ütőkártyája. A Microsoft Magyarországtól kapott információink szerint azonban a jövőre piacra kerülő szoftverben sem lesz még benne ez az újdonság, igaz, egy újfajta, a mainál sokkal gyorsabb és hatékonyabb keresőrendszer már működni fog.

A hírek szerint a WinFS kódnevű fájlrendszert csak később, valószínűleg 2007-ben, egy komolyabb frissítés formájában kapják kézhez a vásárlók. A Vista korábban 2006 elejére ígért megjelenése pedig csúszik, a jelenlegi hivatalos álláspont szerint 2006 őszére, vagy év végére kerül boltokba az operációs rendszer. Szakértők szerint a korábbi Windows verziók piacát nem fenyegeti a Vista piacra dobása, hiszen az üzlet felfutása inkább 2007 végére várható, addigra pedig a Windows XP már egy hat éve forgalmazott rendszer lesz.

A VISTA ÚJDONSÁGAI

• Stabilabb, biztonságosabb és gyorsabb rendszer (csökkenő terméktámogatási igény)
• Új, gyorsabb beépített keresőrendszer (adatok, információk keresésére, rendezése)
• Új Start menü és 3D-s ablak-elrendezés
• Forradalmian új fájlrendszer, a WinFS (csak 2007-től)
• A tálcán a megnyitott ablakok ikonjai felett lehetőség lesz az ablakok kis méretben történő megtekintésére, élőképpel
• Peer-to-peer hálózat egyszerű és nagyon gyors felállítása
• Központi szinkronizálás-kezelő, hálózatok közötti automatikus váltás
• Az antispyware és antiphishing alkalmazások kiszűrik és eltávolítják a kártékony kém- és jelszóhalász szoftvereket
• Továbbfejlesztett adatvédelmi technológiák, fejlettebb titkosítási funkciók
• Kevesebb biztonsági frissítés szükséges, a frissítések gyorsabban elérhetők és telepíthetők
• Prezentációk vetítése hálózaton át, és információ megosztás a hordozható számítógépekhez
• Gyorsabb és biztonságosabb mobil hozzáférés a szükséges adatokhoz: a hordozható készülékek, hálózatok szélesebb körű támogatása, egyszerűbb csatlakozás

HALOGATNAK. A szoftvervilágban megszokott, bár a Vista esetében „kissé hosszúra nyúlt”, csúszást azonban a Linux platformban üzletet látó nagy disztribútor cégek – például a Suse Linuxot értékesítő Novell vagy a tavaly 750 ezer szoftvert értékesítő Red Hat – most igyekeznek kihasználni. A közelmúltban jelentették be például a Suse Linux 9.3-as verzióját, a Red Hat pedig hagyományosan erős vállalati termékekkel van jelen a szoftverpiacon. Értesüléseink szerint még jóval a Vista megjelenése előtt tovább finomítják rendszereiket a nagy disztribútorok.

Némi lemaradásban vannak a nyílt forráskódú rendszerek a szoftverekhez adott támogatás, az ügyfélszolgálat terén. Ezt Szentiványi Gábor, a Red Hat céget Magyarországon képviselő ULX Kft. ügyvezetője is elismeri, de kiemeli: 2001-ben a Windows XP megjelenésekor a Linux alapú rendszerek többnyire még grafikus felülettel sem rendelkeztek. Akkor azokat csak a hozzáértők tudták használni, de ma mindenki számára egyszerűen kezelhetőkké váltak ezek a megoldások. Nem meglepő ennek fényében, hogy az IBM vagy a HP is mind aktívabb a linuxos világban.

Az új Windows azonban várhatóan nem csupán a marketing terén lesz erős, hanem jóval gyorsabban, egyszerűbben és főleg stabilabban működő rendszert hoz létre. A fejlesztés előtt álló vállalatokat azonban a döntéseknél fontos szerepet játszó látványelemekkel is igyekszik majd megnyerni. A Vistában háromdimenziós ablakkezelés valósul majd meg, amellyel áttekinthetőbb lesz a munka, s már az ablakok becsukása is felér majd egy kisebb vizuális élménnyel, hiszen nem eltűnik a bezárt alkalmazás, hanem a most ismert Apple OS X rendszerhez hasonlóan, látványosan lefolyik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik