 |
 |
|
Honnan szerezzünk megfelelő tömítést? Bármilyen furcsa is, a szocializmus utolsó évtizedében ez a kérdés több nagyvállalatnál is a számos neuralgikus pont egyikére utalt. Voltak ugyan helyi gyártmányok, de a nem megfelelő alapanyag miatt ezek minősége nem ütötte meg a kívánt színvonalat. A magyar iparnak azonban már akkor is voltak olyan termékei, amelyek esetében kulcsszerepe volt a minőségnek. Kókai Mátyás egy kollégájával elhatározta, hogy betömik ezt a piaci rést, és – még 1984-ben – némi leleményességgel Nyugatról behozott alapanyagokból, egy garázsból indulva belevágtak a tömítésbizniszbe.
Egyik első megrendelőjük a Videoton volt, ahol a testvéri Szovjetunió számára, mintegy mellékesen – az időnként felrobbanó ColorStar tévék mellett -, rakétaindító vezérlőpultokat is gyártottak. A székesfehérvári nagyvállalatnál a szibériai üzemi hőmérsékletet egy hidegkamrában produkálták, ahol a szkafanderbe beöltözött munkatársak tesztelgették a szerkezetet. „Ehhez sikerült olyan gumianyagokat szereznünk, amelyek mínusz 60 fokban sem veszítették el a rugalmasságukat” – emlékszik vissza a kezdetekre Kókai Mátyás.
|
|
Kókai Mátyás
50 éves, Csongrádon született. Vegyipari szakközépiskolába járt Budapestre, majd a Veszprémi Vegyipari Egyetem olajipari mérnök szakát végezte el. Első munkahelye a Péti Nitrogénművek műszaki fejlesztési osztályán volt, ahol kollégáival később egy tervezőirodát alapítottak.
1984-ben kezdett el foglalkozni a tömítőanyagok gyártásával, négy évvel később már, mint kisiparos dolgozott és kilépett a tervező cégből is. 1990-ben alapította meg a Kókai Tömítéstechnikai Kft.-t, amely jelenleg 110 főt foglalkoztat, és a tavalyi évet 920 millió forintos nettó árbevétellel zárta. A cég a közelmúltban 700 millió forintos fejlesztési program keretében új gépek beszerzésébe, illetve a gyártástechnológiája korszerűsítésébe fogott.
2004-ben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől megkapta az Év Vállalkozója Díjat.
Nős, két lánya van. Hobbija a futball, a síelés és a búvárkodás. |
|
|
|
|
PÉTI ÉVEK. A tömítéstechnikai cég vezetője már a Csongrádban abszolvált általános iskolában „megfertőződött” a kémia szeretetével, ezért egy budapesti vegyipari szakközépiskolában folytatta tanulmányait. Innen Veszprémbe, a vegyipari egyetem olajipari mérnök szakára vezetett az útja. Még javában az egyetem padjait koptatta, amikor a százhalombattai kőolaj-finomító szerződést kötött vele. Ösztöndíj fejében vállalta, hogy friss diplomájával a hóna alatt náluk fog munkába állni. Az élet azonban közbeszólt, ugyanis még az egyetemi évek alatt megházasodott, felesége pedig helyben kapott egy jól fizető állást. „Ráadásul kezdő mérnökként akkoriban szinte bárhol el lehetett helyezkedni az országban, és mindenhol ugyanakkora volt a fizetés” – mondja Kókai Mátyás, aki így a közeli Péti Nitrogénművek műszaki fejlesztési osztályán kezdett dolgozni.
Az osztályon ekkoriban technológia-exporttal is foglalkoztak, ami azt jelentette, hogy a pétiek adták a know-how-t, egy külföldi cég pedig legyártotta a gépeket. A nyolcvanas évek elején a munkája révén így többször is utazhatott Nyugatra, de megfordult Indiában és Kínában is. Az utóbbi helyen tett látogatásukkor a péti cég munkatársai – alkalmazkodva a helyi szokásokhoz – kerékpárral jártak-keltek. Egyik nap kolléganője elesett a biciklivel, ezért gyorsan bevitték a legközelebbi kórházba, hogy bekötöztessék a sebét. „Az esetről nem szóltunk senkinek, ennek ellenére a másnapi tárgyalásra érkezvén a kínai partnerek már egyből érdeklődtek a kolléganő hogylétéről, láthatóan mindent tudtak az esetről” – kapunk bepillantást Kókai Mátyástól a jól működő kínai titkosszolgálat munkájába.
A Nitrogénműveknél a tervezési feladatokat rendszerint külső állami cégeknek adták ki, a tényleges munka nagy része azonban mindig a műszaki fejlesztési osztály munkatársai nyakán maradt, mert a nagy tervezőcégek, piaci verseny híján, csak lassan dolgoztak – viszont rosszul is. Az osztályon dolgozók – köztük Kókai Mátyás – ezért 1982-ben úgy döntöttek, hogy alapítanak egy tervező irodát. Egyhavi fizetésüket összedobva létrehoztak egy gmk-t, és másodállásban maszekolni kezdtek. Első megbízójuk az agárdi Centrál-Szója Vállalat volt, számukra egy kisebb takarmánykeverő üzemet terveztek, később pedig egy kínai szorbitüzem létrehozásában is tevékenykedtek. A munka olyan jól ment, hogy két év után már főállásban géemkázott az egész csapat.
Kókai Mátyás egy kollégájával ezzel párhuzamosan indította el a cégen belül a gumitömítéses üzletágat, ám az jó néhány évig meglehetősen lassacskán tudott csak fejlődni. „A gazdasági problémák miatt egyre inkább visszaesőben volt a termelés, az export pedig akkor még szóba sem jöhetett” – idézi fel a hőskort Kókai. A tömítés-üzletág ezzel együtt 1988-ra már elérte azt a kritikus tömeget, hogy kiléptek a tervezőirodából, és a munkatársával kisiparosként dolgoztak tovább.
A rendszerváltáskor a korábbi társával szétváltak útjaik. Kókai Mátyás pedig megalapította a Kókai Tömítéstechnikai Kft.-t, ezzel egy időben érdemi fejlesztésként egy komolyabb gépbe is beruházott. „Akkoriban rengeteg egykori tsz-melléküzem állt rá a gumitermékek gyártására, de a minőségre nem fektettek különösebb hangsúlyt” – mondja a cég tulajdonosa, aki szerint ezért már akkor is a külföldi vállalatok voltak a fő konkurensek. Már csak azért is, mert a kilencvenes évek elején olykor még az is előfordult, hogy amiatt maradtak alul a nyugat-európai versenytársakkal szemben, mert a magyar társaságok vezetői a külföldi partner révén gyakrabban utazhattak „munkaügyben” a határokon túlra.
 |
|
A cég termelésének 80 százalékát jelenleg az autóipar veszi fel, ahová úgynevezett másodvonalas beszállítóként dolgoznak, tehát a multinacionális cégek beszállítóinak a beszállítói. „Korrekt partnerünk Kókai úr cége, a minőség ebben a szektorban magától értetődő, határidőre, pontosan, kedvező áron tudnak szállítani” – mondja Vajda Péter, a Continental Teves Magyarország Kft. beszerzési igazgatója. A cég egyébként a fékberendezéseket gyártó Knorr-Bremsénél is A1-es beszállítói minősítésű, ami a legmagasabb elérhető szint.
Kókai Mátyás elmondása szerint a tavalyi uniós csatlakozás számukra komoly könnyebbséget hozott. A bevételeik 40 százalékát ugyanis az export teszi ki, ezért a korábbi években a vámolások elhúzódása olykor problémát okozott. „Nehéz helyzetben voltunk, ha egy nyugat-európai megrendelő néhány napos határidőre kérte az árut, nem legyártani volt gond, hanem a vám jelentett mindig bizonytalanságot” – mondja Kókai Mátyás, aki szerint az autóipari beszállításnak megvannak az előnyei és a hátrányai.
Az autóiparnak azért jó dolgozni, mivel, ha egyszer bekerülnek a körbe, és nem hibáznak, akkor hosszú távra tervezhetnek, mert ezek a cégek kiszámítható partnerek: tőkeerősek, így nem szoktak fizetési gondokkal küzdeni. Probléma lehet viszont, hogy nyomottak az árak a piacon, és rendkívül erős a konkurenciaharc. A tendereken általában nyugati cégekkel kell versenybe szállniuk, amelyekkel szemben az olcsóbb magyar munkaerő sem biztosít előnyt, hiszen ezek a cégek előbbre tartanak az automatizálás területén, és nagyobbak is, így olcsóbban tudnak gépeket és alapanyagokat vásárolni.
HUMÁNUS POLITIKA. A cég első komolyabb telephelye a Veszprém melletti Városlődön volt. A múlt év elejére már teljesen beépítették ezt a területet, új telket azonban nem sikerült helyben vásárolniuk, ezért Ajka és Veszprém között keresgéltek tovább. Végül Ajkán az ipari parkban építettek 300 millió forintos beruházással egy új üzemet. „A cég vezetősége veszprémi, ezért nekünk jobb lett volna, ha a megyeszékhely közelében építkezünk. Figyelembe kellett azonban vennünk, hogy a régi dolgozóink Ajkára könnyebben be tudnak járni” – említ egy humánpolitikai szempontot a cég tulajdonosa, akinek elmondása szerint a városlődi üzemüket is megtartják, viszont szétválasztják a tevékenységi köröket. A nagy volumenű termelés az ipari parkban zajlik, a kis sorozatú termékeket pedig a régi telephelyen fogják gyártani. „Beszállítunk például a Paksi Atomerőműnek is, van olyan alkatrész, amiből csak két darabot gyártunk nekik” – említ Kókai Mátyás egy olyan területet, ahol kellemetlen következményei lehetnének, ha nem törekednének a minőségre.
