Olyan országban élünk, amelyben nincs többé politikamentes igazság. Alig van olyan határ, amelyen konzervatív politikusok büntetlenül keresztül ne gázolhatnának. Híveik olyan lojálisan követik a pártvonal minden kanyarulatát, amely előtt még a Komintern is kalapot emelne.
Megnyugtatom az olvasót: ezúttal nem tévedek a magyar belső viszonyok nyálkás ösvényeire. A fenti három mondatot Paul Krugman, a New York Times liberális publicistája írta le a lap véleményoldalán közölt – Rove világa című – írásában. A címszereplő Karl Rove, Bush elnök főtanácsadója, általános vélemény szerint az „elnök fülének birtokosaként” az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb embere. Az elnök hívei istenítik – tudván, hogy az ő stratégiai tehetsége nélkül Bush 2000-ben aligha kerülhetett volna a Fehér Házba. Ő volt 2004-ben is az újraválasztási kampány menedzsere. A Demokrata Párt hívei „sötét zseninek” tartják, a piszkos trükkök és rágalomkampányok mesterének.
Most Karl Rove cipőtalpa alá került az a bizonyos banánhéj. Ha hanyatt vágódna rajta, az sokak szerint a vég kezdetét jelentené az amerikai republikánus jobbszárny uralma számára. Jóformán függetlenül attól, hogy 2008 őszén ki lesz a párt jelöltje az elnökválasztáson, és be tud-e jutni a Fehér Házba.
BÜNTETENDŐ ADATKÖZLÉS. Az említett banánhéj neve: a hírszerzésnek dolgozók személyazonosságának nyilvánosságra hozatalát tiltó törvény. (Intelligence Identity Protection Act, 1982.) Eszerint börtönbüntetéssel sújtható, aki felfedi egy titkos ügynök azonosságát. Márpedig Rove 2003. július elején Robert Novak veterán kolumnistának, majd Matt Coopernek, a Time tudósítójának is azonosított egy Valerie Plame nevű nőt, mint a CIA titkos ügynökét.
Első hallásra ez nem ér többet egy vállrándításnál. Pedig mögötte az a manőversorozat húzódik meg, amelyben Cheney amerikai alelnök kezdeményezésére Bush elnök is tevékeny részt vállalt, s amely végül az iraki háború megindításához vezetett.
Valerie Plame – akit Rove nagy ravaszul a leánykori nevén azonosított – valójában Joseph Wilson nyugalmazott nagykövet felesége. Wilsont – nyilván felesége kapcsolatai miatt – a CIA 2002 februárjában az afrikai Niger államba küldte. Cheney alelnök kérésére került sor erre a misszióra, akit óriási és szokatlan befolyása miatt sokan máig „virtuális elnöknek” tekintenek. Az alelnök, mint a Pentagont kézben tartó neokonzervatív csoport közvetlen támogatója, már akkor ürügyet keresett az iraki „megelőző háború” kirobbantására. Wilson feladata az lett volna, hogy helyszíni vizsgálattal igazolja azokat az állítólagos olasz és angol titkosszolgálati jelentéseket, amelyek szerint a Szad?am-diktatúra urániumot vásárol Afrikában – konkrétan Nigerben. Wilson azonban azt jelentette vissza, hogy az uránvásárlásokról szóló hírek hamisak.
SÚLYOS TEHER BUSH NYAKÁN. Egy teljes évig tartó pozícióharc következett. Cheney és Bush úgy viselkedett, mintha a Wilson-jelentés nem létezne. A CIA hallgatási parancsot kapott. Bush 2003. január 28-án elmondott éves beszámolójában tudatosan félrevezetve a közvéleményt tényként említette a (nem létező) uránvásárlást, majd részben ezzel az indokkal március derekán megindította a háborút.
Wilson 2003 júliusában megtörte hallgatását, és nagy cikket közölt a New York Timesban. Ebben megírta az igazat: „Nem volt semmiféle uránüzlet Irak és Niger között.”
Ettől a pillanattól kezdve Wilson veszélyes ellenségnek, a CIA főnöke, George Tenet pedig lehetséges bűnbaknak számított. Az ítéletvégrehajtó szerepét Karl Rove vállalta: ekkor azonosította – megszegve a törvényt – Novaknak, majd Coopernek nyilatkozva Wilson feleségét, mint a CIA titkos ügynökét (persze abban a hitben, hogy cselekedete rejtve marad). A Fehér Ház apparátusa és maga George W. Bush meg is tette a magáét. Az elnök annyira bízott apparátusa betyárbecsületében, hogy nem kerülte meg a választ, amikor egy sajtóértekezleten megkérdezték: lemondásra kényszerítené-e azt, aki felfedi egy titkos ügynök kilétét. A válasz hangos és határozott „igen” volt. Amióta kiderült, hogy Karl Rove szegett törvényt, az elnöki?„igen” súlyos teher a Fehér Ház nyakán. Már az is nagy kérdés, megengedheti-e magának Bush, hogy kirúgja Rove-ot? Kapcsolatuk évtizedek óta tart, és Rove mindent tud az elnökről, amit tudni lehet.
Az igazi és súlyos gond az, hogy magának Bush elnöknek a szavahihetősége körül sűrűsödnek a kételyek. Nehezen hihető hogy ne ismerte volna a Wilson-jelentést, vagy ne tudott volna legbizalmasabb tanácsadójának „kiszivárogtató” – és büntetendő – beszélgetéseiről. A legkevesebb, ami várható, az az, hogy újra fellángol a vita arról, Bush vajon mennyire tudatosan vezette félre hazája közvéleményét, amikor az Irak elleni háborút Bagdad atomfegyverkezési terveivel és afrikai uránvásárlásaival indokolta.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
