Gazdaság

Törvénysértő a Heineken vöröscsillaga?

A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) panaszt tett a Fővárosi Főügyészségen, miután a II. és III. kerületi ügyészség elutasította feljelentését a Heineken sörön látható vörös csillag használata miatt.

A szövetség szerint, amennyiben törvényes a cég logója, akkor semmi sem gátolja, hogy fasiszta jelképek is megjelenjenek a hazai áruházak polcain. A büntető törvénykönyv rendelkezése ugyanis nem tesz különbséget a kommunista és a fasiszta jelképek ábrázolásának tilalma között, és az esetleges különbségtétel az Alkotmánybíróság szerint is súlyosan sértené a jogállam alapelveit.

A szövetség még július elején tett feljelentést a tiltott önkényuralmi jelkép használatának vétsége gyanújával a Heineken termékeken látható logó kapcsán. A TEBÉSZ feljelentését első fokon a II. és III. kerületi Ügyészség elutasította. Arra hivatkozott, hogy a Heineken sörön látható vörös csillag törvénysértése csak „látszólagos”, mivel „nem állapítható meg, hogy jelen esetben a vörös csillag megjelenítése a mögöttes kommunista eszmékkel való azonosulást, illetőleg azoknak, mint saját politikai és erkölcsi felfogás megtestesítésének használatát jelentenék”.

A TEBÉSZ ezen érvet elfogadhatatlannak tartja. A szövetség álláspontja szerint, egyrészt a tiltó rendelkezés törvényi megfogalmazása nem kívánja meg a plusz politikai szándék felismerhetőségét a grafikai ábrázolás mögött, másrészt a jogegyenlőség és jogbiztonság elve alapján a jelképek és használóik között nem lehet különbséget tenni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik