Egy televíziós koncesszió elnyerése annyit jelent, mint egy pénznyomtatási engedély – szokták mondani tévés berkekben. Arra utalnak: nagy ügyetlenség kell ahhoz, hogy valaki ne keresse magát degeszre, ha kereskedelmi tévét működtethet. Az ügyetlenség vádja nem érheti a magyar földi sugárzású kereskedelmi televíziók vezetőit sem, hiszen korábban a két csatornánál úgy nyilatkoztak, hogy befektetőik elégedettek, illetve megkapják az általuk elvárt hozamot a tíz évre szóló első koncessziós időszak végére (Figyelő, 2004/30. szám). A két társaság közül korábban ugyan inkább csak az RTL Klub érdemelte ki, hogy pénzjegynyomdához hasonlítsák, 2004-ben azonban már a TV2 is szép eredményt ért el (lásd a grafikont). A csatorna 2004-ben 9,47 százalékos árbevétel-arányos üzemi eredményt produkált, versenytársánál ugyanez a mutatószám szinte hajszálra pontosan ugyanekkora, 9,45 százalék volt.
 |
 |
|
|
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) arra készül, hogy az 1997-ben odaítélt, 10 évre szóló frekvenciaengedélyeket a kötelező határidő előtt, már az idén meghosszabbítja, a politikailag kényes döntést ugyanis nem szeretnék a választási évre hagyni. A piacon máris olyan hírek terjedtek el, hogy a két kereskedelmi tévé elérte: változatlan díjfizetés mellett fogadják el kérelmüket a hosszabbításra. Vékony Éva, az ORTT szóvivője azonban a Figyelő kérdésére cáfolta, hogy bármiféle döntést meghozott volna már a testület. Mindössze egy ütemtervet fogadtak el, amelyben egyebek mellett az szerepel, hogy az ORTT irodájának szeptember 16-ára el kell készítenie a hosszabbítási kérelem elbírálására vonatkozó javaslatát.
A következő öt évre érvényes díj megállapítása már csak azért is kényes, mert 1997-ben az ORTT éppen a legtöbbet ígérő pályázónak, az amerikai CME-t maga mögött tudó Írisz TV-nek nem juttatott frekvenciát, a saját megítélése szerint szakmai, mások szerint politikai okokból. Az Írisz ugyanis a TV2 által elnyert frekvenciáért 12 milliárd, az RTL Klub által megkapottért pedig 12,5 milliárd forintot kínált, miközben a másik kettő 9, illetőleg 8 milliárd forinttal nyert. Az Írisz pert is indított az ORTT és a két nyertes tévé ellen, ez azonban nem valódi döntéssel zárult, hanem úgy, hogy az Írisz TV visszavonta a keresetét, miután az egyik alperes, a TV2-t tulajdonló SBS megvásárolta, a műholdas sugárzású TV3-mal (a CME másik magyarországi érdekeltségével) egyetemben. Az SBS előzőleg megállapodott az RTL-lel arról, hogy az új szerzemények felét továbbadja neki (Figyelő, 2000/9. szám). Sokan attól tartanak, hogy miként 1997-ben, az ORTT-nek most is „sikerül” majd többmilliárd forint állami bevételről lemondani.
A koncessziós díj meghatározásában a tulajdonos (vagyis az állam) oldaláról nem abból érdemes kiindulni, hogy eddig ténylegesen mennyit hoztak ki belőle az egyes szereplők, hanem abból, hogy potenciálisan mennyit lehet belőle kihozni. Ehhez szakértők szerint jó támpontot ad az érintettek ajánlata az 1997-es frekvenciapályázaton. Mivel az előző évben a televíziós reklámpiac gyakorlatilag megegyezett az MTV 14 milliárd forintos reklámbevételével, ez szolgálhat alapul. A piac ismeretében a TV2 ugyebár 9 milliárd, az RTL Klub pedig 8 milliárd forint koncessziós díj fizetését vállalta, vagyis ketten együtt az 1996-os televíziós reklámpiac értékének mintegy 120 százalékát voltak hajlandóak adni a tízéves koncesszióért. Ezért cserébe 2000-re már e reklámszegmens mintegy 90 százalékát szerezték meg. Ez a részesedés 2004-ben az arányaiban is egyre növekvő egyéb bevételekkel (szponzorálás, sms-ek, merchandising és hasonlók) együtt összesen 53 milliárd forintot hozott a két tévé konyhájára.
|
 |
|
Évi 14 százalékos növekedéssel számolva (2004-ben a Magyar Reklámszövetség becslése szerint ennyivel nőtt a piac, ám a két kereskedelmi tévé együttes bevétele 17 százalékkal bővült), a két földi kereskedelmi csatorna bevétele 2006-ra már 69 milliárd forint lesz, tehát az ötéves koncesszióhosszabbításért illendő lenne legalább ennek 60 százalékát, vagyis 41 milliárd forintot kérni. (Az 1997-ben, tíz évre vállalt díj fogyasztói árindexszel korrigált értéke 2004-ben 30,2 milliárd forint, a további évekre 3,5 százalékos inflációt feltételezve 2007-ben 33,5 milliárd, öt évre tehát mindössze 16,75 milliárdot jelentene a változatlan feltételekkel történő hosszabbítás.) Ez azonban szerény becslés, hiszen nem a teljes piacot, hanem csak a kereskedelmi tévék bevételeit vettük alapul, az érintettek ráadásul már túl vannak a beruházási szakaszon, sőt, a televíziós reklámtarifákat ők maguk is alacsonynak érzik. Volna tehát mozgástér a tarifák – következésképpen a bevételek – gyorsabb ütemű növelésére. A televíziós reklámtarifák emelését más médiumok, mindenekelőtt a rádiók és a lapkiadók is szorgalmazzák, mert úgy érzik, a tévé olcsósága elszívja tőlük a hirdetőket. Németországban például a televíziók reklámpiaci részesedése 24, Nagy-Britanniában 26 százalékos, szemben az itthoni 41 százalékkal. A televíziós frekvenciahasználati díjak emelése tehát nemcsak közvetlenül hozna több pénzt az államkasszába, hanem a korábbinál magasabb jövedelmet elérő rádiók és sajtótermékek adóbefizetésein keresztül is.
