Gazdaság

Bioetanolt kever a benzinhez a Mol

Megkezdi a bioetanol-tartalmú benzin forgalmazását a Mol Rt. az év második felében – közölte a társaság.

A Mol-kutaknál tankolható benzinbe 2 százalékos arányban kevernek majd be mezőgazdasági eredetű etanolt, ami egy metiltartalmú komponenst helyettesít. Az oktánszámnövelő tulajdonságokkal is rendelkező, környezetbarát bioetanolt első ütemben a Mol százhalombattai finomítójában állítják elő úgy, hogy átalakítják az eddig metiltartalmú komponens gyártására szolgáló üzemet.

A bekeverhető mennyiség növelését szolgálja az olajtársaság pozsonyi finomítójának év végén esedékes átállítása, továbbá a Tiszaújvárosban 2007-re megépülő új bioetanol-üzem is.

A fejlesztések első ütemével 55 ezer tonna, a pozsonyi üzem átalakításéval 50 ezer tonna, a harmadik ütemmel pedig 62 ezer tonna bioetanol előállítására nyílik lehetőség évente. A három beruházás értéke összesen mintegy 10 milliárd forintot tesz ki.

A szükséges beruházások ellenére a bioetanolt tartalmazó benzin ára a jelenlegieknél nem lesz magasabb, ugyanis a megújuló energiaforrásokra jövedékiadó-kedvezményt ad az állam. Az alapanyag-ellátás érdekében a Mol-csoport februárban írt ki tendert mezőgazdasági eredetű etanol beszállítására. Az olajtársaság az ajánlatot tevő cégek közül az első két üzem ellátására a Hungrana Kft.-vel, a tiszaújvárosi számára pedig a Enviral a.s-sel kezdte meg a tárgyalásokat.

“A tárgyalások lezárulta után minden feltétele adott lesz annak, hogy a második félévben a Mol megkezdje a biokomponenssel készített üzemanyag gyártását és forgalmazását” – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik