Ismét fontos téma lett a nyugdíjak következő évtizedekben várható alakulása a nemzetközi sajtóban. Cikkek, elemzések sora jelent meg az elmúlt hetekben arról, hogy Nyugat-Európában, elsősorban Franciaországban és Németországban a társadalom elöregedésével a lakosság mind nagyobb része válik nyugdíjassá, a hagyományos állami felosztó-kirovó nyugdíjrendszerekkel pedig ezek az országok nemzeti jövedelmüket is meghaladó – az S&P hitelminősítő modellje szerint például Franciaország esetében 250 százalékos – államadósságot halmozhatnak fel. (Igaz, a készítők is hangsúlyozzák, hogy csak mechanikus modellszámításokról van szó, nem pedig megalapozott becslésekről.)
Az elöregedő társadalom bizonytalanságot okoz a nyugdíjas éveik felől aggódók körében, amire a politika számos országban a nyugdíjrendszerek részleges privatizációjával válaszolt. A kötelező magán-nyugdíjpénztári befizetés legutóbb a költségvetési hiány számítása – és így az euró bevezetése – ügyében is fontos tényezővé vált Magyarországon. A számunkra kedvező döntést övező örömujjongás közepette azonban érdemes a rendszer hosszú távú stabilitásának alappilléréről, a 20-25 év múlva esedékes óriási nyugdíjtömeg kifizetését és felélését megalapozó gazdasági teljesítményről is beszélni.
Barcza György, az ING Bank vezető elemzője
CSALÓKA SZEMLÉLET. A nyugdíjak részleges vagy teljes magánosításával csak egyéni szemléletben tűnik úgy, hogy a probléma megoldódott. Képzeljük el, hogy az egyéni számlájára havonta 8,5 százalékot évtizedeken át félretevő munkavállaló azt tapasztalja: nyugdíjba vonulásakor nem sikerült a jövedelmének 70 százalékára számított nyugdíjat elérnie, vagy a kezdetben szépnek ígérkező pihenőévek során a felpörgő infláció évente jó néhány százalékot csipeget le nyugdíjának vásárlóértékéből.
E helyzetet az idézheti elő, ha a nyugdíjreform nem orvosolja a probléma gyökerét, a nyugdíjasok növekvő aránya miatti munkaerő-csökkenést, illetve az így kieső termelést. A nyugdíjasok aktívakhoz viszonyított arányának eltolódásával – változatlan egy főre jutó termelés esetén – csökken az egy nyugdíjasra jutó termelés. Ebben az esetben pedig hiába gondolja valaki azt, hogy az ő nyugdíja értékálló, a gazdaság nem lesz képes előállítani azokat a javakat és szolgáltatásokat, amelyekre kereslet mutatkozik.
E problémára legutóbb az amerikai jegybank elnöke hívta fel a figyelmet szenátus előtti beszédében, s az éppen a társadalombiztosítás reformján munkálkodó képviselők számára ki is hangsúlyozta: nem elegendő látszatmegoldással élni, s az állami rendszerből egyszerűen áttenni a nyugdíjjárulékot egy magánalapba. A valódi megoldáshoz a nemzeti megtakarítások emelésére van szükség. Egy elöregedő ország a felhalmozódó termelőtőke által javítani tudja a munkaerő termelékenységét, s az így ellensúlyozhatja a csökkenő létszámot. Végeredményben pedig előállítható ugyanaz a termékmennyiség, amelyet a változatlan létszámú lakosság elfogyaszt.
A nemzeti megtakarítás a lakosság és a kormányzati szektor együttes spórolásából áll össze. Ebből az is következik, hogy a lakosság nyugdíjjárulékának költségvetési felhasználása lenullázza a nyugdíjreform várható eredményét. Úgyis mondhatnánk, amennyiben a magánpénztári hozzájárulások levonásával teljesítjük az adott évi hiánycélt rendes hiánylefaragás helyett, nem történik más, mint a nyugdíj-hozzájárulást fizetők jövőbeli nyugdíjának rovására történő mai deficitfinanszírozás.
HÚZD MEG, ERESZD MEG. Nálunk ugyan ez még nem következett be, de ez idáig a nyugdíjkorrekcióval nyert látszólagos előny felhasználásának formájáról sem hallottunk. A konvergenciapálya lefutása alapján 2009-re lehetne előrehozni az eurócsatlakozási céldátumot, a makro szempontú megközelítés azonban rávilágít arra is, hogy tartósan magasabb egy főre jutó nyugdíj csak és kizárólag a nemzeti megtakarítások emelésével érhető el. Vagyis nincs más út, a költségvetési megszorítás emeli a jövőbeli jövedelmeinket és a tőkehozadéknak megfelelő mértékű nyugdíjemelkedést tesz lehetővé. Ennek hiányában viszont marad az elmúlt évtizedekre jellemző, „húzd meg, ereszd meg” nyugdíjpolitika, választások környékén megugró nyugdíjakkal. Hosszú távon ebből mégis valahogy mindig az jön ki, hogy a munkajövedelemtől elmarad a nyugdíjak emelkedése.
