Gazdaság

Milyen kompetenciáknak kell megfelelnie a jó CIO-nak?

Interjú Csajtai Kornéllal a Magyar Posta CIO-jával

Mi különbözteti meg Ön szerint leginkább egyik CIO-t a másiktól eredményesség szempontjából?
Az informatika eredményessége rendszerint annak az adott cég üzletmenetében betöltött szerepétől is függ. Ha a cég nem információ intenzív területen működik, akkor az IT stratégiai jelentősége és az üzleti eredményben való szerepe is kisebb és fordítva. A CIO és egyben az IT eredményességét önállóan nem értelmezem, valamit támogatnia kell az IT-nek (hacsak nem informatikai vállalkozásról beszélünk). IT szakmai eredményességet értékelhetek, de nincs értelme csak a klasszikus informatikai “házi feladatok” végrehajtási minőségét tekinteni egy informatikai vezetőnél. Tehát az egyik meghatározó tényező az iparág, ahol a cég dolgozik. Sokat számít az IT kultúra és az IT szervezet valamint az IT mint eszköz elfogadottsága a folyamatok támogatásában. Sokat lendít az eredményességen az, ha a felhasználók természetesnek veszik, sőt igénylik az IT támogatást. Jelentős különbségek adódnak az IT szervezeti hovatartozásából adódó “érdekérvényesítő képességétől”.

Mik azok a legfontosabb kompetenciák, amikkel egy jó CIO-nak rendelkeznie kell?
Stratégiai és koncepciókban való gondolkodás képessége. Rálátás az informatikai trendekre és kritikus szemlélet a piaci technológiák hosszútávon való alkalmasságát illetően. Előre gondolkodás 3-5 éves távban. Bonyolult, nagy szervezet miatt kiemelten fontos a stake-holder szemlélet és kezelésükre vonatkozó intelligencia. Jó és szemléletes kommunikációs képesség. Gazdálkodási és kontrolling szemlélet. Módszertani és elméleti háttér a komplex projektek menedzsmentjében. A cég és folyamatainak alapos, összefüggésekre kiterjedő ismerete.

Mint gyakorló CIO, mi az a 3-5 rendszeres tevékenység, ami idejének nagy részét leköti?
Az informatika nálunk szolgáltató központként működik, nagyon fontos tehát a belső ügyfelekkel való magasabb szintű kapcsolattartás, kommunikáció. Ugyancsak sok időt töltök az informatikai stratégia és annak végrehajtásának szükséges lépéseinek kommunikációjával, iránymutatással. A nagyobb futó projekteket az irányító bizottságokon keresztül felügyelem, akad számos ezekből. A Magyar Posta Rt. hatalmas szervezet, jelentős időt kell töltenünk a stake-holder elemzéssel és kezeléssel az informatikai projektek kapcsán. Az üzletágaktól és támogató területektől sok informatikai fejlesztési igény érkezik be hozzánk, feladatom ezek magasabb szintű elbírálása és illesztése a fejlesztési lehetőségekhez. Tekintve, hogy az informatikának innovációs szerepe van, ezért relatív sok időt töltök az új technológiák, lehetőségek megismerésével, azok megismertetésével illetve a magasabb szintű szállítói és partnerkapcsolatokkal. Sokszor részt veszek szerződéses tárgyalásokon is. A szervezet mérete miatt jelentős ezen kívül a napi adminisztráció és az e-mail forgalom is. Időszakosan megnőnek a tervezési feladatok, melyekben fokozottabb döntéshozatali munka hárul rám.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik