Gazdaság

Ha eljönnek az ördögök


Ha eljönnek az ördögök 1

Nincs még egy irányzat, imely olyan bensőséges ellentétben lenne saját rajongótáborával, mint a goth-rock. A műfaj ugyebár az irodalmi romantika zenés megtestesülése az északi mesék szimbolikájával, vagy éppen a vadregényes Drakula grófos erdélyi táj miszticizmusával. A goth-rock „dekadens”, „urbánus”, vagy ha úgy tetszik, elegáns karakterét akkor veszítette el, amikor már feloszlott a Joy Division és 1983-ban a Bauhaus is bedobta a törülközőt. Azóta a műfaj inkább a heavy metál távoli, kitagadott rokonaként „kóborol”. Fénykora kétségtelenül a nyolcvanas évek közepén volt, a Systers of Mercy és a Mission apoteózisa idején, amikor is ezek a bandák a U2 komoly konkurenciái voltak Európa-szerte. Majd egy évtizednyi csend után a metál-zenekarok egyik lehetséges menekülési útvonala lett. És itt jön a képbe a finn The 69 Eyes, amelynek Devils című kísértet-metál lemeze már egy úgynevezett nagykiadós produkció. Az EMI vállalta a műsort, nyilván ők sem akartak kimaradni a finn goth-rock bizniszből; a BMG-vel szerződött HIM és a Universalnál kikötő The Rasmus nem várt milliós eladásai után valamit lépni kellett ebben a piaci szegmensben. Levadászták tehát Finnország harmadik exportképes, és egyben a legjobb goth-rock zenekarát, a The 69 Eyes nevezetűt, mely csapatnak Magyarországon is komoly kultusza van, ez idáig háromszor tették tiszteletüket nálunk.

A The 69 Eyes minden jel szerint elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy rehabilitálja a műfajt, annak ellenére, hogy a Devils majdnem a megfelelő minőségű album. Annyit vethetünk az alkotók szemére, hogy nem éri el a 2002-es Paris Kills című, a szimbolista Párizs dekadenciáját megfestő munkájuk színvonalát. Mivel a pop 50 százalékban a külsőségekről szól, meg kell említenünk, hogy a mai goth-rock rajongók leginkább a vámpírok és hippik vérfertőző nászából születtek, tehát semmi közük ahhoz a finom poézishez, mely eredendően a műfaj sajátja.


The 69 Eyes: Devils • EMI 42 perc, 11 szám Poptőzsdei árfolyam: *** és fél

A zenekar énekesének, Jyrkinek bőrdzsekijére fehér színű csontvázat varrtak gondos kezek, és ez közröhej tárgya lehet azok körében, akik már betöltötték a 20. életévüket. Motoros találkozón vagy Edda-koncerten OK, de a lélek mélyvilágát megénekelni szándékozó zenekarnál már kínos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik