Nemrég megjelent, rendkívül aktuális könyvében írja Antal László: „A bibliai szűk esztendőket nem a bőség évei, hanem a jövedelemelosztás megtakarítások javára való eltolódása kell, hogy kövesse, mégpedig minél előbb. Ehhez szükség van a gazdaságpolitika makroszintű döntéshozatalában arra következményekkel és determinációkkal számoló önfegyelemre, amely a fenntartható növekedés paradigmájában kifejezésre jut, és amelyről azt hittük, hogy már szinte megtaláltuk. De valójában csak most kezdünk igazán ismerkedni vele.” Széles körű elméleti és gyakorlati tapasztalataira építve a szerző ehhez az „ismerkedéshez” járul hozzá és mutatja be, mennyiben alkalmazható ez a fejlett országokban már főárammá vált koncepció Magyarország és a többi rendszerváltó ország felzárkózásának elősegítésében.
A fenntartható, önnön feltételeit folyamatosan reprodukálni képes növekedés „paradigmája” Antal szerint egy olyan „gazdaságpolitikai tömegfogyasztásra” szolgáló elemzési keret, amely felmérhetővé teszi a rutinszerű döntések hosszú távú következményeit. Az ilyen típusú tervezés mára a döntéshozatal megkerülhetetlen elemévé vált, kijelölve a gazdaságpolitika szereplőinek az alkudozás kereteit. A transzformáció tapasztalai igazolják ezeket a modelleket, hiszen a piacgazdasági átmenet azokban az országokban volt sikeres, ahol a világgazdasági munkamegosztásba való bekapcsolódást a pénzügyi fegyelem megteremtése és mértéktartó fiskális politika kísérte.
Antal könyve azonban nem lenne ennyire időszerű, ha a rendszerváltás régiónk országait egyszer és mindenkorra a fenntartható növekedés pályájára állította volna, aminek eredményeként ezek belátható időn belül felzárkóznának az EU fejlett tagállamaihoz. A szerző – kezdeti optimizmusa ellenére – mára arra a véleményre jutott, hogy a lesodródás veszélye ma semmivel sem kisebb, mint a transzformációs válságot megelőző periódusban. Az okok között említi a szokásos tervezési optimizmust, a választási ciklusokat, az öröklött magatartásmintákat és a piacgazdasági átalakulással létrejött destabilizáló társadalmi egyenlőtlenségeket. A felzárkózást biztosító, hosszú távon megvalósuló 4-5 százalékos éves növekedés ezért Magyarországon sem magától értetődő, hanem csak akkor valósul meg, ha a gazdaságpolitika betartja a fenntarthatóság követelményeit. Erről az útról azonban 2001-ben letért az ország, és versenyképessége számottevően romlott. Ami mégis reménykedésre adhat okot: az európai integráció és a globalizáció „terelőerőként” szolgál a racionális döntési folyamatok bevezetése felé.
Az EU elsősorban az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges felzárkózási kritériumokon és az államháztartás nagyobb átláthatóságát szolgáló követelményeken keresztül befolyásolja az új tagországok makrogazdasági politikáját. Ezt az érvelést elfogadva némileg meglepő Antal rendkívűl óvatos álláspontja az eurócsatlakozással kapcsolatosan, azt szerinte a rövid távú növekedési áldozatok miatt „nem biztos, hogy el kell kapkodni”..
Antal László: Fenntartható-e a fenntartható növekedés? 435 oldal • Közgazdasági Szemle Alapítvány, 2004
