úgy a négy hónapja hivatalban lévő Gyurcsány-kormány máris sokat végzett. Ezt volt hivatott bizonyítani a miniszterelnök hétfői parlamenti évértékelő beszéde, és e célnak kétségtelenül megfelelt. A baloldal „megmentőjeként” színre lépett, rövid politikusi karriert maga mögött tudó egykori üzletember és a köré szerveződött csapat kommunikációs szempontból valóban megújította a baloldalt. A kádárista beszédmód helyett a kormányfő a modern üzleti kommunikációs fogásokat használja. Pragmatikusan és nyíltan fogalmaz, kerüli a megalkuvást sejtető, „se hús, se hal” kijelentéseket, nem feledkezik bele a napi rutinba, a nyilvánosságnak szánt céljai között távlatos elképzelések is szerepelnek.
A szavakból ítélve a magyar politika baloldalán is véget ért az igazgatási (éppen ezért szükségképpen rövidlátó) szemléleten alapuló politika, amelynek legfőbb fegyvere az elhallgatás, valamint a tartalom nélküli semmitmondás és mellébeszélés sajátos elegye volt. Új elem – akár csak a Hiller István által jegyzett Új magyar szociáldemokrácia címet viselő, bő fél évvel ezelőtti baloldali programhoz képest is -, hogy a verseny és a piac immár pozitív tartalmú kifejezésekké váltak (persze furcsa is lenne a milliárdos vagyonnal rendelkező Gyurcsány szájából ezek ellenkezőjét hallani). A kádárista módon gondoskodó államnak, a kis kompromisszumok hamis világának tehát, úgy tűnik, befellegzett – szavakban legalábbis. Szintén új elem, hogy szocialista miniszterelnök világos prioritásokat fogalmaz meg, szemben például a Medgyessy-kormány által benyújtott első Nemzeti Fejlesztési Tervvel. Most először nem „a mindenkinek egy kicsit, de lehetőség szerint azt is egyenlően” elve győzött. A kormányfő a magyar politika évtizedes deficitjére reagálva hét, többnyire tudásintenzív ágazatot nevezett meg – az informatikától a környezetiparig -, amelyek Magyarország versenyképességét biztosíthatják a jövőben. És persze legalább annyira beszédes, hogy mi nem került a „hetek” közé: például a mezőgazdaság és az infrastruktúra. Az ígéretek szerint a hét terület később négy-ötre szűkül majd, és ez így is van rendjén.
A kormánypolitikához azonban mindez még kevés. A végrehajtó hatalom mégiscsak a tettek alapján mérettetik meg, és itt még csak halványan látszanak a fordulat jelei, ha egyáltalán látszanak. A költségvetési hiány helyreállítására tett lépések nem eléggé meggyőzőek, továbbra is vékony jégen táncol a gazdaság. Az oktatás átalakulása ugyan valóban elindult, de az egészségügyi reform terén lényegében semmi nem történik, s a közigazgatás korszerűsítése is csak szavakban halad gyorsan. Az ügynöklista nyilvánosságra hozatala még úgy sem, és legutóbb az alkotmánybírák, sőt az Állami Számvevőszék alelnökeinek kinevezéséről sem sikerült megállapodni az ellenzékkel. Pedig a politikai ellenfelek „közös útjáról” is beszélt a kormányfő. Ám a szót sokszor nem követi tett.
