Hullámverésbe került a balatoni idegenforgalom, amit jól jelez, hogy immár léket kapott az egykor a szakemberek által zászlóshajónak nevezett siófoki szállodasor is. Értesüléseink szerint az Aranypart négy szállodája közül kettőt ebben a szezonban feltehetőleg már ki sem nyit a francia tulajdonos, az Accor-Pannonia. A Lidót és a Balatont előreláthatólag apartmanházzá alakítják át, ami jobb üzletnek tűnik, mint az idényjellegű szálloda. (A Balaton hotel már tavaly sem klaszszikus szállodaként üzemelt, a dolgozókat és azok hozzátartozóit szállásolták el ott, a cég internetes honlapján sincs feltüntetve a siófoki egységek között.) Úgy tudjuk, az Accor-Pannonia meghirdetette a szállodákat – a fentiek mellett az Európát és a Hungáriát -, amelyekre az elmúlt évek során vajmi kevés pénzt költött. Átfogó, nagyobb szabású rekonstrukcióra nem került sor, minden erre irányuló terv és elképzelés elvetélt.

Szállodasor az Aranyparton. Negyvenezer vendégéjszakával kevesebb?
HÍRZÁRLAT. Azzal kapcsolatban, hogy mennyiért értékesítik a szállodákat, s ki lesz az új tulajdonos, Király Zoltán, az Accor-Pannonia marketingigazgatója lapunk – külön kérésre írásban feltett – kérdéseire mindössze annyit közölt: a szállodák az idén is működnek. Megismételt érdeklődésünket követően hírzárlatot rendeltek el házon belül. Ami tény: a marketingigazgató egyetlen szóval sem cáfolta, hogy a szállodákat meghirdették.
Balázs Árpád siófoki polgármester is hallott róla, hogy az épületektől szívesen megválna a francia tulajdonos. A helyi vezető ezt már csak azért is fájlalja, mert az önkormányzatot érzékeny anyagi veszteség is érné, hiszen évi 40-50 millió forint adóbevételtől eshet el. A nyári sétálóutca is veszítene népszerűségéből, az ott megtelepült vendéglátó-ipari egységek forgalma 60-80 százalékkal is zuhanhat a polgármester becslései szerint. Pedig a szállodasor válságát érzékelvén még egy menekülési tervet is kidolgozott az önkormányzat. Felajánlották, hogy a hotelekbe önköltségi alapon bevezetik a gyógyvizet. Az Accor-Pannonia azonban nem élt a lehetőséggel, talán már akkor másként tervezték a jövőt.
Az idén még kinyitó Európa és Hungária is csak pünkösd után fogadja a vendégeket, holott a korábbi években ebben az időszakban mindig teltház volt. Az elmúlt szezonban az Accor-Pannoniánál elért 68 százalékos foglaltság így aligha lesz megismételhető, jóllehet ezek a szállodák eleve a vékony pénztárcájú diákokra és a kisnyugdíjasokra „szakosodtak”: az átlagos szobaár mindössze 5-6 ezer forint körül mozgott. A vendégkör 65 százaléka egyébként német volt, míg 10-10 százaléka holland, dán és magyar. „A tulajdonosnak nem okoz valami nagy örömet a balatoni szálloda üzemeltetése” – érez együtt a konkurenciával Betegh Sándor, a három balatoni hotelt üzemeltető Danubius Hotels Rt. elnök-vezérigazgatója.
Nosztalgia
Reza Pahlavi, az iráni sah, sőt, két világsztár, Elizabeth Taylor és Richard Burton is megfordult annak idején az Aranyparton, szép kis ingyenreklámot csapva a balatoni idegenforgalomnak. A rendszerváltás után már kissé megkopott a hely diszkrét bája, az Aranypart már nem volt aranybánya, de azért még mindig lehetett pénzt kivenni belőle. „Amikor az ország 1990 augusztusában fizetési problémákkal küzdött, Lada típusú rendőrautók jelentek meg a szállodasoron, hogy a nyugati turisták által itt hagyott valutával a Magyar Nemzeti Bankba száguldjanak” – idézi fel a legendát Balázs Árpád siófoki polgármester
A Magyar Turizmus Rt. hivatalból népszerűsíti a Balatont külföldön, így talán az sem teljesen véletlen, hogy elnöke, Galla Gábor a történtek ellenére is optimista. „Ez nem a végórák kezdete. Éppen ellenkezőleg, az új idők szele” – jelenti ki határozottan. Az elnök azt tapasztalja, hogy az alacsony színvonalú, olcsó szállodák mind gyorsabban vesztik el piacukat. Örömteli ténynek tartja viszont, hogy csupán Siófokon az elmúlt két évben négy magas színvonalú, egész évben üzemelő szálloda nyílt meg. Az más lapra tartozik, hogy a siófoki szállodasor négyszáz szobáját aligha pótolhatják.
ÁTRENDEZŐDÉS. Niklai Ákos, a Magyar Szállodaszövetség elnöke sem lepődik meg különösebben, amikor hallja, hogy dobra verik a szállodasort. „Ha így van, profiltisztítást hajt végre a francia tulajdonos. Amikor annak idején megvette a Pannonia-láncot, nem mazsolázhatta ki a neki tetsző hoteleket. Most úgy látom, a városi szállodákra koncentrál.” A szövetségi elnök ettől függetlenül úgy véli, korai lenne megkongatni a vészharangot a balatoni idegenforgalom fölött. Meglátása szerint mindössze arról van szó, hogy átrendeződik a piac, a konferencia- és wellness-turizmusé a jövő. Azt viszont még Niklai is elismeri, hogy tavaly mintegy 15-20 százalékkal visszaesett a tóparti szállodák forgalma. Ha a siófoki szállodasor bezár, további 40 ezer vendégéjszaka kerül veszélybe a balatoni idegenforgalomban.
