Gazdaság

Változó stratégiák

Fejlődött a cégek stratégiája, de nem igazán hódítanak a nyugati világban „divatos" irányzatok.

Uniós csatlakozásunk okozta az elmúlt hónapokban a legnagyobb bizonytalanságot a cégek körében – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem (Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem) Versenyképesség Kutató Központjának legfrissebb tanulmánya. A tudományos alapossággal gyűjtött, 301 vállalat 1204 cégvezetőjét érintő, vélemény-felmérésen alapuló adatok néhány meglepő ismerettel is szolgáltak.



Változó stratégiák 1

A megkérdezett cégek 50,5 százaléka például semmilyen változást sem vitt keresztül stratégiájában a csatlakozás kapcsán, s 42 százalék is csak kismértékben igazította ki céljait a csatlakozás miatt. Érdekes, hogy ennek ellenére, a legutóbbi (1999-ben végzett) hasonló felméréshez képest a vállalati stratégiák mégis sokkal alkalmazkodóbbaknak bizonyultak – derül ki Chikán Attilának, a tanulmány egyik szerkesztőjének beszámolójából. A mai cégstratégiák már évről évre, jellegükben is változnak, s a korábbiaknál erősebb a piac- és fogyasztó-orientált gondolkodás. Ennek megfelelően a cégvezetők a pár évvel ezelőttinél sokkal aktívabb, offenzív jellegű, piacszerző stratégiákban gondolkodnak.

Igaz viszont, hogy a hazai menedzserek kockázatvállalási képessége vagy módszertani felkészültsége – az elmúlt évek fejlődése ellenére – még mindig jóval elmarad nyugati kollégáikétól. Erősségük viszont a pragmatikus gondolkodás és a szakmai felkészültség. Érdekes, hogy miközben szinte az egész fejlett világ a logisztikának, a kontrollingnak vagy az informatikának a cégek életében betöltött alapvető szerepéről beszél, ezt kevéssé ismerik ma fel a hazai menedzserek.

A gazdaságpolitikát érintő véleményekben legtöbben az árfolyamsáv eltolását, a monetáris politika stabilitásának megingását említették negatívumként. Többen kiemelték még a magas inflációt, a magas kamatszintet, illetve a magas adókat. Komoly hiányosságként merült fel az is, hogy az állam nem vállal kellő szerepet, nem alakít ki világos politikát az üzleti szféra innovációinak felkarolásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik