Pandora szelencéje a görög mitológiában a viszály – és a veszély – magvait hordozta. És évszázadok óta egészen napjainkig a veszedelem, a vérontás és a terror-ellenterror jelképének tekintik a kinyitását.
Pandora szelencéje egymás után többször is megnyitható. Pontosan ez történt az utóbbi napokban. Először Törökországban. Egy zöldre festett teherautó áttörte a fallal körülvett isztambuli brit konzulátus vaskapuját, majd felrobbant. A merénylet tizennyolc életet követelt. Az áldozatok között volt Roger Short, a brit konzul is, akinek holttestét kétméternyi vastag betontörmelék alól kellett kiásni.
A konzulátus megtámadásával csaknem egyidejűleg, alig tíz perccel korábban egy robbanóanyaggal megpakolt hasonló teherautót röpítettek a levegőbe a londoni székhelyű bankóriás, a HSBC 18 emeletes isztambuli székházánál.
Mindez pedig öt nappal azután történt, hogy a török nagyváros két zsinagógája előtt komoly szervezettségre utaló, hasonlóan összehangolt időzítéssel hajtottak végre robbantást. A törökországi események azt jelentik, hogy a terrorista hullám immár Európa kapuin dörömböl.
ISZLÁM NATO-TAGÁLLAM. Törökország az egyetlen mohamedán állam, amely a NATO tagja, s egyben az atlanti blokk egyik legnagyobb létszámú és nagy ütőképességű hadseregének birtokosa. Hangsúlyozottan világi, szekularizált állam. Noha a legutóbbi választásokon egy mérsékelt iszlámista párt került kormányra, meghatározó tény maradt, hogy a hadsereg az ország igazi ura – és ez a hadsereg a világi állam fenntartásának biztosítéka.
Az, hogy a terror elérte Törökországot, és Európa kapuin dörömböl, alaposan feladta a politikai leckét az Európai Unió vezetésének. London nyomban felvetette az évtizedek óta az unió előszobájában várakozó Törökország felvételének ügyét.
Az igazság az – írta a Financial Times -, hogy “az Európai Unió vezető tagjai között is nagyon mély ellentétek vannak abban a kérdésben: fel lehet-e venni az unióba egy iszlám szekuláris államot, amelynek hatalmas mezőgazdasági szektora van, s amely csaknem 80 milliós lakosságával Németországéhoz mérhető szavazati jogot kapna”.
GRÚZIA ÉS A GEOPOLITIKA. Miközben Törökország jövőjének ügye Európa szempontjából rendkívül fontossá vált, a kaukázusi köztársaságok legfontosabbikában, a független Grúziában is viharos események játszódtak le. Grúziát 1992 óta a ma hetvenöt esztendős Eduard Sevardnadze vezette, aki a Gorbacsov-korszak külügyminisztere volt, elhomályosítva ezzel azt a tényt, hogy korábban ő volt a grúz KGB vezetője.
Tagadhatatlan, hogy Sevardnadze több mint tíz esztendős uralma alatt az országban elburjánzott a korrupció és az ötmilliós Grúzia egyre mélyebb nyomorba süllyedt. Ettől függetlenül az ország geopolitikai jelentősége a keleti válság miatt hallatlanul megnőtt. Sevardnadze egyre inkább Washington irányába fordult.
Mindenekelőtt hozzájárult ahhoz, hogy egy nemzetközi konzorcium Grúzián keresztül építse meg azt az olaj- és gázcsővezeték-rendszert, amely a Kaukázus olaját a világpiacra szállítja. Méghozzá úgy, hogy elkerüli az orosz fennhatóság alatt álló területeket, másrészt pedig biztosítja a nagy vevők, elsősorban az amerikaiak számára Törökország és Grúzia együttműködését, közösen megnyitva azt a lehetőséget, hogy a kaukázusi olaj csökkentse az Amerikai Egyesült Államok és általában a Nyugat egyoldalú függését a közép-keleti arab olajtól. Mindez aligha felelt meg Moszkva érdekeinek.
A korrupció, a nyomor és közvetlen sérelemként a november 2-i enyhén szólva gyanús választások kikényszerítették az egyébként megosztott ellenzéki pártok egységes fellépését. Így Sevardnadze számára csak a lemondás maradt hátra, ami vasárnap be is következett, alighanem megkímélve az országot egy véres és szenvedélyes polgárháborútól.
A helyzet sokkal zavarosabb annál, semhogy ki lehessen mondani: Grúzia közelebb vagy távolabb került-e az orosz érdekszférától.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
