Az ellenzéknek még ennyi idő sem kellett, hogy korábbi – „időszerűtlen” – kormányzati álláspontját feledve rugalmasan helyezze át nemzetpolitizálása súlypontját a kedvezménytörvényről a kettős állampolgárságra. Mindkét oldal megtette tehát az előkészületeket arra, hogy a határon túli magyarság egy részének a kirekesztéstől való félelmét az őszi belpolitikai játszmák eszközévé transzformálja.
Közben az a nem kevés vajdasági és kárpátaljai, akinek a számára Magyarország uniós csatlakozása már a kishatárforgalom megszűnésével is eddigi egzisztenciájuk megrendülését jelenti, érthető módon a folyamat ellenérdekeltjeinek a táborát növeli. Itteni rokonaikkal, esetleges munkáltatóikkal együtt. Ellenérzéseikre ráerősít az a szerencsétlen kommunikációs technika is, amely újabban minden kellemetlen döntés meghozatala után Brüsszelre mutogat. Még akkor is, ha – mint éppen a kettős állampolgárság ügyében – az uniós gyakorlat talán korántsem olyan egyértelműen elutasító, mint azt az első magyar megnyilatkozások sejtetni engedték. A közvélemény-kutatók így esetleg elcsodálkozhatnak majd azon, miért is nő Magyarországon az eurószkepticizmus.
Pedig a társadalomnak inkább arra kellene figyelnie, hogy a határon túli magyarsággal való folyamatos kapcsolattartás érdeke a magyar munkaerőpiacnak is, amely az előrejelzések szerint középtávon már foglalkoztatási gondokkal szembesülhet. Vagy inkább arról kellene beszélni, hogy milyen jogokkal (választási?), illetve kötelezettségekkel (adófizetési?) kellene járnia a speciális helyzetű, azaz letelepedéshez nem kötődő kettős állampolgárságnak. Talán érdemes lenne behatóbban tanulmányozni a romániai példát, ahol egyébként egyénileg (tehát nem az uniós szempontból kifogásolható kollektív alapon) foglalkoznak a moldovai jelentkezőkkel. Akik viszont a hónap eleje óta már a helyi törvényekkel összhangban és tömegével kérvényezik a kettős állampolgárságot.
Mellesleg Románia most a magyar kedvezménytörvény átvételét fontolgatja. Lehetne tanulni Bukaresttől: amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére.
