Gazdaság

Hosszú, forró nyár

Kilátástalan helyzetükre, a kormány szerintük elégtelen kárenyhítő intézkedéseire hivatkozva a parlament előtt tiltakoztak a gazdák a múlt hétvégén.

Hosszú, forró nyár 1

A Fidesz Gazdatagozat által szervezett rendezvényen felszólaló Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke látszatintézkedésnek titulálta és kevesellte az aszály sújtotta agrárium, különösen a családi gazdaságok számára nyújtott állami segítséget: a hektáronként 3 ezer forint kárenyhítő előleget. Válaszképpen Németh Imre agrárminiszter arról számolt be, hogy a 10 milliárd forintos állami kárenyhítési támogatási keretből mindössze 784 milliónyi támogatási előleget igényeltek, holott közeleg az igények beadási határideje, augusztus 20-a. Tény, hogy a kalászos gabona, amelynek az első, jelentősebb bevételt kellene hoznia a gazdák számára, az elmúlt fél évtized második legrosszabb termését adta: 2,95 millió tonnát, ami komoly visszaesés a tavaly regisztrált 3,86 millió után (a negatív rekord az 1999. évi 2,6 millió tonna volt).

Ugyanakkor az egyre csökkenő állatlétszám miatt szerényebb a takarmányigény, ezért a termés elegendő a hazai ellátáshoz. Az agrártárca illetékesei szerint exportra viszont kevesebb jut, bár 2002-ről mintegy 300 ezer tonnás áthúzódó búzakészlet is rendelkezésre áll. A tárca ősztől – a másik meghatározó gabona, a kukorica előzetes termésbecslései ismeretében – korlátozni akarja a búza kivitelét, hogy az ipari és az élelmiszer-ipari célú felhasználásra elegendő alapanyag legyen.

A piac már az első félévben áremeléssel reagált a rossz terméskilátásokra. A KSH jelentése szerint az idei első félévben a gabonafélék árszintje éves összehasonlításban 8,7 százalékkal nőtt a tavalyi 32,8 százalékos csökkenés után. A gabonafélék közül a kukorica drágult leginkább, 18,2 százalékkal, a takarmánybúzáé 9,9, az élelmezési búzáé 1,7 százalékos volt. A burgonya pedig 31,6 százalékkal drágult. Júniusban még erőteljesebb volt a fontosabb növényi termékek drágulása, míg az állati termékeket olcsóbban vásárolták fel, mint egy évvel korábban (lásd a grafikont). Az élelmiszer-áremelkedés üteme az előrejelzések szerint a második félévben akár az első hat havit is felülmúlhatja, hiszen a pékek máris 20 százalékos, s a húsfeldolgozók és a tejiparosok is jelentős áremelést akarnak érvényesíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik