Ha valahol, nos akkor Párizsban bizonyosan helyeslő bólogatás fogadta Gerhard Schröider német kancellárnak az euróövezetbeli tagságot meghatározó szabályrendszerről megfogalmazott minapi szavait: „Mindenki Stabilitási Paktumról beszél, elfeledve, hogy azt Stabilitási és Növekedési Paktumnak hívják”. Hogyne, elvégre Franciaország volt az Európai Uniónak (EU) az a tagja, amely 1997-ben kemény küzdelmet vívott Németországgal azért, hogy a költségvetési kiadásokat szigorú korlátok közé szorító paktumot a „növekedési” jelzővel is felruházzák.
FENYÍTÉS. Az akkori névadás jól jöhet a mostani vészterhes időkben, amikor Párizs – mellesleg éppen Berlin társaságában – egyre kilátástalanabb harcot folytat a paktummal, illetve annak stabilitásra vonatkozó rendelkezéseivel. Francis Mer francia pénzügyminiszter július közepén, uniós kollégáit felbőszítve, első ízben ismerte el, hogy Párizs valószínűleg jövőre is – tehát a harmadik egymást követő évben – megszegi azt az előírást, amely megtiltja, hogy az eurózóna tagjai a GDP 3 százalékánál nagyobb költségvetési hiányt halmozzanak fel. Ha a szabályokat komolyan veszik, Franciaországra fenyítés, sőt végső esetben az éves GDP 0,5 százalékának megfelelő, azaz körülbelül 7 milliárd eurós pénzbírság vár.
Ez egyelőre nem több hipotézisnél. Már csak azért sem, mert Párizsnak lehet egy-két adu a kezében. Az egyik éppen a paktum növekedést szolgáló jellegének kidomborítása, amire hivatkozva talán meg lehet úszni a felelősségre vonást. Egyre többen pedzegetik, hogy az EU kénytelen lesz enyhíteni a stabilitási paktum szigorán, különben aligha tudja növekedési pályára állítani a gazdaságát. Nem véletlen, hogy ebben a sorban az uniós vezetők közül elsőként éppen Jacques Chirac sürgette: a pénzügyminiszterek ideiglenesen lazítsanak a szabályokon.
A francia államfő szavainak hitelét azonban nem különösebben erősíti, hogy a jobboldali kormány látszólag tudatosan eresztette el a gyeplőt, utat engedve a költségvetési hiány felduzzadásának. Már annak elhangzásakor fejcsóválás fogadta például Chirac 2002. májusi újraválasztási ígéretét, miszerint 3 milliárd euróval csökkenti a lakosság adóterheit. Ezt a köztársaság elnöke azóta be is váltotta, ám a kormányzat hiába reménykedett benne, az ebből adódó bevételkiesést nem ellensúlyozta gazdasági növekedés. Utóbbi az OECD és a Nemzetközi Valutaalap becslése szerint az idén az 1 százalékot sem éri majd el. Mindeközben az államadósság is alighanem túllépi a megengedett 60 százalékos szintet.
A francia politikusok nyíltan nem mernek ujjat húzni az „európaktum” rendelkezéseivel, s azt hangoztatják, hogy mindent elkövetnek a hiány lefaragása érdekében. Viselkedésük azonban arról árulkodik, hogy nem nagyon hisznek saját erőfeszítéseik sikerében. Párizsnak éppen ezért kapóra jön a fegyelmezettebb katona benyomását keltő Berlin, amely hasonló cipőben jár. Az euróövezet GDP-jének kétharmad részét előállító két nagyhatalom ugyanis együtt, összefogva könnyebben kivédheti a bírálatokat, mi több, „jobb belátásra” térítheti a hőzöngő partnereket, akik kénytelenek lesznek elfogadni az általuk tálalt realitásokat.
Érdekes momentum, hogy Párizs éppen akkor áll a paktum ellen lázadók élére, amikor egy francia veszi át a stafétabotot a kormányok fiskális tévelygéseivel szemben rendkívül kritikus Európai Központi Bank (ECB) élén. Jean-Claude Trichet-re persze – aki a francia jegybank élén az elmúlt években sikeresen vette fel a harcot az inflációval – nem csupán Párizs irányából nehezedhet egyre erőteljesebb nyomás, hogy a növekedés elősegítése érdekében hajtson végre újabb kamatcsökkentéseket. Ő azonban nyilván könnyebb szívvel rászánná magát egy ilyen lépésre, ha azt tapasztalná, hogy Európa legnagyobb országaiban is felgyorsulnak a strukturális reformok.
TEENDŐK. Az etatista hagyományokat ápoló Franciaország az elmúlt években nagy utat járt be a piaci reformok terén. Olyan lépésekre szánta el magát, amelyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna. Ám ez még nem elég. A Raffarin-kormánynak a súrlódásokat is vállalva a nyugdíj- és az egészségügyi rendszer reformját ugyancsak következetesen végre kell vinnie, különben sokkal komolyabb következményekkel számolhat, mint a stabilitási paktum előírásainak a megszegése.
