 |
| A jelenlegi töltőállomások zömét teljesen újjá kell majd építeni, viszont a kutak elhelyezkedése egészen kiváló. |
Szemrebbenés nélkül kasszírozza be a Belgrád-Nis autópályán található Beopetrol benzinkút vécésnénije a kissé vastagon fogó ceruzával kiírt 1 eurós használati díjat, miközben maga is elismeri, hogy nem ez a töltőállomás az autósok álma. „Alig állnak meg nálunk, amióta innen 20 kilométerre megnyílt az OMV-kút” – panaszkodik. Tény, a nyolcvanas évek elején talán modernnek számító Beopetrol benzinkút ma már közel sem annyira vonzó, mint a vadonatúj osztrák komplexum a lapovói kijáratnál. Ráadásul a konkurencia bő választékú üzlettel és kávézóval, no meg tiszta és ingyenes mellékhelyiséggel csábítgatja az utazókat.
A Beopetrol 202 darab kopottas benzinkútja mégis komoly értéket képvisel. Legalább 100 millió eurót – ekkora bevételt vár ugyanis a szerb kormányzat a jelenleg 99,37 százalékban állami tulajdonban lévő társaság privatizációjától. A pályázatok benyújtásának határideje augusztus 7-én jár le, és az előzetes hírek szerint a szlovén Petrollal közösen induló Mol mellett az OMV, a Lukoil és a görög Hellenic Petroleum száll versenybe a szerb cégért.
ADÓSSÁGTEHER. A töltőállomások alkotta kiskereskedelmi hálózatból és a céghez tartozó raktárakból, illetve a mindezekhez tartozó „szállítóflottából” álló Beopetrol 20 százalékos részesedésével a szerb üzemanyag-piac második legnagyobb szereplője (az első helyet a Jugopetrol birtokolja). A NATO-bombázások 1999-ben masszívan veszteségessé tették a társaságot, ám az azt megelőző és a rákövetkező évet is minimális nyereséggel zárta: 2000-ben például 250 ezer eurónyi profitot könyvelhetett el. Igaz, a vállalat külső adóssága mintegy 21 millió euróra rúg.
Ráadásul a pályázóknak számolniuk kell azzal is, hogy a Beopetrol 202 benzinkútjából 38 Koszovó területén található, márpedig ezek sorsa a legoptimistább vélekedések szerint is minimum „bizonytalan”. Mi több, a maradék 164 töltőállomás tulajdonjoga is vitatott. Legalábbis a horvát INA olajtársaság megkérdőjelezi, hogy azok a szerb állam tulajdonában lennének (lásd külön írásunkat).
A Beopetrol-ügylet legkényesebb pontja mégis egy alig három hónapja, 2003 májusában született törvény. A milosevicsi idők féllegális benzinbizniszének köszönhetően ugyanis a demokratikus erők 2000 őszi hatalomra kerülésekor aggasztóan átláthatatlan volt a szerbiai üzemanyag-kereskedelem. Az ez év elején meggyilkolt Zoran Djindjics vezette kormányzat az első intézkedései között szabályozta a piacot. Kőolajat attól fogva csak az állami tulajdonú NIS importálhatott, azt feldolgozni pedig kizárólag a cég két finomítójában, Pancsevóban és Újvidéken lehetett. Májusban ezt a törvényt enyhítették: liberalizálták az importot, a finomításra vonatkozó rendelet viszont érvényben maradt, azzal a kikötéssel, hogy a NIS minden potenciális vevőt – így saját kiskereskedelmi hálózatát is – az államilag megszabott egységáron köteles kiszolgálni. A társaság finomítói ráadásul meglehetősen drágán dolgoznak. Míg a régióban egy barrel olaj feldolgozásának a költsége 15-18 dollár, addig a szerbiai finomítás akár 41 dollárba is belekerülhet. A nem kifejezetten versenybarát törvény nyilvánvaló célja, hogy a meglehetősen rozzant állapotban lévő, ám rengeteg alkalmazottat foglalkoztató NIS a biztos megrendelések révén valahogy kihúzza a saját privatizációjáig, ami Belgrád tervei szerint egy-két éven belül megtörténik.
| Marakodó örökösök |
Jugoszlávia szétváláskor az volt a gyakorlat, hogy az egyes cégek a székhelyük alapján kerültek egyik vagy másik utódállamhoz. Így például a zágrábi központú INA, amely a szövetségi ország szétesése előtt Jugoszlávia benzinkútjainak nagy többségét kezelte, horvát vállalat lett. A többi volt tagállam területén lévő egységek azonban – így az INA telephelyei, leányvállalatai és képviseletei – leszakadtak. Sok vállalat esetében ez a folyamat zökkenőmentesen zajlott le, ám a benzinkutak elvesztésébe a horvátok nem tudtak belenyugodni. Már 1990-ben minden lehetséges fórumon tiltakoztak a töltőállomások „lenyúlása” ellen. Majd az idén tavasszal, a privatizációs tender kiírásakor az összes lehetséges pályázó figyelmét igyekeztek felhívni a pályázat „jogtalanságára.”
A szerb kormány mindazonáltal meglehetősen magabiztos az ügyben. Belgrádban úgy vélik, hogy a horvátok követelése nem áll meg egyetlen jogi fórumon sem. Ha mégis elvesztenének egy esetleges pert, készpénzben fizetnék ki a horvátokat, így a Beopetrol-tender leendő győztesét semmilyen kötelezettség nem terheli. Az persze nincs kizárva, hogy a lelkük mélyén a szerb vezetők is azért drukkolnak: a Mol erős anyagot adjon be. Egy szerbiai Mol-győzelem esetén ugyanis, hála a magyar olajtársaság frissen szerzett részesedésének a horvát olajvállalatban, a Beopetrol-INA ellentét akár magától megoldódhatna. |
|
Mindeme negatívumok ellenére jelentős lépéselőnybe kerül az ígéretes szerb piacon a versenytársakkal szemben az, aki megszerzi a Beopetrolt. Igaz, alighanem kénytelen lesz azzal kezdeni, hogy a jelenlegi töltőállomásokat túlnyomórészt teljesen újjáépíti, viszont szakértők szerint a kutak elhelyezkedése egészen kiváló. Márpedig ebben az üzletágban a megfelelő helyre telepített kiskereskedelmi egységek hálózata az üzleti siker alapja.
SAJÁTOSSÁGOK. Korábban, főként a kisebb gazdasági súlyú vállalatok privatizációja során, nem mindig a vételár volt a legfontosabb tényező. Emlékezetes a jégkrém-gyártó Frikom esete, amelyet a jóval kevesebb készpénzt ajánló, de 18 millió eurós befektetési tervvel előálló horvát Agrokor szerzett meg jó nevű vetélytársa, a görög Delta előtt. Hasonló szerb privatizációs sajátosság, hogy a vevőjelöltek szociális programjukkal „piros pontokat” szerezhetnek. Míg a létszámleépítést kilátásba helyező pályázók eleve gyenge eséllyel indulnak, a korábbi ügyletek nyertesei – a munkaerő megtartása mellett – templomot újíttattak fel, uszodát építettek, vagy egyszerűen rendkívüli jutalmat osztottak ki a dolgozóknak. A Beopetrol esetében viszont valószínűleg mégis az ajánlott vételár lesz a fő szempont. A tranzakció pénzügyi tanácsadója, a BNP Paribas rangsorolja majd az ajánlatokat, a szerb privatizációs bizottság pedig várhatóan kizárólag az ő javaslatuk alapján hirdeti ki a tender győztesét. A szerb kormánynak ugyanis kifejezett érdeke, hogy a Beopetrol-eladás átlátható és zökkenőmentes legyen. A költségvetés koránt sincs fényes állapotban: a betervezett privatizációs bevételeknek egyelőre csak egy kis hányada folyt be az államkasszába. Az ősszel esedékes jugoszláv donorkonferencia eredményei is kétségesek: Zsivkovics miniszterelnököt nyugaton messze nem övezi akkora tekintély, mint Djindjicset, ráadásul a világgazdasági recesszió is csökkentheti a donorszervezetek adakozókedvét. Ebben a helyzetben a belgrádi költségvetésnek minden egyes, a Beopetrolért kapott eurócentre szüksége lehet.
