Bozóki András politológus, a CEU és az ELTE docense
A „harmadik út” előfutára Bill Clinton volt, aki 1992-es győzelmével két elnöki ciklusra visszavette a kormányrudat az akkor már 12 éve kormányzó republikánusoktól. Sikerének titka a centrum elhódításának képességében rejlett. A harmadik út stratégiája – amely egyaránt szakítani akart a neoliberális-neokonzervatív politikával, valamint az „Adóztass és költs!” hagyományos baloldali, jóléti állami politikával – Tony Blair 1997-es hatalomra kerülése idején vált a balközép új doktrínájává. Teoretikus végiggondolása Anthony Giddens brit szociológus nevéhez fűződik, aki korábban Marx, Weber és Durkheim elméleteinek újragondolásával, és a társadalmi újrastrukturálódás tézisének kidolgozásával vált világszerte ismertté. A humanizált kapitalizmus elméleteként is emlegetett program középpontjában az esélyteremtő állam, a közszolgálati reform, a rugalmas és elszámoltatható kormányzás, a fenntartható gazdasági növekedés, a nemek közti egyenlőség, a gyermekek révén a jövőbe való beruházás, a tudásalapú társadalom és a gazdaság társadalmi és környezeti beágyazottságának gondolatai álltak. A program kimondta azt is, hogy nem lehet elfogadni a munkanélküliség növekedésével együtt járó gazdasági fejlődést, mert egy humanizált kapitalizmus nem fejlődhet a társadalom egyre nagyobb hányadának leszakadása árán. A teljes foglalkoztatottság megközelítése érdekében holland mintára elterjedt a részmunkaidős foglalkoztatás, francia mintára csökkentették a kötelező munkaidőt.
TÚL A CSÚCSON. A harmadik út elgondolása a kilencvenes évek végére jutott fel a csúcsra. Például ehhez igazodva hirdette meg Gerhard Schröder német kancellár „az új közép” programját. A közép- és kelet-európai volt kommunista pártok sem a régi nyugati baloldal, hanem a modernizációt és gazdasági reformokat hirdető „új szociáldemokrácia” tábora felé közeledtek.
Az ezredfordulóra a nemzetközi gazdasági növekedés lényegesen lelassult, és a balközép politika megújításának folyamata is megtorpant. A balközép pártok olyan fontos államokban veszítették el a választásokat, mint az Egyesült Államok, Olaszország és Franciaország, de veszítettek például Ausztriában és Portugáliában is. Az igazi fordulatot 2001. szeptember 11-e jelentette, amelynek következtében a globális biztonság, valamint a „terrorizmus elleni háború” kérdései kerültek előtérbe. A „harmadik út” alapján összehangolható nemzeti társadalompolitikák finomítása helyébe a demokratikus államok globális politikájának kialakítása lépett.
E globális kihívásra próbált „harmadikutas” válaszokat találni a Policy Network nevű intézet által július közepén Londonban megszervezett konferencia a „haladó kormányzás” (Progressive Governance) témájában. A legnagyobb érdeklődés a globális kormányzással foglalkozó panel munkáját kísérte. A záró plenáris ülésen kiderült, hogy a Clinton és Blair által vezényelt egykori aranycsapat mára talán megfakult, de színeit nem vesztette el. A jelen lévő közép-európai kormányfők (Miller, Spidla, Medgyessy, Nastase) szinte valamennyien kitértek a nemzetközi biztonság megteremtésének szükségességére, míg Clinton hangsúlyozta, hogy a kölcsönös függőségekre épülő világban a biztonság csak multilaterális lehet.
INTŐ WASHINGTONNAK. A Bush-adminisztrációt bírálva Clinton kifejtette, hogy az Egyesült Államoknak alá kellett volna írnia a kiotói környezetvédelmi megállapodást, alá kellene vetnie magát a hágai nemzetközi bíróság hatáskörének, és nagyobb fontosságot kellene tulajdonítania a nemzetközi intézményeknek. Rámutatott, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsába állandó tagként kellene meghívni Németországot, Brazíliát, Japánt és Indiát is.
A globális harmadik út politikai stratégiája csakis a harmadik világ érintettjeivel való együttműködésben valósulhat meg. Ez a felismerés adott különösen nagy súlyt Lula brazil és Mbeki dél-afrikai elnök szavainak, akik nagy sikert aratott beszédeikben mutattak rá arra, hogy a harmadik út globalizálása nem fér össze az észak-atlanti térség államainak protekcionista politikájával. A teheneik után a francia gazdákat megillető uniós támogatás egy részét például hasznosabban lehetne felhasználni az Afrikában milliókat sújtó éhínség és járványok megfékezésére. Ha már globális felelősségről van szó.
