![]() |
| DUGÓHÚZÓk (ALESSI). Acélfejű konyhatündérek. |
Az úgynevezett antimozgalmak mindegyikére jellemző, hogy komolyan megkérdőjelezik a jó design fogalmát, gyakorta a giccs határterületén mozognak, az irónia vagy éppen a humor felől közelítenek a tárgytervezéshez, és a magasművészet elérhetetlen régióiból alászállva kiszolgálják a fogyasztó igényeit. A pop irányzatok vagy az Ettore Sottsass nevével fémjelzett Memphis csoport az 1980-as években egyként fellázadt a modernizmus dogmatikus tétele, „a forma követi a funkciót” ideája ellen.
![]() |
| TÁLKÁK (ALESSI). Ezt még egy óvodás is megérti. |
Form follows function – Louis Sullivan amerikai építész 1896-ban fogalmazta meg alapszabályát, amely azóta kőbe vésett szentenciává vált. A díszítést negligáló, szigorúan funkcióközpontú, puritán formaadás mellett azonban kiirthatatlanul él egy gyökeresen más szemlélet is, amely az emóciók és bizonyos antropológiai tények felől közelít a tárgytervezéshez. A díszítőkedv és a díszítményesség iránti igény ősi ösztön, az pedig szintén vitathatatlan, hogy az elvont geometrikus alapformáknál sokkal nagyobb a kommunikációs ereje a figurális ábrázolásoknak. Egyszerűen vonzóbb egy embert vagy állatot mintázó tárgy.
![]() |
| CELLUXTÉPŐ (KOZIOL). Hogy kerül a csiga az asztalra? |
Az antropomorf vagy éppen zoomorf termékeket – amellett, hogy közérthetőek – úgy kódolják, hogy a megértésük folyamata során jutalmazzák a fogyasztót. Méghozzá a felismerés örömével. Egyrészt az ember játékos kedvére, másrészt gyermeki megszemélyesítő hajlamára alapoznak. Milyen ötletes! – kiáltunk fel a csiga alakú celluxtépő vagy a kobrát utánzó WC-kefe láttán. Szinte összekacsintunk a tervezővel, értjük, hogy miért ezt a formát választotta, s belemegyünk a játékba: kreatív énünk felébresztésével megfejtjük a tárgy funkcióját.
![]() |
| KAPOCSKISZEDŐ (KOZIOL). Az ornitológusok kedvence. |
A közeljövő tárgypreferenciáiként a figuratív termékek térhódítását jósolják a szakértők. Az Alessi és a Koziol kínálatában szép számmal találkozhatunk ilyen úgynevezett object-toyokkal. Egy részük valóban nagyon ötletes, mások inkább banálisak és a kommerszhez közelítenek. Jókora rajongótábora alakult ki ezeknek a színes, csillogó felületű plasztikból készült, játékos háztartási eszközöknek. Mind- egyik külön kis kreatúra saját történettel, rajzfilmfigura-karakterrel. S tervezőik valamennyien egy célért küzdenek: hogy végre megmosolyogjuk erőfeszítéseiket.




