Gazdaság

Bizalomhiány

A piac kedvezőtlen inflációs és hozamvárakozásokkal tekint a jövőbe.

Érdemi hozamemelkedés zajlott le az elmúlt hetekben az állampapírpiacon, csak az utolsó egy hét során 30-40 bázispontnyi erősödést jegyeztek fel. Ebben már nemcsak a gazdaságpolitika általánosan kedvezőtlen megítélése játszott szerepet, hanem a jövő évi költségvetés részleteiként bejelentett adóváltozások inflációs várakozásokat növelő hatásai is. A forintpiac nem tud megnyugodni, ami továbbra is a külföldi befektetők bizalmatlanságára utal. Gyenge és ingadozó forintkurzus mellett a hozamok tartós csökkenésének amúgy is kevés a valószínűsége.


Bizalomhiány 1

Az elmúlt hetek trendszerű hozamnövekedése július közepén, az euró 2008. januári tervezett bevezetésének, illetve a jövő évi költségvetés bizonyos részleteinek bejelentésével indult meg. A bevételek jókora növelésére van szükség ahhoz, hogy az államháztartás hiányát mérsékelni lehessen egy viszonylag merev kiadási oldal mellett. Ennek egyik eleme az áfa-kulcsok változtatása, illetve az átsorolások. Becslések szerint e tétel önmagában 1 százalékponttal emelheti az inflációs rátát jövőre.
Emellett több más olyan tényező is említhető, amely fokozza az inflációs nyomást: ismét egyfajta indexáló technika érvényesülhet a költségvetési bérek növelésénél, tovább emelkedik a villamos energia ára, augusztusban drágulnak a postai szolgáltatások, miközben az üzemanyagok ára is növekszik. Az aszályra való tekintettel a mezőgazdasági termékek egy részénél is erőteljes drágulás várható, ennek egyik következményeként a kenyér 18-22 százalékkal kerülhet majd többe szeptembertől. További fontos tényező a forint immár tartósnak bizonyuló gyengélkedése.

Piaci várakozások szerint nem kizárt, hogy a jövő év első felében az inflációs ráta 5,5-6,0 százalékra emelkedik. A dezinflációs trend 2004 vége felé már ismét folytatódhat, de kérdéses, sikerül-e majd a rátát 4,5 százalék alá szorítani, tehát teljesülhetnek-e az inflációs célok.

A fentiek fényében rövid távon a hozamok látványos csökkenésére nem nagyon lehet számítani. Így látja ezt a Magyar Nemzeti Bank is, amit azzal is kifejezett, hogy bejelentette: irányadó rátáin nem kíván változtatni. Az ingadozó és mindinkább tartósan gyengének tűnő forintárfolyam továbbra is érdektelenséget tükröz a külföldi befektetők oldaláról. A külföldiek június közepi nagy kivonulását követően az állampapír-állomány egy mérsékeltebb trend mentén nőtt ugyan, de továbbra is mintegy 30 milliárd forinttal elmarad a június eleji szinttől. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a nyugat-európai befektetők az elmúlt időszakban a saját piacaikon is jellemzően veszítettek a hozamnövekedés miatt, ezért a külső piacok allokációs aránya is csökkenhetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik