Tehén „kimeneti” légszűrővel? Ha a bolygó légköre továbbra is a jelenlegi tempóban változik, szakértők félig-meddig tréfásnak szánt megjegyzései szerint egy szép napon a metángázt a levegőbe eregető kérődzőkkel is tenni kell majd valamit. Szerencsére egyelőre itt még nem tartunk. Az Európai Unió (EU) is inkább a nagyszennyező nehézipari létesítmények „betörésére” helyezte a hangsúlyt, amikor nemrég zöld utat adott annak a tervnek, amely 2005 januárjától lehetővé teszi a légkör felmelegedéséért felelős üvegházhatást okozó gázok uniós szintű csereberéjét.
Az EU a szén-dioxid-kibocsátási jogok európai kereskedelmének bevezetésétől azt reméli, hogy 2010-ig évente 35 százalékkal (évi 1,3 milliárd euróval) csökkentheti az általa a kiotói klímakonferencián tett vállalások költségeit. Az Európai Parlament által a közelmúltban szentesített mechanizmus a becslések szerint legalább 10 ezer uniós vállalatot – zömében energiatermelő és -fogyasztó üzemet – érint majd, és ilyen vagy olyan módon a teljes szén-dioxid-kibocsátás 46 százalékára lesz közvetlen hatással.
A környezetvédelmi megfontolásokat a piaci kereslet-kínálat törvényeivel ötvöző jogszabály komoly kihívás elé állítja a csatlakozókat.
PIAC. A 2005-től hatályba lépő új uniós jogszabály értelmében a rendelkezés hatálya alá eső vállalatok a Kiotóban a légköri felmelegedésről rendezett konferencián 1997 decemberében megszabott – akkor „csupán” nemzetek szintjére lebontott – kereteken belül éves szén-dioxid-kibocsátási kvótát kapnak, amelynek túllépéséért pénzbírsággal sújtják majd őket. A megengedettnél szerényebben szennyező cégek ugyanakkor megmaradt kvótájukon jó pénzért túladhatnak azoknak a vállalatoknak, amelyek e nélkül túllépnék az előírt szintet. „Az EU-ban megszületett a szén-dioxid piaca. Ebben a rendszerben a szén-dioxid tonnája költségként jelenik meg, és az lesz a nyerő, aki ugyanazt a termékmennyiséget kisebb szennyezőanyag-kibocsátással állítja majd elő” – méltatta az egyezséget Jorge Moreira da Silva, a témában készült európai parlamenti jelentés szerzője és előadója.
A környezetvédelmi megfontolásokat a piaci kereslet-kínálat törvényeivel ötvöző jogszabály átvétele és alkalmazása komoly kihívás elé állítja a csatlakozó államokat. Utóbbiak ugyanis a kiotói egyezményben külön nemzeti kötelezettségvállalásokat tettek, és – a jelek szerint joggal – attól tartanak, hogy magas árat kell majd fizetniük az új rendszer meghonosításáért. Magyarország a felmerülő kockázatok miatt már jelezte is az Európai Bizottság felé, hogy a gázcsereberéről szóló jogszabály első, 2006-ban tervezett felülvizsgálatáig mentesülni szeretne annak alkalmazása alól.
Szakértők szerint a legfőbb veszélyforrás, hogy hazánk a többi tagjelölttel együtt mágnesként vonzza majd a fejlettebb EU-tagállamok olcsó kvótákra vadászó vállalatait. Egyesek élnek a gyanúperrel, hogy az unió a cserekereskedelem működőképességét eleve arra a hipotézisre alapozta, miszerint lesz tíz „kicsi” ország, ahol majd olcsó pénzen lehet vásárolni a többletszennyezésre feljogosító kvótákat. Miközben ez a lehetőség Nyugaton költségkímélő alternatívája lehet a méregdrága környezetvédelmi befektetéseknek, a keleti partnereknél olyan mértékben leszoríthatja a kibocsátást, hogy az – legkésőbb a következő környezetvédelmi kötelezettségvállalás után – már a gazdasági fejlődés rovására mehet.
KOCKÁZAT. Magyarország nagyrészt az 1990-es évek első felének gazdasági mélypontja és az ezzel együtt járó ipari termeléscsökkenés miatt már egyébként is rég teljesítette a kiotói normát, ami 2012-ig 6 százalékos gázkibocsátás-lefaragást ír elő a számára. Ha a hazai vállalatok a nagy érdeklődés miatt tömeges eladásba kezdenek – miként arra számítani lehet -, a szennyezés mértéke olyan szintre süllyedhet, hogy Magyarországnak a 2005-2006-ban esedékes újabb kötelezettségvállalás után egy túlságosan alacsony, és így az ország szempontjából igen hátrányos szintről kell tovább faragni a szén-dioxid-kibocsátást. „Ez rendkívül kockázatos, hiszen a továbblépés már csak komoly és költséges technológiai korszerűsítés árán lesz elérhető” – mutatott rá egy, a témában otthonosan mozgó illetékes. Eközben hazánknál fejlettebb uniós tagállamok, mint például Portugália vagy Spanyolország, kiotói vállalásuknak megfelelően akár 20 százalékkal is növelhetik a levegőbe bocsátott szén-dioxid mennyiségét.
Nemcsak az újonnan belépőknél idézhet elő komoly bonyodalmakat, hogy az országos szervek meglehetősen laza szabályok alapján határozhatják majd meg, hogy a nemzeti kereteken belül mekkora kvóta illeti meg az egyes vállalatokat. A jogszabály ebből a szempontból a különböző értelmezések előtt tág teret nyitva úgy fogalmaz, hogy a kiosztott (szennyezési) kvóta nem lehet több, mint amekkorára a cégnek szüksége lehet. Mindez előrevetíti, hogy az érintett vállalatok között kíméletlen lobbizás kezdődik majd a minél kedvezőbb jogokért.
Számos jel szerint az érintett vállalatok közül sokan nem tudják, milyen kötelezettségekkel jár majd az új uniós rendszer bevezetése. Az egyik leggyakoribb félreértés, hogy az emissziókereskedelem ingyen forrásokhoz juttatja majd a vállalatokat. Valójában a további működés előfeltételéről van szó, hiszen a hivatalosan beszerzett kvóta nélkül a cég 2005. január elsejétől egy szemernyit sem szennyezhet – következésképpen bezárhatja kapuit. A termelésbe a belépőt annak az egységes környezethasználati engedélynek a beszerzése jelenti majd, amelynek kézhezvétele akár fél évet is igénybe vehet. Márpedig rendkívül szűk a határidő. Az egyes országoknak 2004 márciusáig kell elkészíteniük a tervet, amely a szennyezési kvóták vállalatok közötti elosztásának elveit tartalmazza, jövő ősszel pedig már gondoskodni kellene a kibocsátási jogok kiosztásáról. Ez még a legfelkészültebbeknek is komoly nehézséget okoz majd.
