Gazdaság

Hiányos üzenet

A lakáshitel-felvevők többsége negatív módosításoktól tartott, de csak kevesen változtattak a terveiken.

Noha a lakáshitelezés módosítása bizonytalanságot szült a bankok és a potenciális hitelfelvevők körében egyaránt, bizonyos elemeiben egészen sikeresen működött a kormányzati kommunikáció. Célba ért például az az üzenetet, hogy elsősorban azokat érintik hátrányosan a változtatások, akik befektetési céllal szándékoznak ingatlant vásárolni. Legalábbis a TNS piackutató cég által, a kormánydöntés után lakossági körben készített felmérés ezt támasztja alá. Még azon megkérdezettek jelentős hányada is így gondolta, akiknek a döntés a bőrére megy: azaz akik a jövőben tervezik e hitel felvételét. A 214 fős felmérésben közel azonos arányban szerepeltek a lakáshitellel rendelkezők – köztük olyanok, akik több lakáshitelt is felvettek -, illetve azok, akik a hitel felvételét csak tervezték.


Hiányos üzenet 1

FÉLSIKER. Ugyanakkor összességében messze nem tekinthető kommunikációs sikernek ez az akció. Bár a felmérés nem kérdezett rá arra, milyen kedvező változásokat hoz a rendelet, a többség úgy vélte, hogy kedvezőtlenebb helyzetben lesznek a jövőben kölcsönt felvevők, annak ellenére, hogy sokak számára javultak a feltételek. Hiszen például maximalizálták az egyéves kamatperiódusra felvett hitelek költségét, a kiegészítő kamattámogatású hitelek határa 10 millióról 15 millióra nőtt.

Összességében azok, akik már felvették az áhított kölcsönt, többnyire úgy gondolták június elején, hogy megfelelően tájékozottak a várható változtatásokat illetően. Mindazonáltal nem meglepő, hogy a kölcsönt még csak tervezgetők voltak kevésbé elégedettek a kapott információkkal. A hitel után ácsingózók java része egyébként – e felmérés tanúsága szerint – állami támogatásos verziót szeretne igénybe venni. Információra is ez a kör volt a legéhesebb, s bár jelentős hányaduk – egyharmaduk – részletesebb állami tájékoztatást várt, túlnyomó részük a bankoktól remélt a kellő tudáshoz jutni. Meg kell azonban jegyezni, hogy a kormányrendelet megjelenése előtt maguk a hitelintézetek sem voltak pontosan tisztában az állami támogatás mértékével, így a saját kondícióik változását sem tudták meghatározni.

A kormánydöntés nyomán a megkérdezetteknek mindössze egytizede változtatott a korábbi tervein. Néhányan – félve a bizonytalanságtól – előbbre hozták a hitelfelvétel időpontját, és voltak, akik ugyanezen okból a kivárás mellett döntöttek. Annak ellenére ilyen alacsony a magukat meggondolók aránya, hogy a válaszok kétharmada a hitelfelvételek szigorodását jelezte előre. Miként a megkérdezettek mondták, a legkellemetlenebbül a hitelkamatok emelése érintené őket, de sokaknak az adó-visszatérítési támogatás megszűnése vagy csökkentése volna fájó pont, s közülük jó néhányan a futamidő rövidülésének sem örülnének. Sokan pedig attól tartottak, hogy a hitelfelvételhez el kell adniuk a jelenlegi lakásukat.

Úgy tűnik, a kormányzati kommunikációnál hatékonyabb volt a bankoké. Legalábbis abban az értelemben, hogy a siránkozásukról – a döntés számukra hátrányos hatásairól – szinte mindenki hallott. „Ezt azonban a válaszadók úgy értékelik, hogy a bankok a megváltozott körülmények között is megtermelik a maguk profitját” – hangsúlyozza Magyari Ildikó, a TNS szektorvezetője. Azaz más módon ugyan, de képesek lesznek a hasznukat kitermelni, s ez vélhetően az ügyfél zsebére megy. Más hiteleik kamatainak emelésével, a díjak és jutalékok növelésével, valamint a betéti kamatok csökkentésével fogják mindezt elérni – hangzottak a félelmek.

HŰTLENEK. A félelmek valamelyest máris beigazolódtak: a kormányrendelet hatályba lépése után a bankok azonnal visszaemelték a támogatott hitelek költségét az előírások által megengedett legmagasabb szintre. Az emelések mértéke 0,5-0,6 százalékpont volt, de ez is néhány ezer forintos emelkedést okozhat az új hitelek havi törlesztésénél. A lakáshitel esetében nem a bank iránti hűség munkál az ügyfelekben. A hitelfelvevők, legalábbis a megkérdezettek, körüljárják a piacot, mielőtt elszánnák magukat a nagy lépésre. A végső döntésükben a meglévő banki kapcsolataik nem befolyásolták azokat, akik már fölvették a lakáshitelüket, és az ezt még csak tervezők számára sem fontos szempont, hogy megszokott bankjuk nyújtsa e kölcsönt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik