Nem profitált Budapest a nemzetközi optimizmusból a második negyedévben. Megugrott ugyan a forgalom, s 4,8 százalékkal emelkedett a pesti tőzsdeindex, a BUX teljesítménye mégis jócskán elmaradt a világ és a régió vezető indexeitől. (Ezek jó eredményeiről csak egy adat: az S&P 500 utóbbi negyedéves növekedése a legmagasabb volt az elmúlt öt évben.) Akkor is erre az eredményre jutunk, ha az összevetésnél eltekintünk a számottevően gyengülő forint kedvezőtlen hatásaitól.

A magyar tőzsde az utóbbi három hónapban csak csodálhatta az orosz és – a korábbi gyenge szereplése után ismét élénkülő – német piac száguldását, de még Varsó és Prága mögött is lemaradt. Pedig a negyedév közepén a vezető vállalatok jó eredményei pozitív hangulatot keltettek a piacon, s továbblendítették a március eleje óta tartó töretlen emelkedést. Június utolsó hetei azonban kifejezetten rosszul sikerültek.
Nyilván nem is lehet csodálkozni azon, hogy a BUX-emelkedés végül megtorpant. A külföldi befektetők reagáltak ily módon a makrogazdasági problémákra és a monetáris irányításban megfigyelhető bizonytalanságokra. Ezek miatt az állampapírpiac sem nyújtott valós alternatívát a Budapesti Értéktőzsdével (BÉT) szemben, igazán jól csak a külföldön befektetők jártak. Ők pusztán a forint gyengüléséből is tisztességes hozamot realizálhattak.
A részvénypiacon sokat segített a külföldön kialakult optimista hangulat, e nélkül az utóbbi időszak valószínűleg a veszteségek jegyében telt volna. A piac növekedési potenciálját a negyedév nagy részét jellemző jó hírek ellenére is szűkítette azonban, hogy a legnagyobb súlyú BUX komponens, az OTP igen magas értékelési szintek mellett forgott. Innen pedig felértékelődést csak optimális környezetben lehetett volna várni.
A blue chipek közül a negyedév folyamán mindössze a Richter segítette nagyban a BUX teljesítményét, a periódus sztárpapírja viszont egyértelműen a BorsodChem volt. A vegyipari társaság árfolyama – a kivezetési pletykáknak betudhatóan – három hónap alatt csaknem megduplázódott. A papír majdhogynem rekordot ért el, megközelítette eddigi legmagasabb értékét.
A negyedév vesztese az utóbbi hetekben a botránykrónikák élére került Pannonplast lett, de a tetemes osztalékot kifizető Démász és a komoly fundamentális problémákkal küszködő Rába sem kerülte el a nagy veszteséget: árfolyamuk százalékos csökkenése kétszámjegyű volt.
