Nem először halljuk ezt a jóslatot: a gazdaság az év második felében magára talál, és megindul fölfelé. Ezt hangoztatták a közgazdászok tavaly ilyenkor – tévesen. Most pedig ugyanezt szajkózzák 2003-ra vonatkozóan. Ezúttal vajon hihetünk nekik?
GM-Összeszerelő műhely. Növekvő megrendelésekkel számolhatnak a gyártók.
De még mennyire. Az erőteljesebb növekedést ígérő kedvező tényezők kedvező eredőjű összjátéka a fellendülés köddé foszlása óta eltelt három évben sosem volt annyira nyilvánvaló, mint most. Az ösztönző gazdaságpolitikától a barátságosabb pénzügyi környezeten át a geopolitikai bizonytalanság csökkenéséig, mondhatni, minden adott, amire csak szükség van. Mindezek a tényezők ébren tartják a fogyasztók vásárlókedvét, ráadásul az üzleti körökben is felébreszthetik a beruházási hajlandóságot. Ez az, ami mindeddig hiányzott a vágyott gazdasági talpraálláshoz.
ERŐSÖDÉS. „Ha nem következnek további sokkhatások, minden okunk megvan rá, hogy arra számítsunk: a következő időszakban látványosan megugrik a befektetői bizalom és aktivitás” – bizakodik Ian Shepherdson, a High Frequency Economics szakértője. S nem csupán ő gondolja így, ez általános vélemény annak a 30 közgazdásznak a körében, akiktől a BusinessWeek a közelmúltban év közepi helyzetértékelést kért. Egyetlen kivétellel valamennyi elemző az első félévinél erőteljesebb növekedést vár az esztendő második hat hónapjára. Kizárólag abban nem egyezik teljesen a véleményük, hogy mekkora is lesz ez az erősödés. Átlagosan 3,5 százalékos növekedést vetítenek előre a második félévre, majd még számottevőbbet, 3,75 százalékosat 2004 első felére. Sőt a megkérdezett elemzők közül tizenkilencen úgy vélik, a következő tizenkét hónapban lesz legalább egy olyan negyedév, amikor is legalább 4 százaléknyi, vagy még annál is dinamikusabb lesz a növekedés. A tetejébe a legtöbbjük arra számít, hogy az előrejelzése inkább túl visszafogott, mintsem túlzottan optimista.
A közgazdászok mindeközben azt is elismerik, hogy tavaly túlnyomórészt a közelében sem jártak az igazságnak. Joseph Liro, a Stone & McCarthy Associates elemzője például „bűnbánóan” idézi föl mai szemmel meghökkentően optimista 2002-es prognózisát. A szakértőknek azonban nyilván meg lehet bocsátani azt, hogy nem látták előre a gazdaság előtt álló sokkhatásokat. Az igazság ugyanis az, hogy a fellendülés 2002 elején – jó félévvel a szeptember 11-i tragédiát követően – valóban kezdett beindulni. Ám a múlt év tavaszán váratlanul egymás után robbantak ki a vállalati botrányok, amelyek a mélybe lökték a piacokat és az üzleti bizalmat. És mintha ez még nem lett volna elég, jött az ősz, amikor is a Bush-kormányzat elkezdte ütni a harci dobokat. Ez pedig még nagyobb bizonytalanságot idézett elő, tovább nyomorítva a részvénypiacokat és fékezve az üzleti lendületet.
Ma mind a fogyasztók, mind az üzleti körök készek némi lökést adni az amerikai gazdaságnak, különösen annak láttán, hogy a jegybank szerepét betöltő Fed és a törvényhozás egyaránt eltökélten ki akarja húzni azt a kátyúból. „A monetáris és a fiskális politika elegendő ösztönzést nyújt ahhoz, hogy bízni lehessen egy erőteljes fellendülésben” – mutat rá Henry Willmore a Barclays Capitaltől. Bush elnök adócsökkentési csomagja az elkövetkező évben mintegy 0,5-1,5 százalékpontnyival fejelheti meg a közgazdászok szerint a növekedést.
NAGYOBB SEBESSÉG. Ám még ha az adócsökkentés szóba sem került volna, a közgazdászok többsége akkor is azt várná, hogy a gazdaság a második félévben nagyobb sebességre kapcsol. Az általános pénzügyi feltételek – köztük a kamatlábak, a részvényárak és a dollár árfolyama – ma erőteljesebben szolgálják a növekedést, mint az elmúlt három évben bármikor. A részvényárak az elmúlt időszakban számottevő megingások nélkül stabilan fölfelé araszolnak, és a közgazdászok átlagosan arra számítanak, hogy a Standard & Poor’s 500-as részvényindexe 2004. június 30-ig mintegy 7 százalékot erősödve eléri az 1070 pontot. A dollár lejjebb ereszkedett a bénítóan magas tartományokból, különösen az euróval szemben gyengült. A bankok hitelezési kondíció enyhültek. A hitelpiacokon pedig látványosan szűkült a szakadék a vállalati és az államkincstári kötvények iránti kereslet között – ez az egyik legtisztább jele annak, hogy a piacok ma már kevésbé tartják kockázatosnak a befektetéseket, mint akár egy évvel ezelőtt.
Ezek a kedvező pénzügyi kondíciók minden bizonnyal 2004-ben is adottak lesznek. A Fed például továbbra is éberen figyel majd a deflációs veszélyre, éppen ezért az elemzők arra számítanak, hogy a döntéshozók még jövőre is jó ideig alacsonyan tartják majd a rövid távú kamatokat, akkor is, ha a gazdaság erőre kap. Ez pedig azt jelenti, hogy a hosszú távú kamatok is példátlanul alacsony szinten maradnak – ami áldás a lakásépítőknek, a jelzáloghitel-törlesztőknek, nem beszélve arról, milyen jótékonyan hat a háztartások és a vállalatok kibillent pénzügyi egyenlegére.
Mindezek tetejébe mind a magánháztartások, mind az üzleti körök haszonélvezői lesznek a csökkenő olajáraknak, amelyek mára jócskán viszszaestek az iraki háborút közvetlenül megelőzően regisztrált barrelenkénti 38 dolláros csúcsértékhez képest, de még mindig valahol 30 dollár közelében tartják magukat. Ennek oka nem kis részben az, hogy egyelőre késik az iraki olajszállítások zavartalan újraindítása. A közgazdászok körében azonban szinte teljes a konszenzus, hogy az olaj egy év múlva feltétlenül olcsóbb lesz, mint most. Márpedig alapvető törvényszerűség, hogy minden 10 dolláros olajárcsökkenés 0,5 százalékpontnyival dobja meg a gazdasági növekedést.
IZMOSABB PROFIT. Minden másnál lényegesebb azonban, hogy az egészségesebb pénzügyi feltételek és a hatékony gazdaságpolitikai környezet feltétlenül ösztönzőleg hatnak a tőkeberuházásokra, itt van tehát az erőteljes és fenntartható fellendülés kulcsa. A vállalatok máris fokozódó ütemben költenek technikai berendezésekre, és a tőkejavakra szóló megrendelések is emelkedő tendenciát mutatnak.
Mellesleg nem csupán a külső pénzügyi kondíciók nem voltak ilyen kedvezőek immár három esztendeje, hanem a belső erőforrások is növekvő mértékben állnak rendelkezésre, hála az izmosodó profitoknak, a dollár leértékelődésének és az alacsonyabb kamatköltségeknek. A nem pénzügyi tevékenységet folytató társaságok cashflow-ja ma sokkal „kövérebb”, mint a kilencvenes évek végi boom idején volt. Az idei első negyedévben a cashflow a tőkeberuházások 90 százalékának fedezésére volt elég, hasonló arányra az elmúlt évtizedben nem volt példa.
Egy adott ponton a vállalatok kénytelenek kielégíteni a felgyülemlett gyártóberendezés-igényeiket. „A gyárainkban és munkahelyeinken működő gépek és berendezések jelentős része mára egyszerűen elhasználódott. Mind nyilvánvalóbb, hogy a korábbi évek túlkapásai után az elmúlt időszakban a szükséges szint alá fogtuk vissza a beruházásokat” – érvel az eszközvásárlás mellett Diane Swonk, a Bank One elemzője.
Amennyiben mindez igaz, a közelgő fellendülés aligha enged teret a deflációnak – amit, tény és való, egyetlen közgazdász sem értékel komoly veszélynek. Kurt Karl, a Swiss Re biztosító társaság elemzője ennek alátámasztására négy érvet sorol fel. Mindenekelőtt a Fed készen áll arra, hogy a defláció első jelére rendkívül erőteljes ellenlépéseket tegyen. Emellett a szolgáltatói szektorban mért infláció jelenleg mintegy 3 százalékon áll, nem beszélve arról, hogy a dollár leértékelődése növeli az importtermékek és az azokkal versenyző amerikai árucikkek árát. Végül, de nem utolsósorban a nagyobb növekedés eleve nem ad sok esélyt a deflációnak. Ennél is „lényegre törőbben” fogalmaz Robert Shrouds a DuPonttól: „Nézzünk szembe a tényekkel. Greenspan győzött. Az árak stabilak. Hol itt a probléma?”
Alapvetően igaza lehet, de néhány makacs probléma mégiscsak maradt. Azok a vállalatok például, amelyek igyekeznek kordában tartani a költségeket, mivel fő céljuk a termelékenység és a nyereségesség fokozása, továbbra is csak igen óvatosan vesznek majd fel új munkaerőt. Emellett a növekedés a világ más tájain továbbra is szerény. „Szükség van némi segítségre a G8 országok részéről, mindenekelőtt lazítani kell a monetáris politikai szigort az euróövezetben, Nagy-Britanniában és Kanadában” – hangoztatja Allen Sinai, a Decision Economics közgazdásza. Legalább enynyire fontos az immár elodázhatatlan strukturális reformok elindítása Japánban, Németországban, valamint az eurózóna többi országában.
LESZ-E SOKK? Természetesen ahogyan a könyvviteli botrányok és a háború zátonyra futtatták a tavalyi előrejelzéseket, egy hasonló sokk az idei év közepi prognózisokat is hasonló sorsra juttathatná. Ellenben ha nem jön semmiféle újabb zökkenő, az elemzők erőteljes meggyőződése, hogy végre együtt van minden szükséges feltétel a régóta várt fellendüléshez.
