A menedzser kulcsai

Kiváltképpen meghökkentô címe miatt: Elôször is, szegd meg az összes szabályt! Ez még ugyan kevés az üdvösséghez, ezért következik a vonzó kiegészítés: Mit csinálnak másképp a világ legkiválóbb menedzserei? És ha még ez is kevés volna az érdeklôdés felkeltéséhez, jön a fô érv: a nagy munka alapjául szolgáló vállalkozás irdatlan mérete, ami akár a siker garanciája is lehet(ne).

SZÁZHÚSZEZER ÓRA. A nálunk fôként közvélemény-kutatásairól ismert, jó hírű Gallup Organisation sokéves munkával több mint 1 millió alkalmazottat és 80 ezer vezetôt szólaltatott meg, hogy a velük készült „interjúk a való világba ágyazzák a könyvet”. E nagy mű megszületéséhez „120 ezer órányi hanganyagot hallgattak végig és 5 millió oldalnyi kéziratot fésültek össze”. Csak ámulunk és bámulunk: hogyan lett mindebbôl egy szerény terjedelmű, 228 oldalas könyv, amelynek ismertetése felettébb hálátlan feladat. Merthogy állítjuk, a beléfektetett irdatlan munka nem áll arányban a meglehetôsen szerény végeredménnyel. Némi kajánsággal: vajúdtak a hegyek és egeret szültek. Ám ne legyünk rosszmájúak.
Néhány alapvetô aggályunkról azért szóljunk. Szerfelett kétséges, akad-e egyáltalán 80 ezer „legkiválóbb” vezetô, akinek szavára érdemes figyelni. Azzal pedig nem sokat mondunk, hogy „a világ legkiválóbb menedzsereinek nem sok közös jellemvonása van”, vagy mégis van egy közös vonás, mert azt is olvassuk, hogy „e kiváló vezetôk mindegyike forradalmár”. Akkor talán (túl) jól is vagyunk ellátva legalább a gazdaságban forradalmárokkal. Nyilván hasznos lehet jól megismerni ôket, ezért azután „ez a könyv elviszi az olvasót a legnagyobb vezetôk elméjének belsejébe, hogy érthetôvé váljon, miért állították a feje tetejére a hétköznapi bölcs gondolatokat. S rávilágít arra is, milyen új igazságok kerültek a régi bölcsességek helyére.” Hogy mit is találhat a merész olvasó e nagy vezetô elmék belsejében, azzal most ne foglalkozzunk, mint ahogy könyvünk magyartalan, nehézkes, körülményes megfogalmazásaival, kusza stílusával sem. Inkább szóljunk a régi bölcsességek helyébe lépô „új igazságokról”, amelyek – sajnálatosan – nagy többségükben általánosságok, közhelyek. Így nem sokat kezdhetünk azzal „a forradalmi meglátással”, amit „a legjobb vezetôk tízezrei egy emberként vallottak” és vezetôi sikereik alapjának tekintettek, s némi rövidítéssel a következôképpen hangzik: „Az emberek nem változnak túl sokat. Ne vesztegessünk sok idôt arra, hogy pótoljuk, ami hiányzik. Inkább azt hozzuk ki belôlük, ami bennük van; az is épp elég nehéz.” Bizony, bizony.
Azután említést érdemelnek a felváltandó „hétköznapi bölcsességek”, mint a tapasztalat, az akaraterô túlbecsülése, s ezzel együtt a nélkülözhetetlen adottságok háttérbe szorulása. S hogy ne essünk ilyen hibákba, néhány jó tanács következik: „ne keverjük össze a jártasságot, a tudást, a tehetséget”, mert „rengeteg idôt és pénzt vesztegethetünk azzal, hogy igyekszünk megtanítani valakinek valamit, ami valójában megtaníthatatlan”. És még azt is ajánlatos a vezetônek tudni, hogy „az ember mozgatórugója(?) nem változtatható”.
NINCS CSODARECEPT. S még találhatunk könyvünkben megszegésre való szabályokat, a „hétköznapi bölcsességeket” felváltani kívánó tanácsokat szép számmal. Marad azonban a fô kérdés: milyen újszerű, eredeti javaslatokkal segíthetik a szerzôk a jó vezetôket vállalataik felvirágoztatásában? Ehhez mindenekelôtt „forradalmian új megközelítés” szükségeltetik, vagyis a kiváló menedzserek „négy kulcsa”, ami „megmutatja, miként képesek elôhozni a vezetôk az egyes beosztottakban szunnyadó lehetôségeket”. Ha immár az olvasó valamilyen csodareceptet vár, ismét téved. Mert az a bizonyos „négy kulcs” ilyenképpen fogalmazható meg: „a munkatársak kiválasztása egyéni adottságok alapján; az elérendô eredmények meghatározása; koncentrálás az erôsségre, végül a megfelelô ember megfelelô munkakörbe helyezése”. S a szigorú „fô tanács” a Mesterkulcsok fejezetben: „Mindenkinek meg kell tanítani a legkiválóbb menedzserek által alkalmazott Négy kulcsot”. „Biztosítani kell, hogy a munkatársak tisztában legyenek azzal, hogy minden kiválóan teljesített munkakörben szükség van valamilyen adottságra; és hogy ez az adottság nem más, mint gondolatok, érzések vagy magatartások rendszeresen ismétlôdô mintázata [?]”.

Az összegzésünk módfelett elszomorító: szerzôik tisztes szándéka ellenére könyvük csupán nagyon kevés új megfogalmazással, eredeti elemzéssel, megállapítással járul hozzá a menedzsereknek szóló amúgy is rendkívül gazdag irodalom gyarapításához. Legfôképpen azon szomorkodhatunk, hogy vajmi keveset tudunk meg arról, mit is csinálnak „másképpen” a világ legkiválóbb menedzserei, mint azok, akik talán nem olyan kiválóak, ám sokat tanultak, olvastak, hasznos tapasztalatokat szereztek és igyekeztek a józan eszükre hallgatni. S hogy a befejezés mégse legyen túl bánatos, néhány vigasztaló idézet: „Mindenkiben megvan a tehetség, hogy valamiben kivételes legyen. A dolog lényege, hogy megtaláljuk azt a valamit.” „Mindenkibôl próbáljuk meg kihozni a maximumot. Csak így igazságos! Csak ez vezet eredményre! Ráadásul – sokkal szórakoztatóbb!” Maradjunk ennyiben.