A gyártástechnológiát a Sandia kutatói hadiipari célokra fejlesztették ki, szándékuk az volt, hogy a csatatereken megsérülő eszközök alkatrészeit egyetlen, univerzális nyersanyagból előállítva, pillanatok alatt pótolni tudják.
Műkoponya. Gyógyítás tubusból
A kutatók a Robocastingnak elnevezett eljárással, egy speciális kerámiából kiindulva, úgy próbálnak akár fémeket is helyettesíteni képes szilárd géprészeket gyártani, hogy közben semmilyen hagyományos anyagmegmunkáló módszert nem vesznek igénybe. A technika lényege, hogy irányított kémiai reakciók közben egy eleinte alakítható, majd később megkeményedő anyagból egyfajta számítógép vezérelte gyurmázással hozzák létre a kívánt testeket. A Sandia által megálmodott mozgó gyár sok száz pótalkatrész helyett egy tubusban nagy mennyiségű alapanyagot szállítana magával, s ebből kinyomva vékony rétegenként képezné le a gyártandó testet.
A kutatók a rendszer fejlesztése közben jöttek rá arra, hogy a Robocasting akár a csontok pótlására alkalmas implantátumok készítésére is megfelelő lehet. Amikor ugyanis a tubusból rendkívül vékony sugárban kinyomott anyagból rácsot alakítottak ki, az a csonthoz hasonló szerkezetet vett fel: fél milliméternél is kisebb lyukacsok alakultak benne. Ezek nemcsak az erek benövését és a valódi csontképző sejtek esetleges megtelepedését teszik lehetővé, hanem megfelelő szilárdságot is kölcsönöznek az anyagnak. A kutatóknak ezután sikerült a csontokat felépítő hidroxiapatitot is gyurmázhatóvá alakítaniuk, s mivel ez az anyag engedélyezett implantátum, az így nyert műcsontot azonmód kipróbálták egy állkapocs-pótlás beültetésére váró önkéntesen is. Az idős nő mű-álkapcsát még röntgenfelvételek alapján készítették el, de már rendelkezésre áll a komputertomográfos felvételeket feldolgozó rendszer is; így lehetséges, hogy a hadiipari alkalmazásra kitalált módszert hamarabb vezetik be az orvoslásban, mint a csatatéren.
