Gazdaság

Az Európai Konvent

elkészítette tervezetét arról, milyen legyen a jövő uniója. Heves viták közepette dolgoztak a konvent tagjai 16 hónapig a most már elfogadásra váró alapokmányon.

 Mire a végére értek, a szöveg már kevéssé emlékeztet a kiinduló elképzelésekre – ám éppen ebben áll az unió működésére olyannyira jellemző kompromisszumos egyeztetés lényege. De talán korai még befejezésről beszélni. A tervezet végleges szövege is változhat, mert Spanyolország és Lengyelország újra akarja nyitni a minősített többségi szavazásról szóló fejezetet, az elfogadás pedig azért nem biztos, mert valóságos népmozgalom indult, hogy a végső döntés nemzeti referendumokon születhessen meg. Európa mindenesetre alkotmányozó lázban ég.

Mi nem. A konvent munkájának több mint egy éve alatt is gyakorlatilag visszhangtalan maradt az a felülről induló kezdeményezés, amely valamifajta társadalmi vitát próbált volna gerjeszteni Európa jövőjéről. A hétvégi fejleményekről korrekt, szűkszavú beszámolókat közölt a tömegtájékoztatás, mint általában azokról a kiemelkedő külföldi eseményekről, amelyekről illik tudni, de nem befolyásolják a hétköznapjainkat. A héten pedig már folyik is tovább a megszokott köldöknézés, honi botrányokra terelődött a közbeszéd. Ha készülne egy gyors közvélemény-kutatás arról, hogy milyen főbb kérdések körül csaptak össze a nézetek a konventben és melyikben mi a magyar álláspont, alighanem lesújtó lenne a végeredmény.

Ez a helyzet utólagosan is magyarázza, miért kísérte olyan érdektelenség a magyarországi uniós népszavazást. Továbbra is kívülállók vagyunk. Még mindig csak kevesen fogják fel, hogy holnap már minket is érint, amiről ma Brüsszelben döntenek.

Közben pedig az EU központjából időnként már Budapestig hallatszik a morgolódás, hogy a magyarok egyes kérdésekben mintha nem tudnák megfogalmazni a saját érdekeiket. Brüsszeltől várják, hogy majd megmondja, mi a teendő.

A két dolog pedig összefügg. A saját érdekeiket azok tudják a leginkább felismerni, akik tisztában vannak a tágabb környezetükben végbemenő folyamatokkal, azok őket érintő következményeivel is. Akik élni tudnak a részvételi demokrácia lehetőségeivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik