Kívül tágasabb

Malajziából hosszú évek óta szinte seregestül érkeznek a mérnökhallgatók a New York állambeli Troyban található Rensselaer Polytechnic Institute-ra. Korábban legföljebb két hétbe telt, amíg e túlnyomórészt muzulmánok lakta országból felvett elsőéves diákvízumot kapott. Tavaly viszont 20 leendő maláj „gólyának” kerek 6 hónapig kellett várakoznia a vízumára. Emiatt arra kényszerültek, hogy az egész első szemesztert kihagyják. „Ez egy nagyon nehéz időszak. Rendre el is mondom valamennyi külföldi diákunknak, hogy az idén inkább ne utazzanak haza a nyári szünetre, ha a visszatéréshez újabb vízumra lesz majd szükségük” – érzékelteti a viszonyok megváltozását Jane D. Havis, az egyetem dékánhelyettese.

Küföldi hallgatók a Purdue Universityn. Foghíjassá válhatnak a padsorok.

Az Egyesült Államok egyetemi és posztgraduális képzésében részt vevő 583 ezer külföldi hallgató jelentős részét sújtó vízumproblémák oka az a kormányzati „bekeményítés”, amely a 2001. szeptember 11-i merényletek nyomán vette kezdetét. Akkor ezek a szigorú intézkedések teljesen helyénvalóak voltak: a terrorakciók elkövetői közül három szaúdi merénylő is repülőgép-vezetői oktatásra szóló diákvízummal lépett be az Egyesült Államok területére. Ráadásul a napnál is világosabb volt, hogy a bevándorlási hatóságoknak nincsenek hatékony eszközeik annak a sok ezernyi embernek a nyomon követésére sem, akik ugyanilyen vízummal érkeznek az országba évről évre – hogy aztán illegálisan munkát vállaljanak.

KIHAGYOTT FÉLÉV. Ám ha még sikerül is új követelményrendszert bevezetni és a jelenleginél szigorúbb felügyeletet megvalósítani, ezek az intézkedések hamarosan igen sok kárt okozhatnak. Már eddig is rengeteg, törvényesen érkező tudományos kutató morzsolódott le miattuk – mindenekelőtt a mérnöki és a természettudományok, azaz a legtöbb külföldi hallgatót odacsábító stúdiumok területén. A diákvízumért folyamodók kérelmét az Egyesült Államok számos nagykövetsége szerte a világon manapság csak több hónapos késéssel teljesíti. Egy közelmúltbeli felmérés során az amerikai egyetemek 53 százaléka mondta azt, hogy volt olyan hallgatója, aki a teljes őszi szemesztert kihagyta a beutazási akadályok miatt.

Bizonyítható, hogy a bevándorlási hivatalnokok fokozottan gyanakvóak azokban az esetekben, amikor egy-egy kérelmező azon számos műszaki vagy természettudományos terület valamelyikén részesül majd oktatásban, amelyeket az új belbiztonsági irányelvek hosszú listája feltüntet. A washingtoni külügyminisztérium jelentése szerint az előző esztendei 2,5 ezerről tavaly már 14 ezerre nőtt azoknak a – műszaki oktatási területekre szóló – diákvízum-kérelmeknek a száma, amelyek megadását különleges biztonsági vizsgálatok elvégzése miatt visszatartották. Igen ám, csakhogy éppen ezek azok a szakmák, ahol a külföldi hallgatók a legnagyobb hasznára vannak az amerikai társadalomnak. A külföldi kutatási asszisztensek teszik ki az ország vezető egyetemi laboratóriumaiban dolgozók legalább egyharmadát, vagy akár még ennél is nagyobb hányadát. A National Science Foundation 2002. évi kimutatásai alapján az Egyesült Államokban a mérnöki és természettudományi területeken odaítélt doktori fokozatok közel egyharmada, míg a mérnöki és számítógépes tudományok terén elnyert Ph.D. fokozatok mintegy 40 százaléka külföldi állampolgároknak jut.

VELÜK KÖNNYEBB. A Princeton University esetében például a posztgraduális képzésben részt vevő hallgatók 43 százaléka külföldi, és a többségük műszaki területen készül a tudományos fokozat megszerzésére. És akármennyire is ez az általánosan elterjedt közvélekedés, a posztgraduális programok korántsem csupán a diákok szülőhazájának válnak a hasznára. A természettudományi vagy mérnöki területen Ph.D. fokozatot szerző külföldi hallgatóknak legalább a kétharmada a képzés után nem tér haza, hanem az Egyesült Államokban marad. A máshol született tudósok „jócskán hozzájárultak ahhoz, hogy az ország a tudományok és a technológia területén kimagaslik a nemzetközi mezőnyből, márpedig ez az alapja a dinamikus gazdasági növekedésünknek és a hosszú távú nemzetbiztonságunknak” – fejtette ki Shirley M. Tilghman, a Princeton University elnöke minapi kongresszusi meghallgatásán. Majd hozzátette: ráadásul az amerikai Nobel-díjasok mintegy egyharmada az Egyesült Államokon kívül született.

Mindezek mellett az egyetemek amiatt a bánásmód miatt is mind gyakrabban panaszkodnak, amely a külföldi hallgatókat manapság a nagy nehezen kikínlódott beutazás után éri. Szövetségi ügynökök például áprilisban azért „ütöttek rajta” az Arizona State University 6 muzulmán diákjának otthonán – és verték őket bilincsbe, amíg a házban fegyverek után kutattak -, mert azok az előző héten felkerestek egy helyi lövészegyletet. Végül semmilyen fegyvert nem találtak, és természetesen semmilyen vádat nem emeltek.

Ráadásul az effajta esetek Amerikában korántsem korlátozódnak kizárólag az ott élő iszlámhitű külföldiekre. A szövetségi ügynököket egyre jobban aggasztja az a probléma, hogy a diákok előszeretettel maradnak tovább az országban, mint azt a vízumuk megengedi, ezért külföldiek egyre kiterjedtebb csoportját igyekeznek a látókörükbe vonni. Egy köztiszteletben álló kínai doktorandusz például az idén tavasszal hazautazott, hogy meglátogassa a feleségét – idézi föl John D. Wiley, a University of Wisconsin elnöke. Amikor azonban vissza akart térni az Egyesült Államokba, a hatóságok azt nem engedték meg neki, annak ellenére, hogy a vízumával minden rendben volt. „Egy briliáns elméről van szó, olyan tudósról, akit bármely egyetem örömmel foglalkoztatna, erre mégsem jöhet vissza” – fakad ki Wiley. A Princeton University vezetői hasonló példával szolgálnak: hónapok óta hiába várnak egy orosz fizikusra, aki pedig már januárban beadta a vízumkérelmét. A Johns Hopkins Medical School esetében egy brazil orvos ragadt otthon, miután egy tudományos konferenciára hazautazott – most az ő betegeit kénytelenek voltak mások átvenni.

Wiley és sokan mások azért aggódnak, hogy a szüntelen vízumgondok hatására a külföldi hallgatóknak egyszer csak elegük lesz Amerikából, és úgy döntenek, inkább Európába, Ausztráliába vagy Kanadába mennek tanulni. A felsoroltak mindegyike lázas versenyt vív a világ legtehetségesebb és legfényesebb elméiért. Az Indiana állambeli Purdue University dicsekedhet például azzal, hogy az állami egyetemek közül messze a legtöbb külföldi hallgatója van, ám az idén szeptembertől kezdődő tanévre már itt is 10 százalékkal kevesebben jelentkeztek posztgraduális képzésre, és 5 százalékkal kevesebben az egyetemi szintű oktatásra. Az Arizona State University – ahol a diákok 19,2 százaléka külföldi – szintén érzi a visszaesést. „Ha a külföldi beiratkozók száma jelentősen megcsappan, akkor le kell állítanunk, sőt talán fel is kell számolnunk egy sor kutatási projektet” – ad hangot borúlátásának Marjorie S. Zatz, az egyetem posztgraduális programokért felelős dékánhelyettese.

Csakhogy e vízumviták hallatán ma Washingtonban sokakban azonnal felhorgad a külföldiek áradatával szembeni megalapozatlan félelem. Amikor a képviselőház tudományos bizottsága márciusban meghallgatást tartott a vízumkiadási késedelmek miatt, számos honatyát a szóban forgó problémánál sokkal jobban foglalkoztatta az a kérdés, miként tarthatnák fenn a mérnöki és természettudományos egyetemi helyeket az amerikai diákoknak. A helyénvaló cél a következő, legalábbis Dana Rohrbacher kaliforniai republikánus képviselő szavai szerint: „Csökkenteni kell azt a szükségletet, hogy ilyen nagy arányban csábítsunk az országba külföldi diákokat.”

VESZTESÉG. Amennyiben ez azt jelenti, hogy az általános és a középiskolákban emelni kell az oktatás színvonalát, akkor ez egy méltó célkitűzés. Csakhogy ez a vállalkozás legjobb esetben is csupán hosszú-hosszú évek múlva kecsegtet bárminemű sikerrel. Viszont még akkor sem kárpótolna azért a veszteségért, amit Amerika elszenvedne, ha nem lenne képes többé az egyetemeire vonzani a világ legfelkészültebb diákjait, legígéretesebb tudósait és professzorait. Az Egyesült Államok oktatási intézményeit továbbra is ösztönözni kell, hogy a jövőben is osszák meg intellektuális gazdagságukat. Az ország, s annak polgárai lesznek azok, akik sokszorosan learatják majd ennek a gyümölcsét.