![]() |
| A marsrepülő modellje. A prototípus 2007-re készül el. |
Eddig is számos technikai újdonság segítette a Mars felderítését, ám ezek az űrkutatók arzenáljában már megszokottnak számítanak. A távcsövek, hernyótalpas felderítők, terepjárók és űrszondák után most újabb eszközzel bővült a fegyvertár: az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA repülőgépet szándékozik a Vörös Bolygóra küldeni.
A hivatal már két éve keres olyan technológiákat, amelyeket a 2007-ben tervezett Mars Scout nevű küldetésében használna fel. E misszió célja, hogy adatokat gyűjtsenek a Mars felszínéről és légköréről, s úgy tűnik, minderre az Ares nevű repülőgép a legalkalmasabb. Ezt ugyanis 25, a program támogatására tervezett megoldások közül választották ki a NASA szakértői.
Az Ares olyan űreszköz, amely egyesíti a siklórepülők és a robotgépek előnyeit: kevés üzemanyaggal nagy távolságok megtételére képes, méghozzá a felszínhez közel, attól alig másfél kilométerre. Így jó minőségű fotókat és videókat készíthet, miközben a Mars eddig felderítetlen területei fölött szállna át.
A NASA a bolygó déli féltekéjére küldené majd a repülőt, oda, ahol a feltételezések szerint az egész Naprendszer legidősebb geológiai formációi találhatók. Ez a terület legalább 4,6 milliárd éves, ami a Föld korával egyezik meg; így vizsgálatával akár bolygónk születésének
körülményire is következtethetnek a kutatók.
Tavaly az Ares kicsinyített modellje már sikeres próbautat hajtott végre, igaz, itt a Földön. A gépet Oregon állam fölött egy meteorológiai ballon 31 kilométeres magasságba juttatta fel, majd útjára bocsátotta. Itt, a világűr és a légkör határán szárnya és farka automatikusan kimerevedett, s így másfél órányi röpülésre volt képes. Ezután sikeresen leszállt.
Az eredményeken felbuzdulva a NASA a napokban úgy döntött: az Arest küldi a Marsra négy év múlva. A fejlesztésekre az elkövetkező években 325 millió dollárt szánnak. Ebből alighanem bőven futja majd a Mars-felderítő új, ezúttal teljes léptékű példányának elkészítésére, amellyel az Aurora Flight Sciences nevű virginiai vállalatot bízták meg. Amennyiben az is kiállja a próbákat, a NASA megrendeli a gép prototípusát, amely ha minden jól megy, 2008-ban landolhat a Mars felszínén.

