Virág Judit: a rekorder Munkácsy árverésén. Látványos felfutás.
Helmut Turck már akkor is megtalálja számítását, ha a teljes gyűjteményét értékesítô aukció során minden darab csak a kikiáltási áron megy el, hiszen összesen az is 225 millió forintot tenne ki – mondta Kieselbach Tamás művészettörténész, a licitet szervezô galéria tulajdonosa, a múlt pénteki képárverést megelôzôen. Az általa az 1990-es évektôl vásárolt magyar festmények többségéhez ugyanis az induló ár negyedén, ötödén sikerült hozzájutnia a német műgyűjtônek. A végeredmény azután jócskán rácáfolt e szerény minimál programra, a 87 műalkotás a licit során mintegy másfélszeres áremelkedéssel végül 357 millió forint bevételt hozott az eddigi tulajdonos konyhájára.
Noha laikusok számára még mindig létezik a dilemma, vajon a képek vásárlása hosszabb távon jövedelmezô döntésnek bizonyulhat-e, a műkereskedôkben semmi bizonytalanság sincs e tekintetben. „Mára egyértelművé vált: az ingatlanok és a részvények mellett harmadikként a festmények jöhetnek szóba igazán komoly befektetésként” – mondja Virág Judit, a Mű-Terem Galéria egyik tulajdonosa. Mindazonáltal nehéz helyzetben vannak a szakmabeliek, amikor azt kérik tôlük, hogy a képek értékváltozását vessék össze az ingatlanpiacon vagy a részvényfronton elérhetô hozamokkal. A képek egységesen működô piacáról ugyanis nehéz beszélni, hiszen az alkotásokból általában csupán egy van. A számok azért így is beszédesek, és adnak némi támpontot a döntésekhez. Sok mű esetében például az elmúlt 10–15 esztendôben megtízszerezôdtek az árak, de például a Vaszary János képinek a százszorosára, Rippl-Rónainak és Munkácsy műveinek pedig az ezerszeresére szökött fel az áruk.
A legkeresettebbek
KORTÁRSAK
• Bak Imre • El Kazovszkij• Fehér László• Nádler István
• Szotyory László • Szűcs Attila• Ujházi Péter• Szirtes János • Baranyai Levente• Bukta Imre
KLASSZIKUSOK, MODERNEK
• Czóbel Béla• Gulácsy Lajos• Kádár Béla• Munkácsy Mihály
• Rippl-Rónai József • Szinyei Merse Pál• Vaszary János
Kieselbach Tamás szerint további lendületet adott a képkereskedelem élénkülésének, hogy a rendszerváltást követôen kialakuló jogbiztonság több külföldi gyűjtô figyelmét is Magyarországra irányította. Az addigi aukciók egyetlen gazdája, a BÁV mellett 1988 után sorra nyíltak az új magángalériák, s szaporodtak az árverések. A licitek eleinte többségében néhány 10 ezer forintról, kiemelkedô festôk esetén néhány 100 ezer forintról indultak. Az áttörés 1993-ra tehetô, amikor egy Mattis-Teutsch-képet 2 millió forinton ütöttek le. Ez az ár egyfelôl sokkolta a piacot, másfelôl jelezte, attól kezdve nálunk is minden lehetséges. A következô nagy ugrásra hat évet kellet várni: egy 1998-ban tartott képárverésen egy Rippl-Rónai 21 millió forintért lelt új gazdára, rá három hónapra pedig egy Szinyei-alkotás ára egészen 70 millió forintig kúszott fel. Legutóbb – alig egy hónapja – pedig egy Munkácsy-kép 160 millió forintos leütési ára keltett kisebb megdöbbenést.
Az átlagos árakon is jól nyomon követhetôk a változások. Míg például a Mű-Terem Galériánál 1998-ban átlagosan 1 millió forintos összegért mentek el a művek, addig 2000-ben már 1,8 millió körülire, tavaly pedig 2,5 millió forintra emelkedett ez az összeg. Az árak nekirugaszkodása egy-egy művész esetében is tetten érhetô. Érdemes például nyomon követni Rippl-Rónainak az 1920-as években készült pasztell nôi portréit. Ezek mérete (ami az egyik meghatározó tényezôje e képáraknak) általában 40×50 centiméter; jó, de nem kiemelkedô kvalitást képviselnek, és viszonylag sok ilyen alkotás maradt fenn a művésztôl. Míg e művek a hetvenes években pár 10 ezer forinton cseréltek gazdát, addig a nyolcvanas évek végén már több százezret adott értük a piac, 1993/1994-ben 2–4 millióért, ma pedig 6–10 millióért mennek el.
HITELESÍTETT MűVEK. A kilencvenes évek elsô felében egyébként a közepes és jó minôségű képek ára egyaránt ütemesen emelkedett, az elmúlt négy-öt év azonban inkább a kiemelkedô kvalitású alkotásoknak kedvezett, és a közepesek drágulásának némileg megtört a lendülete. Mindazonáltal nem aggódnak a kereskedôk a képekbe fektetett pénz jövôjét illetôen. „A művek még e látványos árnövekedésen túljutva is alulértékeltek” – vélekedik Kieselbach Tamás. Becslések szerint körülbelül a felénél járhat a rendszerváltást követôen induló tulajdonosváltási folyamat, és a szakemberek szerint még jó ideig aligha lanyhul az érdeklôdés a képek iránt. Az itthoni gyűjtôk által támasztott kereslet aligha csillapodik a közeljövôben. További árfelhajtó tényezô lehet, hogy a külföld érdeklôdésére is egyre nagyobb mértékben lehet számítani. A különbözô nyugati országokból eddig felbukkant vásárlók szinte kizárólag magyar származású gyűjtôk voltak, ám bizakodásra ad okot, hogy a Sotheby’s néhány hét múlva olyan aukciót tart Londonban, ahol magyar alkotók műveit árverezik. A további drágulás mértékét azonban lehetetlen elôrevetíteni. Némi támpontot adhat, hogy a magyar alkotók és például a hasonló kvalitást képviselô svájci művészek képeinek ára között 4–5-szörös különbség tátong, utóbbiak javára. Egy olyan komolyabb elmozduláshoz, amelynek köszönhetôen a hazai árak megközelítenék a nemzetközi szintet, tulajdonképpen nem is kellene túl sok. „Már 8–10 amerikai gyűjtô érezhetô változásokat idézhetne elô a piacon” – mondja Kieselbach Tamás.
Hasonló optimizmussal tekintenek a terület ismerôi a kortárs festmények jövôje elé, noha e műveket igazi kockázati befektetésnek tartják a szakemberek, mondván: meglehetôsen bizonytalan az utókor értékítélete, legyen szó akár művészrôl, akár festményrôl. „E befektetések kockázata manapság is jelentôs, ám sokkal kisebb, mint tíz évvel ezelôtt” – állítja Szalóky Károly, a kortárs művekkel és alkotókal foglalkozó Várfok Galéria tulajdonosa. A rizikó csökkenésének hátterében szerinte az áll, hogy az elmúlt években megnyílt kortárs galériák hitelesítették e festôket és műveiket. Elfogadottá válni és rangot nyerni viszont ebben a „műfajban” csak az képes, aki mindazon felül, hogy művészileg megállja helyét – rendszeresen vesz részt kiállításokon, akinek művei közgyűjteményekben, múzeumokban is láthatók, és akinek forog a neve a szakmában és a sajtóban egyaránt. Egy-egy alkotó nevének fennmaradására ugyan mindezek teljesülése sem jelent garanciát, de növeli az esélyét annak, hogy a jelenben elfogadott művek a jövôben is megôrizzék értéküket.
A kortárs közeg fejlôdésések köszönhetôen mindenesetre e területen is megtöbbszörözôdtek az árak. Az egyik legismertebb hazai kortárs, El Kazovszkij munkáihoz tíz éve még 120–200 ezer forinton lehetett hozzájutni, ma az ô képei 1 millió körül kaphatók. A szintén neves, polgári körökben kedvelt Szotyory László képei egy évtizede 80 ezer forinttal kezdték „karrierjüket”, mára megközelítik, némely esetben meg is haladják az 1 millió forintot. Az árak azonban – hasonlóan a klasszikusok piachoz – itt is nyomottak.
SZTÁRKERESÔ. A galériás szakma képviselôi szerint nagyot lendítene a szekéren, azaz a teljes szegmens árait felhúzná, ha sikerülne megteremteni a kortárs magyar festészet nemzetközi sztárjait. Külföldi ismertségünkben az állam anyagi szerepvállalása hozhatna áttörést. Egy-egy festô befuttatásához a műveit évente több nemzetközi kiállításra ki kell vinni, utaztatni az alkotót is, s kifizetni azt az alkalmankénti 6–7 millió forintnak megfelelô összeget, amibe kerül a stand a jobb kiállításon. E summát ugyanis a művészeket menedzselô galériák itthon még nem képesek kitermelni.
A fentiek alapján tehát ráfizetni aligha fog az, aki festményekben helyezi el megtakarításainak egy részét. E befektetések mégis hordoznak magukon egy sajátos jegyet. A szakemberek egyik legnyomatékosabban hangsúlyozott tanácsa szerint – legyen szó kortárs vagy klasszikus műalkotásokról – képet venni csak olyan befektetônek szabad, aki szereti is a műalkotásokat. „Aggódni azonban felesleges. Jó helyen van a pénz a képekben. Miként az Andrássy úti ingatlanpiac sem tud összeomlani, úgy a legnevesebb magyar festôk képeit sem érheti baj” – szögezi le Kieselbach Tamás.
