 |
| Az európai parlament ülésterme. Elsöprő többség voksolt a bővítésre. |
Különös incidens zavarta meg az unió bővítéséről a magyarországi referendum és a csatlakozási szerződés athéni aláírásának “előestéjén” tartott szavazást az Európai Parlamentben (EP). A közösségi törvényhozás sok száz alkalmazottja – a tolmácsokat és a jegyzőkönyv-vezetőket is beleértve – éppen a mindent eldöntő voksolás előtt szüntette be a munkát egy bérfeszültséget keltő intézkedés ellen tiltakozva. A véletlen folytán éppen Louis Queiro, a magyar csatlakozásról szóló határozati javaslat előterjesztője emelkedett szólásra, amikor a tolmácsok hirtelen abbahagyták a munkát. “Botrány!” – harsogta a helyéről Nelly Maes belga képviselő, akit felháborított, hogy Európa legjobban fizetett tisztviselői akkorra időzítik akciójukat, amikor a parlament a kontinens mostoha sorsú felének jövőjét meghatározó döntésre készül.
Ám nem a rosszkor jött demonstráció volt az egyetlen akadály, amelyet az EP-nek le kellett küzdenie. Az uniós tagállamoknak a jövendőbeli tagokkal szembeni szűkmarkúsága olyan súlyos intézményközi válságot okozott, amelynek kis híján a bővítés látta kárát. A tizenötök azért, hogy a tíz tagjelölttel tavaly decemberben Koppenhágában megkötött pénzügyi alku utólagos módosítását megelőzzék, a csatlakozási szerződés egyik mellékletében az EP jogait eddig példátlan módon semmibe véve rögzítették – valósággal bebetonozták – az új tagokra vonatkozó kiadásokat. A strasbourgi testület jogászai kiszúrták a “simlit”, amiből heteken át tartó jókora csetepaté keletkezett. A parlament ugyanis a büdzsé úgynevezett nem kötelező tételeinél az évenkénti költségvetés kitárgyalásakor fel- és lefelé egyaránt módosíthatja a keretösszegeket. Ezt a hatáskörét sértette meg a kormányokat képviselő koppenhágai Európai Tanács, amikor megkísérelte a csatlakozási szerződésekben előre megkötni a honatyák kezét.
| Kétsebességes Európa |
 |
| Pedro Solbes. Dícséret a következetes reformoknak. |
Amennyiben az Európai Bizottság – a bizonytalan világpolitikai és gazdasági helyzet miatt készpénznek nem vehető – prognózisa bejön, az unió régi tagállamai az idén és jövőre is irigykedve tekinthetnek az újonnan belépőkre. A Brüsszelben a napokban közzétett legfrissebb növekedési előrejelzés legalábbis a jelenlegi EU-tagoknál fényesebb közeljövőt ígér az egy év múlva csatlakozó országoknak. A 10 leendő tagállam átlagos növekedését ebben az évben 3,1, 2004-ben pedig 4,0 százalékra becsülik a szakértők. Ez ugyan valamelyest lassabb annál, mint amire tavaly ősszel lehetett számítani, ám így is messze felülmúlja az eurótérség 12 országának erre az évre együttesen előrevetített szerény 1 százalékot. Brüsszel a gyorsan véget érő háború forgatókönyvére alapozva arra számít, hogy az eurózóna gazdasága már a második félévben magára talál, és 2004-ben akár 2,3-2,4 százalékos is lehet a növekedés.
A tagjelölt államok 2002-ben a romló nemzetközi gazdasági klíma ellenére is stabil gazdasági növekedést produkáltak, aminek a belföldi fogyasztás bővülése volt a fő mozgatórugója. Pedro Solbes, az Európai Bizottság gazdasági kérdésekért felelős tagja ezen túlmenően a strukturális reformok folytatásával magyarázza azt a figyelemre méltó ellenállóképességet, amit a jövendőbeli EU-tagok gazdasága mutatott a kedvezőtlen környezetben. A tavalyi 1 százalékos csökkenés után a tízeknél az idén 3,5, jövőre pedig már akár 6,5 százalékkal is növekedhetnek a tőkebefektetések – állítja a brüsszeli prognózis.
A magyar gazdaság általános egyensúlyi helyzete a bizottság megítélése szerint rosszabbodott, amit a GDP-gyarapodásnál kétszer gyorsabban bővülő fogyasztás és az alacsony vállalati beruházási hajlandóság jelez. Brüsszel a 2003-ban megindult költségvetési konszolidáció és az új inflációs cél alapján mégis alapvetően pozitív makrogazdasági folyamatokra számít.
Az elemzők viszonylag erőteljes növekedést jósolnak, aminek az idén is a bővülő hazai kereslet lesz a motorja. Az Európai Bizottság 2003-ban 3,7, a rákövetkező évben pedig 4,1 százalékra becsüli a magyar gazdaság expanzióját. Az infláció a tavalyi 5,3 százalékról az idén várhatóan 5,0, jövőre pedig 4,5 százalékra csökken. A folyó fizetési mérleg romolhat, bár kedvező hatást gyakorolhat rá a magához térő külföldi turizmus (ebbe a jóslatba a jelentés aligha kalkulálta bele érdemben az iraki háború és az Ázsiából elindult atípusú tüdőgyulladás járvány globális idegenforgalom-bénító hatását), miközben a forint árfolyama stabilizálódik. Brüszszel várakozásai szerint az export csak 2004-től fog javulni számottevő mértékben. A bizottság kitér arra, hogy a 2002-es költségvetési hiány körülbelül 9,1 százalékot ért el, és a jelentés arra számít, hogy a deficitet idén körülbelül 5 százalékra, 2004-ben pedig 4 százalék alá sikerül majd leszorítani. |
|
Az oroszlánkörmeit az előző, Jacques Santer vezette Európai Bizottság megbuktatásával egy ízben már megmutató képviselőtestület most a tagállamok ellen fordult, és utolsó eszközként még azt is kilátásba helyezte, hogy elhalasztja a bővítés jóváhagyására hivatott szavazást. Bár a vitatott melléklet továbbra is ott díszeleg a szerződésben, a parlament az utolsó percig tartó alkudozás során szabályosan kizsarolt közel félmilliárd euró (1999-es árakon 480 millió euró) pluszpénzt a tanácstól, mely összeg felhasználásáról 2004 és 2006 között gyakorlatilag a belátása szerint dönthet.
Ha minden jól megy, az EP – nem kis részben saját tekintélyéért vívott – harcának gyümölcseit elsősorban az újonnan belépő országok élvezhetik majd. Bár az új pénz parlamenti szakértők szerint elvileg mindenkié, a strasbourgi testület több prominens személyisége is kvázi ígéretet tett arra, hogy annak nagy részét az új tagállamok javát szolgáló projektekre költik majd. Az összeg azonban csak meghatározott célokra használható fel – s ebből kizárták a két leginkább költségigényes területet, a mezőgazdaságot és a felzárkóztatási alapokat. A környezet- és a fogyasztóvédelem, a kutatás, a kultúra és az oktatás ellenben még profitálhat az “égből pottyant” pénzből.
Mint emlékezetes, Koppenhágában a jelenlegi és a jövendőbeli tagok között úgyszólván minden eurócentért elkeseredett harc folyt. Mindezek után aligha számítottak sokan arra, ami történt, vagyis hogy a parlament részben újranyittatta a kasszát a tagállamokkal. Az affér szerencsére maradandóbb nyomokat hagyott a két intézmény közötti kapcsolatokban, mint a történelmi vállalkozásnak kikiáltott bővítésen. Bár egyes, a kompromisszummal elégedetlen képviselők tartózkodással tüntettek, az EP még az optimista várakozásokat is felülmúlóan nagy többséggel szavazta meg a tíz tagjelölt állam, köztük Magyarország felvételét az Európai Unióba. Hazánk például 522 “igen” mellett mindössze 23 “nem” szavazatot kapott – ugyanennyien tartózkodtak -, ami nagyjából megfelel a legtöbb ország eredményének. Egyedül a csehek szívhatták valamelyest a fogukat, akiknél, akár egy kísértet, újra felbukkant a Benes-dekrétumok ügye. Az EP konzervatív frakciójának bajor keresztényszocialista tagjai néhány osztrák jobboldali politikussal kiegészülve Csehország csatlakozása ellen szavaztak, mert szerintük a prágai kormányok egyike sem gyakorolt őszinte megbánást a szudétanémetek háború utáni meghurcolása miatt.
A múltban gyökerező epizódtól eltekintve a közel 600 európai képviselő túlnyomó többsége átérezte történelmi felelősségét, amikor megnyomta a szavazógombot. Vagy két tucat honatya és honanya – többségükben a Sokféleségek Európája nevű frakcióba tömörült, erősen integrációellenes képviselők – a bővítés ellen szavaztak. Akárcsak a nálunk is jól ismert Jean-Marie Le Pen, a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front vezére.
Az említett incidensek legföljebb kisebb zavart tudtak okozni az ünnepi hangulatban. Az az aggodalom viszont sokkal erőteljesebben és letagadhatatlanul benne volt a strasbourgi levegőben, amelyet a páneurópai képviselőtestület számos tagja amiatt érez, hogy az Európai Unió 25 taggal nem lesz működőképes, jobb esetben az integráció legalábbis elveszítheti a lendületét. A parlament tagjai az Európai Konventtől várják a megnyugtató választ, attól az ad hoc testülettől, amelynek a hatékony működést és a továbblépést garantáló intézményi reformokat kellene a hátralevő szűk időben megszülnie. A bővítés és a mélyítés összeegyeztethetőségéről számos eltérő vélemény létezik, de csak a “puding próbája” fogja megmutatni, melyik oldalnak van igaza.
