Gazdaság

Stratégiák a Szaddam utáni érára

Washington és európai bírálói már a Szaddam utáni helyzet pozícióharcaira készülnek. Az első politikai összecsapás tétje az, hogy egyeduralkodó marad-e Amerika a háború utáni Irakban, vagy az ellenőrzést kénytelen lesz megosztani az ENSZ-szel.

Azok a bizonyos füstfelhők, amelyekről a múlt héten beszéltem, a hullámzó helyzetben is elrejtik az iraki háború mindennapjainak fizikai valóságát. Az továbbra sem kétséges, hogy ezt a háborút Szaddam nem nyerheti meg. Az más kérdés, hogy az amerikai hadigépezet elkerülhetetlen sikere mennyiben jelenti majd a Bush-Cheney-Rumsfeld szűkebb kabinet politikájának tényleges és tartós győzelmét. Az attól függ, hogy mi történik majd Szaddam után.

GESZTUSOK. A múlt héten az európai szolidaritás újraéledésének első jeleire, egy angol-francia-német közeledés kísérletére hívtam fel a figyelmet. Mára ez a folyamat sokoldalúbbá vált. A London-Párizs-Berlin háromszögben elkezdődött mozgás kibővült Washingtonba küldött békülékeny gesztusokkal. (Chirac például arról beszélt, hogy franciák és amerikaiak „egy hajóban ülnek” és hogy „adott helyzetben” meg kell kezdeni a kapcsolatok ujjászervezését.)

Megjelent továbbá Európában Colin Powell amerikai külügyminiszter. A Financial Times vezércikkének címe szó szerint: „Powell meg akarja foltozni a kerítést.” Magyarul: békíteni készül, enyhíteni az ellentéteket. A hajdani vezérkari főnök több mint két hete, gyakorlatilag a háború kezdete óta kivonta magát a diplomáciai forgalomból, ami különös súlyt adott hirtelen európai körútjának. Brüsszelben három nagy (EU-NATO közös; EU és NATO külön) külügyminiszteri értekezleten és 20 kétoldalú találkozón vett részt.

Végül, egy nappal a látványos Powell-belépő után Párizsban francia-német-orosz külügyminiszteri tanácskozást tartottak. Ennek a brüsszeli maraton után egyetlen célja lehetett: demonstrálni az iraki háborút ellenző legfontosabb hatalmak egységét.

Így az utóbbi tíz napban új vélemények fogalmazódtak meg. Ezek annyiban párhuzamosak, hogy mindegyikük a „kerítés javításának” a receptjét kínálta. A párhuzamosok arra vannak ítélve, hogy csak a végtelenben találkozzanak. Magyarul soha. A politika azonban nem geometria, és egyik empirikus tézise éppen az lett: „Sohase mondd, hogy soha.” Két dolgot jeleznek az új párhuzamosok.

Először: minden lehetséges mozgás csakis a Szaddam utáni korszakra vonatkozhat. Powelltől senki nem várhatta el, hogy magát a háborút illetően bármilyen engedményről hajlandó legyen tárgyalni. Ezt sem Párizs, sem Berlin nem igényelte. Tudomásul vették, hogy Washington egyoldalúan indította el a háborút és (brit segítséggel) maga is fogja befejezni. Az orosz álláspont némi eltérést mutatott. Ivanov külügyminiszter a párizsi hármas csúcson azt mondta, hogy „a legsürgősebb feladat a harci cselekmények beszüntetése”. Ez azonban aligha volt több retorikai radikalizmusnál. Hiszen a három „nagy ellenálló” közül eddig is Moszkva amerikai kapcsolatai maradtak leginkább épségben. Erre mindkét fél a kényes helyzetben is gondosan ügyel. Friss példa: az orosz nagykövetet szállító autókonvoj ellen intézett amerikai támadás páratlanul higgadt kezelése és eközben Condoleeza Rice biztonságpolitikai főtanácsadó moszkvai tárgyalásainak zavartalan folytatása.

Másodszor: a Szaddam utáni első politikai csata tétje az ENSZ iraki szerepe lesz. A Bush-csapat érdeke stratégiai és gazdasági okból is az, hogy Irak a lehető leghosszabb ideig amerikai ellenőrzés alatt maradjon. Powell ezért három szakaszról beszélt: a háború után katonai kormányzás (tisztogatás, a belső helyzet stabilizálása), ezután ideiglenes kormány kijelölése következhet, s végül az ENSZ is szerepet kaphat, de ennek pontos kereteit „majd meg kell vitatni”.

ENSZ-SZEREP. Washington tehát csak a megszállás harmadik szakaszában (ki tudja, mikor?) adna szerepet a világszervezetnek, s akkor is csak feltételesen. Viszont a „hármak” a háború után azonnali ENSZ-szerepet igényelnének, és ebben az ügyben esetleg már a britek is Európával tartanának.

Két tanulság adódik. Bushék ma bírálóikkal szemben erőhelyzetben érzik magukat. Ebben igazuk van és eszerint viselkednek. Biztosak abban, hogy Szaddam után is erőhelyzetben maradnak. Ebben viszont tévedhetnek, és akkor már másképpen kell viselkedniük. Ha nem készülnek fel erre az eshetőségre, nagy meglepetés érheti őket.

Majd Szaddam után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik