Magyarország képviselőinek április közepétől szabad bejárásuk lesz az előkelő európai szalonba: aktív megfigyelői státust kapunk az Európai Unió intézményeiben. A gyakorlatban ez az Európai Bizottság különböző szakbizottságaiban, illetve a Tanács munkacsoportjaiban való részvétel és hozzászólás lehetőségét jelenti, egyelőre szavazati jog nélkül.
Marján Attila, a vrüsszeli EU-missziópénzügyi attaséja
NINCS MEGPIHENÉS. Bár közelebb leszünk a tűzhöz, a jogalkotók mégsem dőlhetnek hátra a karosszékben: Brüsszel árgus szemekkel figyeli majd a jogharmonizációt és az intézményi háttér továbbfejlesztését. Erre több eszköze is lesz. Az Európai Bizottság a csatlakozás előtt 6 hónappal még egy átfogó értékelést készít rólunk. A leghatásosabb fegyver az EU kezében azonban az a sokat vitatott védzáradék, amelyet a belső piacot zavaró folyamatok kiiktatására találtak ki. Az egységes piac zavartalan működése felett éberen őrködő bizottsági tag, Frits Bolkestein aktív közreműködésével kialakított koncepciót a pénzügyi szolgáltatások területén is alkalmazhatják.
Szerencsére minden okunk megvan feltételezni, hogy pénzügyi rendszerünk nem kerül bajba az EU piacán. A csatlakozási tárgyalásokon a szolgáltatásokról szóló fejezetet is viszonylag simán, egy-két jelentéktelen átmeneti mentességi igény érvényesítésével sikerült lezárni (mint például a szövetkezeti hitelintézetek szavatolótőke-követelménye, vagy a Befektetővédelmi Alap garanciaszintjének felemelése). A belső piacra való belépés feltételeinek megteremtéséhez ugyanakkor még számos jogalkotási lépés szükséges, ezek közül a legfontosabb a biztosítási törvény harmonizációja. Ráadásul az unióban is alaposan felgyorsultak az események a pénzügyi szolgáltatási szektorban, ami hazánkat is tempósabb alkalmazkodásra kényszeríti. A két legfontosabb, egymással szorosan összefüggő feladat a Pénzügyi Szolgáltatási Akcióterv és a magyar származású Lámfalussy Sándorról elnevezett módszer bevezetése.
Egy olyan területen, mint a pénzügyi szolgáltatásoké – ahol talán a leggyorsabban változnak a piaci lehetőségek, normák és termékek -, az európai jogalkotási rendszer körülményessége egyenesen kártékony. Az EU egy évtizedet adott magának arra, hogy a világ legversenyképesebb gazdasága legyen, de a döntéshozóknak rá kellett jönniük arra, hogy esélytelenek, ha a jogalkotás csigatempója és rugalmatlansága visszafogja a piac erőit. Márpedig óriási a tét! Az Európai Bizottság tavalyi jelentése szerint, ha létrejönne egy valóban egységes pénz- és tőkepiac, akkor az unió GDP-je 1,1, a foglalkoztatási ráta 0,5, a vállalati beruházások pedig 6 százalékponttal növekednének.
Az igazán egységes piac azonban még nem létezik, jóllehet a globalizáció és az euró bevezetése jókorát lendített az ügyön. A legnagyobb hiányosságok a lakossági banki piacon, az elszámolási rendszerek, illetve a nyugdíjrendszerek harmonizációja területén jelentkeznek, tetemes veszteségeket okozva a régió gazdaságának – és természetesen az ügyfeleknek.
Az akcióterv – amelynek elfogadását az euró bevezetése is elengedhetetlenné tette – a következő 5-10 évre meghatározza az európai pénzügyi piacok működésének kereteit. A mintegy 45 jogszabályt tartalmazó intézkedéscsomagból már több mint 30-at el is fogadtak. A legsürgősebb szabályozási feladatok a tőkepiaci területen jelentkeztek, ezért az uniós jogalkotás mechanizmusát – egyesek szerint szentségtörő módon – a Lámfalussy Sándor által vezetett „bölcsek tanácsának” ajánlásai alapján megreformálták. Ezzel lehetővé vált a piacot közvetlenül érintő, technikai jellegű szabályok gyors és szakszerű megalkotása a nyögvenyelős bürokratikus út végigjárása nélkül.
HATÁSKÖRI VITÁK. Az intézményi presztízsharcok azonban Brüsszelben sem ismeretlenek. Erről árulkodik, hogy az Európai Parlament nagyon hűvösen viszonyul ahhoz az elképzeléshez, hogy a gyorsított döntéshozatali eljárást kiterjesszék a banki, illetve a biztosítási szektorra is.
Országunk egy ilyen izgalmas pillanatban csöppen bele a folyamatokba, és ezzel lehetőséget kap arra, hogy – ha szerény mértékben is – érvényesítse elképzeléseit és érdekeit, s ne csupán a brüsszeli előírásokat hajtsa végre. Magyarország nyitottsága a pénzügyi szektort tekintve különösen nyilvánvaló. Pénzügyi intézményeink túlnyomórészt az európai piacokon megedződött külföldi cégek leányvállalatai, már csak ezért sem kell túlzottan féltenünk a szektort a pénzügyi terület egységesülésétől és a verseny várható fokozódásától. Mint leendő ügyfelek viszont csak nyerhetünk azon, ha a pénzügyi közvetítő rendszer hatékonyabban működik majd.
