Gazdaság

Az olajért harcolnak

az amerikai és a brit katonák Irakban – vélik a világ számos országában demonstráló békeaktivisták. „Ne lőj az olajért!” – áll a transzparenseken. Az, hogy a békepártolásukban buzgó tüntetők világképe ilyetén módon egyszerűsödik le, valójában nem is meglepő. Az azonban, hogy az európai csúcsvezetők egy része, valamint az öreg kontinens közvéleményének többsége is osztja ezt az álláspontot, már nehezebben érthető.

Ha a Bush-adminisztráció valóban csak az olaj megszerzése miatt indított volna háborút az iraki diktatúra ellen egy héttel ezelőtt, akkor az akció leginkább egy premodern zsákmányszerző hadjárathoz lenne hasonlítható. Ha pedig pusztán egy lobbi érdekét (az olajiparét, netán a hadiiparét? – vagy, mint legabszurdabb állítás: a gyógyszeriparét) képviselnék a háborúban, akkor az az amerikai politika súlyos demokratikus deficitjéről tanúskodna. Az Amerika-ellenesség – ami most futótűzként terjed tova a világban – ez esetben alátámasztható lenne észérvekkel.

A feltételes mód azonban indokolt. Az olajcsapok megkaparintásának célja tágabb összefüggésbe helyezendő. Egyrészt a 2001. szeptember 11-én terroristák által „megtámadott” Egyesült Államok akkori tragédiája, másrészt Szaddam Huszein rezsimjének a világ biztonságát veszélyeztető tömegpusztító fegyverei, továbbá pedig a geopolitikai viszonyok, a közel-keleti hatalmi játszmák felől érdemes közelítenie annak, aki a valós okokat akarja feltárni.

Ám csak a gazdasági érdekeknél maradva is nehéz elképzelni, hogy az amerikai olajiparnak minden áron kell a háború. A szövetséges csapatok győzelme minden mértékadó elemzés szerint előbb-utóbb mérsékli majd az olaj árát, márpedig ez egy olajtermelő (és nem csupán importőr) országnak nem feltétlenül érdeke. Az Egyesült Államok olajfelhasználásának 70 százaléka az amerikai földrészről származik. Ehhez hozzávéve a nyugat-afrikai és az északi-tengeri importált „fekete aranyat”, az egész Közel-Keletre a beszerzések alig 10 százaléka jut. A Perzsa-öböl térségének szerepe a globális olajellátásban az elmúlt időszakban radikálisan csökkent, ráadásul a megtámadott Irak csupán 3 százalékkal járul hozzá a világ olajszükségletének kielégítéséhez. Vagyis: ha Bush katonái csak az olajlelőhelyek birtoklása érdekében indultak volna Irak felé, akkor alighanem sürgősen visszavonulót kellene fújniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik