Föl és alá száguldoztak vasárnap Bagdad szívében a rendőrségi motorcsónakok a Tigris folyón. Órákon át kutattak egy brit pilóta után, akinek a gépét a légvédelem állítólag éppen az iraki főváros fölött lőtte le, és aki a katapultálás után valahol a környéken érhetett földet. Ráadásul a lázas keresést százak, vagy talán ezrek is figyelték a partról a napsütésben – az egész jelenet már-már olyan volt, mint egy békebeli víziparádé. Csak az a bökkenő, hogy éppen az ejtőernyős hiányzott: a BBC televízió hírei szerint egyetlen szemtanú sem akadt, aki látta volna a pilótát aláereszkedni. Mi több, nemhogy a brit, hanem az amerikai légierő sem tudott még huszonnégy órával később sem olyan harci gépről, amelyet Bagdad fölött vesztett volna el.
 |
ÁLDOZATOK. A „televíziós hadviselés” korában gyakran semmi sem az, aminek látszik. Nem lehet kizárni, hogy esetleg a cáfolat hamis. Ha mégsem, akkor viszont az iraki hatóságok rendeztek fölöttébb ügyes előadást. Elvégre a nyugati közvélemény háborúellenes érzelmeit nyilván csak tovább fokozza minden harctéri veszteség. Ám ami ennél is fontosabb, több napi bombázás után ugyan mi lehetne lelkesítőbb és bátorítóbb az iraki lakosság számára, mint az, ha hírül veszik, hogy elnyerte büntetését egy betolakodó, aki az ország szíve, Bagdad fölé merészkedett.
 |
Mindazonáltal tény, a sivatagi háború alig néhány nap alatt máris több tucatnyi áldozatot követelt a szövetségesek oldalán. George W. Bush amerikai elnök a hétvégén imát mondott az elesettekért a Camp David-i elnöki nyaraló kápolnájában. Ám mindeközben tovább már nem kerülheti meg azt a kérdést, hogy a háború árát az Egyesült Államok nem csupán emberéletekben fizeti meg – még ha ez is a legfájóbb -, hanem dollármilliárdokban is. A Fehér Ház hónapokon át makacsul elzárkózott attól, hogy meghatározza a várható költségeket, mondván: túl sok az ismeretlen tényező. A Kongresszus emiatt a múlt héten végül úgy szavazott egy sor költségvetési határozatról, köztük az elnök adócsökkentési csomagjáról, hogy azokba a háborús kiadásokat nem kalkulálták bele. Elemzői értékelések szerint Bush ezzel a taktikával elérte, hogy a támadás megindítása előtt ne folyjon érdemi vita az akció költségeiről. Hétfőn viszont váratlanul a törvényhozás vezetői elé állt, hogy közölje, az adminisztráció becslései alapján mennyibe is kerülhet az iraki háború: hozzávetőlegesen 70-90 milliárd dollárba.
| Bizonytalanságba taszítva |
Vagy a „rali” kezdődött túl korán a részvénypiacokon, vagy a háború indult túl későn. A fegyveres hadműveletek kezdetét közvetlenül megelőző napokban mindenesetre eufóriára jellemző hangulat uralkodott a piacokon. A részvényárfolyamok emelkedtek, az olaj és az arany ára csökkenni kezdett, az amerikai kötvénypiacon lényegében lezajlott a hozamemelkedés, a dollár számottevően erősödött az euróval és a jennel szemben. A támadás megindulását követő első napok után azonban úgy tűnik, egyfajta kijózanodás következett be, mintha a piaci szereplők felismerték volna, hogy nehéz egy hét alatt megváltani a világot.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és több neves közgazdász is bízik abban, hogy a háborús bizonytalanságok eltűnésével a gazdaság hamarosan gyors növekedési pályára állhat, az elhalasztott beruházások realizálódhatnak, az olajárból kikerülhet a háborús kockázati prémium és a GDP 3-4 százalékkal növekedhet. Ugyanakkor kérdés, hogy a háború kitörése a bizonytalanságok tényleges csökkenését jelenti-e, hiszen a fegyveres akció időtartamát továbbra is meglehetősen nehéz feladat megbecsülni. A 2001. szeptember 11-i, Amerikát ért terrorista támadások olyan problémára világítottak rá, amellyel leszámolni, megbirkózni feltehetően nem lehet egy sikeres villámháború formájában sem. Éppen ezért nem feltétlenül indokolt egy tartós piaci ralira számítani a közeljövőben, főként annak ismeretében, hogy a vállalati fundamentumok továbbra is meglehetősen gyengék.
Az iraki hadműveletek múlt heti megindulását megelőző napokban a hosszú, hónapok óta tartó visszaesés után kirobbanó optimizmus lett úrrá a világ részvénypiacain. A csütörtöki támadást követően azonban az európai piacok már a szerdai záróárak alatt nyitottak, jelezve, hogy senki sem mer határozott tétekkel fogadni a részvények jó teljesítményére. Ennek ellenére péntek este alapvetően elégedett befektetők hajthatták álomra a fejüket, a háborús bika hangulat jóval csendesebben ugyan, de folytatódott, miközben a hadműveletek gyors befejeződése reális alternatívának látszott.
A feketelevest hétfő reggel kapták meg a részvényekben érdekelt befektetők, az amerikai hadifoglyokról bemutatott képsorok, a növekvő veszteségek, s a még akkor is harcias arcát mutató Szaddam Huszein elhúzódó konfliktust valószínűsítettek, amire határozott eséssel reagáltak az irányadó európai részvényindexek, illetve az amerikai határidős piacok. Az azonnali reakciók, illetve az egyes történésekkel összefüggésbe hozható határozott irányváltások jelzik, hogy a részvénypiaci befektetők magatartására leginkább a bizonytalanság jellemző, s a döntéseket sok esetben az éppen aktuális háborús események motiválják.
Jelentős volatilitás és bizonytalanság övezi a főbb devizák egymással szembeni mozgását is. A brit-amerikai ultimátum bejelentésének hírére a dollár jókorát erősödött az euróval és a jennel szemben is. Március 11-én egy euróért több mint 110 dollárcentet kellett adni, ezzel szemben 20-án, a fegyveres támadások megindulását követően már csak 106-ot. Azóta az árfolyam gyakorlatilag ez utóbbi szint körül ingadozik, a reakció tehát igen eltérő az 1991-es öböl-háborús szindrómához képest.
A részvény- és devizapiacihoz hasonló viselkedés jellemzi az arany, illetve a kötvények piacát is. Az arany ára február elején érte el csúcsát, azóta gyakorlatilag folyamatosan mérséklődik az árszint, de a támadás megindulásának napján a nemesfém ára mindössze 1 százalékkal esett. Az aranyról annyit érdemes tudni, hogy bizonytalan időszakokban egyfajta menedékként szolgál a befektetők részére, ezt jelzi a február eleji, 380 dollárt meghaladó unciánkénti árszint is. Amint egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Washington nem engedi a végtelenségig elhúzni a tárgyalásos folyamatot, hanem kész a határozott cselekvésre, a befektetők kockázatkerülési hajlandósága is csökkent, így az arany ára is mérséklődni kezdett.
Ez utóbbi folyamatra vonatkozó feltételezést támasztják alá a kötvénypiaci hozamok is: 2002-ben a 10 éves amerikai államkötvény hozama 1,2 százalékponttal mérséklődött, s az idén kisebb emelkedésektől eltekintve a hozamcsökkenés folytatódott. A mélypontot, 3,58 százalék körüli szinttel március 12-én jegyezték fel. A befektetők igyekeztek minél kisebb kockázatokat vállalni a piacokon, és részvények helyett a kötvénypiac felé orientálódtak. Közvetlenül a támadás megindulása előtt azonban itt is változás következett be. A brit-amerikai ultimátum megfogalmazásával a hozamok mintegy 40 bázispontot ugrottak fel a múlt hét végéig. A mostani hét ellenben már korrekcióval, tehát hozamcsökkenéssel indult.
A globális részvénypiacokhoz hasonlóan egyelőre a magyar részvénypiacon is elmaradni látszik a sokak által remélt áttörés, kérdés azonban, hogy ez mennyiben tudható be a hadműveletek részleges problémáinak, a felfokozott várakozásokban való csalódásnak, s a fejlett világban uralkodó gazdasági problémáknak. A piac alapvetően a háborút megelőző bizonytalanság megszűnését várta az akció megindításától, a befektetőknek azonban rá kellett ébredniük arra, hogy ezzel egy sokkal nagyobb kockázat, a háború által gerjesztett bizonytalanság uralkodik el a piacon. |
|
Az időzítés korántsem volt véletlen. Az elnök kiválasztotta a pillanatot, amikor a honatyák úgy tűzhetik napirendre a „hadikiadások” kérdését, hogy közben tudják, az ország közvéleménye minden korábbinál nagyobb arányban támogatja a háborút. A Gallup Intézet és a USA Today című napilap csütörtökön – alig néhány órával az első légi csapás után – végzett felmérése szerint a február eleji 34 százalékkal szemben immár az amerikaiak 76 százaléka ért egyet a katonai akció megindításával.
Ez a széles körű lakossági támogatás persze könnyen elenyészhet, ha a háború menete kedvezőtlen fordulatot vesz – vagy ha az netán olyan globális gazdasági következményekkel jár, amit az amerikai polgárok is megszenvednek. Ennek egyelőre semmi jele. Elsősorban az olajárak elszabadulása jelenthet ugyanis veszélyt, de azok ahelyett, hogy a piac által hónapok óta várt háború kitörésekor a magasba szöktek volna, folytatták a már néhány nappal korábban megkezdett ereszkedést. Az iraki fejlemények – a háborúval kapcsolatos bizonytalanság eloszlása – ugyanis elemzők szerint csupán másodlagos szerepet játszott az olaj világpiaci árának múlt hét végi alakulásában. Az árcsökkenést valójában egy másik tényező indította el, nevezetesen az, hogy véget ért a múlt év decemberében kirobbant venezuelai válság. „Ismét megindult a dél-amerikai ország Egyesült Államokba irányuló exportja, nincs többé törés az ellátásában, és így kőolaj-termékekből az Egyesült Államok feltöltheti eddig megcsappant készleteit – világítanak rá az összefüggésekre a Mol szakértői.
ÁRESÉS. Mindazonáltal tény, hogy a háború sem szegte kedvét a piacoknak. Ennek oka, hogy a befektetők biztosak benne: a háború hamar véget ér és a lehető legkisebb mértékben okoz zavarokat az olajszállításokban. Így az irányadó amerikai könnyűolaj ára májusi szállításra például már a háború második napján három havi mélypontra süllyedt, igaz, erről a 27,10 dolláros barrelenkénti szintről később 27,27 dollárig visszakapaszkodott. Ám már ez is 85 centes ereszkedés az előző napi záróárhoz képest. Az egész heti áresés viszont a 8 dollárt – 23 százalékot – is meghaladta, amilyen lejtmenetre 1991 januárja, az első Öböl-háború megindítása óta nem volt példa. Hasonló mértékű „korrekciót” is csupán 2001. szeptember 24-én produkált az amerikai könnyűolaj, amikor a piacok a New York-i és washingtoni merényleteket követő meredek szárnyalást igazították helyre. Az áresés mellesleg az Amerikán kívüli börzéken sem maradt el, Londonban például a Brent kőolaj májusi jegyzésre 21 százalékot, azaz több mint 6 dollárt zuhant a múlt héten.
A piacot egyelőre azok a hírek sem ijesztették meg különösebben, amelyek Irak-szerte lángoló olajkutakról szólnak. Csakhogy egyre több a bizonytalanság. A szövetséges csapatok például a hétvégén már azt hitték, hogy biztonságosan ellenőrzik a dél-iraki Rumajla olajmezőt, hétfőn azonban még a houstoni székhelyű Boots and Coots cégnek az égő kutak eloltásán munkálkodó szakembereit is ki kellett menekíteni a térségből, miután iraki fegyveresek előző éjszaka rajtaütöttek a környéket őrző brit és amerikai katonákon. „Amint folytatódhat a munka, az könnyű menet lesz, jóval könnyebb, mint annak a 700 olajkútnak az eloltása, amit az irakiak az 1991-es Öböl-háború idején lobbantottak lángra” – nyilatkozta az amerikai AP hírügynökségnek Brian Krause, a Boots and Coots alenöke. A Rumajla és más olajmezők mielőbbi biztosítása egyébiránt a szövetséges hadműveletek kiemelt célja, hiszen Washington és London azt tervezi, hogy az Irakban kitermelt olaj révén finanszírozza majd az ország újjáépítését.
SOKSZEREPLŐS JÁTSZMA. Az olajárak azonban aligha esnek majd ki a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) által kívánatos tartott 22-28 dolláros sávból – legalábbis a brit Financial Times ezt nem tartja valószínűnek. Elvégre még ha az iraki olajmezők kisebb károkat is szenvednek, mint attól előzetesen félni lehetett, az OPEC, s mindenekelőtt legbefolyásosabb tagja, Szaúd-Arábia bármikor visszazárhatja azokat a csapokat, amelyeket a háború küszöbén most kinyitott, amennyiben azt tapasztalja, hogy veszedelmesen zuhannak az árak. Emellett Venezuela – bár érezhetően kezd magához térni az országot bő két hónapon át bénító válságból – elemzők szerint az idén már nem képes a korábbi szintre visszatornászni a kitermelést: 2003-ban legföljebb napi 2,4 millió barrel kőolajat tud a felszínre hozni, szemben az utolsó nyugodt hónapban, tavaly novemberben mért napi 3,4 millió barrellel. Arról nem beszélve, hogy újabb bizonytalansági tényező jelent meg a világpiaci olajképletben: Nigéria. A közép-afrikai országban a napokban kirobbant zavargások miatt máris közel 300 ezer barrellel esett a 2 millió barreles napi kitermelés, s megfigyelők szerint a jövő hónapi elnökválasztást megelőző belharcok várhatóan csak tovább rontanak a helyzeten.
Ám akkor, amikor háború tör ki abban az országban, amelynek mélye a Föld második legnagyobb bizonyított kőolajkészletét rejti, a piaci szereplők szemében érthetően minden más esemény eltörpül. Különösen akkor, amikor ez a háború még koránt sincs „lefutva”. Ahhoz nem sok kétség férhet, hogy a szövetségesek végül győzelmet aratnak, de kérdés, mikor és milyen áron. Az Egyesült Államok mindenesetre készen áll akár egy elhúzódó katonai akcióra is: egyelőre érintetlenül őrizte meg stratégiai olajtartalékait. Talán a piaci szereplőknek sem árt óvatosnak lenniük.
