Gazdaság

Csatornacsőd

Nagy gondot okoz a költségvetési hiánnyal küszködő Csehországnak a CME tévétársaság számára megítélt kártérítés kifizetése.

Egész oldalas fizetett hirdetésben igyekezett távol tartani a befektetőket Csehországtól a Central European Media Enterprises (CME) a New York Timesban és a Washington Postban még 1999 végén. Azt tette közzé, hogy a cseh állam kizsigereli a külföldi beruházókat. A CME – amely Magyarországon az Írisz tévé tulajdonosaként indult a televíziós frekvenciapályázaton, majd a TV3-at működtette – most már bírósági ítélettel is tudja bizonyítani állítását. Az ügyben illetékes nemzetközi bíróság ugyanis úgy döntött, a cseh állam 353 millió dollárt köteles fizetni a CME-nek, mert nem védte meg annak befektetését, pedig erre nemzetközi beruházásvédelmi egyezmény kötelezte .


Csatornacsőd 1

Vladimir Zelezny. A tulajdonában lévő Nova TV-nek 23 millió dolláros kártérítést kellene fizetnie.


POLITIKAI ELHAJLÁS. Az ügy a cseh kereskedelmi televíziózás indulásáig nyúlik vissza. A régió első tévéprivatizációjában a cseh műsorszolgáltatási tanács (a magyar ORTT megfelelője) 1993 elején egy kis korlátolt felelősségű társaságnak, a CET21-nek (Central European Television for the 21. Century) ítélte oda a pályázaton kiírt egyetlen országos frekvenciát, amelyet az RTL televíziókat működtető CLT társaság is szeretett volna megszerezni (Figyelő, 1999/13. szám). A CET 21 mögött főként – Havel elnökkel jó kapcsolatban lévő – volt ellenzéki cseh magánszemélyek álltak, valamint a hozzájuk csapódó Vladimir Zelezny, aki később az akkor létrehozott Nova tévé teljhatalmú urává vált. A CET21 tulajdonosainak nem volt pénzük egy tévécsatorna beindítására, ezért megalapították a Cseh Független Televíziós Társaságot (CNTS), amelyben többségi tulajdonos volt a Ronald Lauder nevével fémjelzett, s a Bermudákon bejegyzett CME elődje, a CEDC. A műsorszolgáltatási jog a CET21-é maradt, s a CNTS végezte a Nova tévé üzemeltetését, illetőleg vállalta az ehhez szükséges beruházásokat. Utóbbi vezérigazgatója Vladimir Zelezny lett, aki az évek során egyre élesebb konfliktusba keveredett a CME-vel, amely úgy tapasztalta, Zelezny sokkal inkább a saját, semmint munkaadója érdekeit képviseli vezérigazgatóként, s emiatt 1999-ben végül menesztette állásából. Ekkor azonban Zelezny, immáron a CET 21 elnökeként, megszakította az együttműködést a CNTS céggel, és egy másik műsorszolgáltatóval állapodott meg. A CNTS hiába fordult a cseh műsorszolgáltatási tanácshoz, az nem tett érdemi lépést. Így a CME elveszítette a cseh piacon egyetlen országos kereskedelmi televízióként sok pénzt termelő érdekeltségét, s emiatt meghiúsult az SBS Broadcastinggal tervezett fúziója is.

Szorult helyzetében a CME nemzetközi választott bírósághoz fordult 2000 februárjában, azzal vádolva meg a cseh államot, hogy nem tartotta be az érvényes beruházásvédelmi egyezményt. A bíróság már 2001 szeptemberében neki adott igazat; az eljárás második fordulója azt volt hivatott eldönteni, mekkora kártérítést kell fizetnie a cseh államnak. A CME 527 millió dollárt (több mint 15 milliárd cseh koronát) kért. A cseh állam azonban fellebbezett, így hosszú huzavona után 2003. március 14-én született végül ítélet. Ebben a stockholmi nemzetközi bíróság a kamatokkal együtt 353 millió dollár megfizetésére kötelezte a cseh államot.

ÜRES KASSZA. A döntés hatására a korona egy éve nem látott mértékű esése tovább folytatódott. A nemzetközi joggyakorlat szerint az ítélet ellen fellebbezési lehetőség nincs, így a cseh kormánynak erős fejtörést fog okozni az összeg előteremtése. A költségvetés adósságállománya 2002 végén 396 milliárd koronára duzzadt, ami 51 milliárddal több, mint egy évvel korábban. Ennek ellenére a CME vezérigazgatója, Fred Klinkhammer a cseh pénzügyminiszterrel, Bohuslav Sobotkával történt megbeszélése után kijelentette, a kormányzat hozzáállása rendkívül pozitív. A szükséges pénzt várhatóan privatizációs bevételekből, illetve állami kötvények kibocsátásával szedik össze. A kormány ugyanakkor igyekszik bevonni a Nova TV-t és közvetlenül Vladimir Zelenznyt is a kártérítés kifizetésébe. A televízió szóvivője azonban kijelentette, nekik semmi közük az egészhez, a per a CME és a cseh állam között folyt.

A napokban a CME pert nyert egykori üzlettársa ellen is, s a Vladimir Zelezny tulajdonában lévő Nova TV-nek 23 millió dolláros kártérítést kell fizetnie. Zelezny azonban nem hajlandó erre, így a bíróság igyekszik elérni az időközben parlamenti képviselővé választott tévéelnök vagyonának zár alá helyezését. A rendőrség pedig még január végén kérte Zelezny mentelmi jogának felfüggesztését csalás alapos gyanúja miatt, valószínű ugyanis, hogy a képviselő egy Liechtensteinben bejegyzett cég közreműködésével tüntette el vagyonát üzlettársai elől. Az ügy nagy port kavart a cseh közéletben, mert ez az első eset, hogy egy képviselőt megfosztanak mentelmi jogától. A csehországi befektetések külföldi megítélése azonban a CME-botrány ellenére sem változott, hiszen az ország EU-konform jogrendszere biztonságot ad.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik