Hol vannak már a régi szép idők, amikor még a száz cégnyi tőzsdetagság is elképzelhető volt? A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 1990. június 21-i újbóli megnyitása óta 81 társaság 84 részvénye jelent meg a parketten. A bevezetések száma az évezred utolsó évtizedének a második harmadáig stabilan növekedett. Miközben a „szép időkben” még az azóta már kivezetett Ibusz részvényei is blue chipnek számítottak, addig ma lényegében már csak 4-5 papírra kíváncsiak a befektetők, s a 2002-es 9 kivezetés után az év végén már csak 49 társaság forgott a tőzsdén.
![Bevonulók kerestetnek 1 Bevonulók kerestetnek 1]()
KÜLFÖLDI FÖLÉNY. A pesti börzén végig túlsúlyban voltak a külföldi befektetők, aminek elsődleges oka az volt, hogy sok olyan társaságot vezettek a BÉT-re, amelyek meghatározó részvénycsomagját szakmai befektetőknek adták el. Az arányt csak némileg módosította a hazai befektetők javára a „tőzsdekényszer” néven elhíresült kormányzati intézkedés, amelynek jegyében számos nyilvános – elsősorban áramszolgáltató – társaság papírja került a börzére. Ezen élénkítési kísérlet azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, amit jól mutat, hogy az ilyen társaságok közül többet már ki is vezettek, és továbbiak kacsingatnak kifelé. Bár az elmúlt két évben látványos, de mind ez idáig eredménytelen próbálkozások történtek elsősorban a BÉT menedzsmentje részéről újabb bevezetések érdekében, az elmúlt két évben nem jelent meg új szereplő.
„Nagyon úgy tűnik, hogy az idén tovább csökken a tőzsdei cégek száma, új bevonulóra pedig nem számíthatunk” – foglalja össze a nem túl rózsás helyzetet Pletser Tamás, az Erste Befektetési Rt. elemzője. A szakembernek alighanem igaza lesz, hiszen a Prímagáz már távozott is, és további 4-5 társaság felvásárlása, esetleges kivezetése várható. Az elemző szerint elsősorban azoknak a cégeknek a felvásárlásával lehet számolni, amelyeknek jelenleg vagy nagyon szórt a tulajdonosi szerkezetük, vagy egy többségi tulajdonosuk van. Ez utóbbiak közé tartozik például az Inter-Európa Bank Rt.; a hitelintézet részvényeire már megszületett a fő tulajdonos, a SanPaolo-IMI vételi ajánlata. A felvásárlás árszintje ráadásul úgy alakult, hogy azt az elmúlt pár év árfolyama alapján várhatóan sok befektető elfogadhatja, így a második tőzsdén jegyzett bank részéről is távozás várható. Ugyanebben a cipőben járnak az Elmű részvényesei is, ahol a fő tulajdonos RWE áthelyezte 55,25 százalékos csomagját a csoport portfóliókezelő cégébe, ami akár vételi ajánlattal is járhat. Hasonló a helyzet a Csepel Holding (Garex) estében, ahol a fő tulajdonos 88 százalékos befolyással rendelkezik a társaságban, aminek egy részét úgy szerezte, hogy most a hatályos tőkepiaci törvény szerint vételi ajánlatot kellene tennie. Amennyiben erre nem mutat hajlandóságot, úgy – eleget téve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) korábbi felszólításának – el kell adnia egy 120 ezer darabos részvénycsomagot.
![Bevonulók kerestetnek 1 Bevonulók kerestetnek 1]()
E két eset lényegében nem befolyásolná a BÉT életét, néhány patinás tőzsdei cég felvásárlása viszont annál inkább. Az elmúlt hetekben, hónapokban látványos részvényesi harc bontakozott ki a Pannonplast és a Zalakerámia háza táján. A kerámiagyártónál már eldőlni látszik a harc kimenetele: a két Gazprom-érdekeltségű tulajdonos által ellenőrzött cég esetében a kisbefektetők kivásárlása mindenképpen benne van a pakliban, s később akár a kivezetés is terítékre kerülhet. A Pannonplastnál viszont csak most kezd hevesebbé válni a csata a jelenleg 10 százalékos tulajdonos – a cégben egy éve jelen lévő – Karsai Holding, a színen csak néhány hete feltűnt Britton-csoport, valamint a múlt héten felbukkanó – lehetséges, hogy szintén a Britton érdekeltségébe tartozó – Pevdi Divat Kft. között.
ÚJ ÉLLOVASOK? Elemzők szerint számos, ma még „szürke” cégnek is jó esélye van arra, hogy előbb vagy utóbb előtérbe kerüljön. Ilyen lehet a pár évvel ezelőtt már hírbe hozott Rába, amelynek árfolyama akár csábíthat is a felvásárlásra, vagy a szintén alacsony kurzuson forgó, ám fő tulajdonossal rendelkező Mezőgép. A legvalószínűbb azonban az, hogy belátható időn belül az áramszolgáltatók egy része elbúcsúzik a nyilvánosságtól.
A BÉT Rt. vezetése nemrégiben látványos lépésre szánta el magát. Igazolva korábbi bejelentését, miszerint 10-12 tőzsdeérett cég van, elkezdte ezen társaságok bemutatását, mégpedig arra támaszkodva, hogy megalakult a Tőzsdeképes Cégek Klubja. A szerveződés a jelenleg tőzsdeképes és a közeljövőben éretté váló cégeket fogja össze. A kissé elhúzódó bemutatkozások sorát (kéthetente két cég lép a nyilvánosság elé) a már eddig is ismerten a „tőzsdére tartó”, és a Graboplastot korábban felvásárló Wallis-csoport, valamint az RTL Klub kezdte. Bajnai Gordon, a jelenleg a menedzsment tulajdonában lévő Wallis-
csoport vezérigazgatója elmondta, hogy bár már két éve nyilvánosan vállalják, hogy tervezik a parkettre lépést, ez egyelőre nem aktuális. Hosszabb távon, kedvező klíma esetén azonban a börzei megjelenés megfontolandó akár egyenesen a Wallis számára, akár közvetve, az egyik cégükön keresztül.
![Bevonulók kerestetnek 1 Bevonulók kerestetnek 1]()
KLÍMÁTÓL FÜGG. Az RTL Klub vezérigazgatója, Dirk Gerkens a jelenleg még fennálló törvényi akadályok ellenére úgy gondolja, hogy 6-8 hónapon belül készen állhatnak a tőzsdei bevezetésre, amennyiben a médiatörvény ezt lehetővé teszi számukra. Ám ezt ők is csak megfelelő tőzsdei klíma esetén tartják elképzelhetőnek. Azt még nem tudják, hogy a bevezetést új kibocsátással vagy a jelenlegi tulajdonosok részvényeinek eladásával valósítanák meg, de egyes vélemények szerint nem lenne meglepő, ha a magyar RTL-ben 25 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező Matáv fontolgatná részvényei eladását.
Pletser Tamás szerint ezek a bevezetések önmagukban nem oldanák meg a tőzsde problémáit, de a börze likviditását hosszabb távon mindenképpen javíthatná, ha egy új befektetői kör jelenhetne meg a parketten. Az RTL tervezett bevezetése szakértők szerint már önmagában is reklámértékkel bírna, ám az elgondolkodtató, hogy a magát vezető televíziónak tartó csatorna jelenleg nem rendelkezik tőzsdei-gazdasági műsorral.