Gazdaság

Az ő háborújuk – a mi mérlegünk

Az iraki háború szinte kettéhasította a NATO és az EU szerkezetét. A magyar kormánynak úgy kellett manővereznie, hogy mindkét oldal szemében partner maradhasson. Ezt a feladatot - jellegzetes kommunikációs hibákkal terhelten - végül sikerült teljesítenie.

Ha frivol akarnék lenni (de nem akarok), akikor azt mondanám, hogy korunk háborúját nem a hetilapok számára találták ki. Nem tudni, hogy mire ezek a sorok az olvasó elé kerülnek, villámháborús stílusban befejezéséhez közeledik-e a harc, vagy keményebb iraki ellenállásba ütközve, netán lelassul az amerikai előretörés.

Éppen ez a várakozás ad talán lehetőséget arra, hogy megvonjuk az iraki válság „magyar mérlegét”, figyelembe véve mindenekelőtt az általánosan elismert magyar érdekeket. Majd – és itt már személyes, tehát vitatható véleményt közölve – megpróbáljuk összemérni mindezt a kormány és az ellenzék politikai magatartásával.

A magyar érdekek higgadt megvitatásának az a feltétele, hogy a különböző vélemények képviselői legalább két alapkérdésben egyet tudjanak érteni. Az első lenne, hogy világpolitikai léptékű ügyekben nem alanyai, hanem sokkal inkább tárgyai vagyunk a döntéseknek. Így, ami a politikai cselekvést illeti, minden kormány kénytelen korlátok között mozogni. A második feltétel: a kormány ne engedje beszorítani magát olyan helyzetbe, hogy az egymással vetélkedő nagyhatalmi csoportosulások között választania kelljen. (Hogy a veterán KISZ-titkárok stílusát kedvtelve használó Kövér László szavait felidézzem, ne legyen senki csizmapucolója.)

A Medgyessy-kormánynak e feltételek teljesítése érdekében igen nehéz helyzetben kellett manővereznie. Az iraki ügy régóta nem tapasztalt élességgel osztotta meg a nyugati világot. A NATO és az Európai Unió szervezete gyakorlatilag kettéhasadt.

FÉLRETETT IDEOLÓGIÁK. A barikád vonala az iraki diktatúra elleni háborús fellépést régóta előkészítő amerikai neokonzervatív politika támogatói és annak elutasítói között húzódott. A hasadás elsodort minden vélt, vagy valóságos ideológiai definíciót. A jobboldali Bush-csapat egyetlen igazi támogatója a brit szociáldemokrata kormány. Az ellentábor fő ereje a francia konzervatív és a német szocdem kabinet szövetsége. A közép- és kelet-európai régióban ezek a különbségek még látványosabbak. A közvetlenül az EU-csatlakozás előtt állók közül a baloldal vezette lengyelek egyértelműen Bush mögé sorakoztak. A régió sorban hátrább álló (csak 2007-es felvételre számító) országainak többsége ugyancsak így döntött, közöttük Románia és Bulgária is.

Ehhez viszonyítva a magyar kormány árnyaltabban viselkedett, ám ezt a magatartást sokszor hibásan kommunikálta. A „nyolcak” méltán vitatott „Amerika-barát” levelének szövegét például csak azért lehetett eltolni az euroatlanti – Egyesült Államok plusz Európa – együttműködés irányába, mert Medgyessy ezt az aláírás feltételéül szabta. Ezt azonban Budapest csak többnapos késéssel, Párizs és Berlin, meg a hazai háborúellenes közvélemény jogos felzúdulása után hozta nyilvánosságra. És akkor is igen halványan. Hasonlóan hiba volt az ügyetlen, gyenge tájékozottságról tanúskodó és ellentmondásos nyilatkozatok egész sora, kezdve Taszár funkciójától egészen a helikopterek átrepülési útvonaláig.

KÖZVETÍTŐI POZÍCIÓBAN. A kormány végül annyiban jól manőverezett, hogy elkerülte a választás csapdáját, s partneri, sőt közvetítői pozícióba jutott még a Bush-vonallal szenvedélyesen konfrontálódó franciák szemében is. (lásd Chirac gesztusértékű találkozója Medgyessyvel, néhány nappal a francia elnök Közép-Európát bíráló nyers kirohanása után.)

Ezzel szemben az ellenzék „ajánlatát” mosolyogtató dilettantizmus jellemzi. Orbán Viktor – Németh Zsolt színvonalán. Alapvád: ez „háborús kormány”. Jó, de akkor háborús kormány Bush kabinetje, s mindazok, akik mögötte állnak. Például Orbán olyan gyámolítói, mint Berlusconi és Aznar. A szomszédból Lengyelország, Románia és Bulgária. Sőt, háborús az Amerikát (az ellenzékhez hasonlóan, bár jóval élesebben) bíráló Németország. Hiszen éppen úgy teljesítette a NATO-szerződésnek megfelelő amerikai kéréseket, mint mi (például a csapatátvonulási igények esetében).

Képzeljük el, hogy Orbánék ma kormányból cselekedhetnék, amit ellenzékben hirdetnek. Újjászületne 1988-2002. briliáns teljesítménye, amikor egyszerre sikerült elrontani a viszonyt Amerikával, az unióval, a szomszédainkkal meg az oroszokkal.

Az lenne csak a háborús kormány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik