Gazdaság

Tiszai tűzoltás

A kormánypártiak fideszes adósságcsapdáról, az ellenzékiek Bokros-csomagról beszélnek, és egymást okolják Szeged csőd közeli helyzetéért.

Azonnali és gyors tűzoltómunka – ezzel a hasonlattal jellemezte azt az intézkedéssorozatot Szeged szocialista polgármestere, amelyet a múlt héten, egy drámai hangvételű eligazításon jelentett be a város 85 helyi önkormányzati intézményi vezetőjének. Botka László, a helyhatóság csőd közeli helyzetére hivatkozva ugyanis megszorító intézkedéseket foganatosított: a közgyűlés május végéig zárolta a polgármesteri hivatal költségvetésének 8 százalékát, az intézmények büdzséjének pedig 12 százalékát. Utóbbiakat arra kérte, hogy – a fűnyíróelven végrehajtott megszorítást megelőzendő – mihamarabb készítsék el javaslataikat arról, mely területeken és milyen mértékben tudják visszafogni a költségeiket. A város első emberének becslése szerint így az év végéig mintegy 2,5 milliárd forintot lennének képesek megtakarítani, és ezzel elkerülhetnék a fizetésképtelenség bejelentését.

Tiszai tűzoltás 1

Botka László avat. Sikerül-e átvágni a nyomasztó adósság gordiuszi csomóját is? Botka László avat. Sikerül-e átvágni a nyomasztó adósság gordiuszi csomóját is?

CSŐDPÁNIK. A helyi vezetők és az ellenzék persze a csődhelyzet mértékét éppen úgy másként látják, mint azt, hogy ki a felelős a gondokért. A polgármester és a mögötte álló, a várost irányító MSZP- SZDSZ-MSZDP-Centrum koalíció például azt mondja, hogy az önkormányzat adósságcsapdába került, és ebből most kínálkozik az utolsó lehetőség a kitörésre. Tény, hogy a korábbi, fideszes vezetéstől 7 milliárd forintos hitelállománynyal vették át a várost, ezzel pedig Szeged jelenleg az ország leginkább eladósodott önkormányzata. Az erre az évre tervezett 40,3 milliárd forintos bevételből csak a hitelek törlesztésére 2,5 milliárdot kell fordítani, a városi büdzsé pedig – az adósságszolgálatot is magában foglaló 45,9 milliárd forintos kiadással számolva – 5,7 milliárdnyi hiányt kénytelen tervezni. Érvelésük szerint, ha most nem folyamodnak a megszorításokhoz, akkor az év végére 10 milliárdra duzzad az adósság. Akkor pedig kénytelenek lesznek fizetésképtelenséget jelenteni, a várost – a polgármester és a közgyűlés hatáskörét – pénzügyi gondnok venné át, válságköltségvetés készülne, amelynek nyomán elkerülhetetlenné válnának az intézménybezárások, emellett jelentős költségvisszafogásra és új adónemek bevezetésére is sor kerülhet.

Szeged korábbi, fideszes polgármestere, Bartha László viszont úgy látja, hogy a jelenlegi szocialista vezetés pánikban van, és ijedtében a Bokros-csomaghoz hasonló megszorítások jutnak csak az eszébe, márpedig a bejelentett intézkedéscsomaggal legfeljebb 60-70 millió forintnyi megtakarítás érhető el. A helyi ellenzék máris 112 módosító indítványt nyújtott be a város 2003. évi költségvetéséhez, azokkal – szerintük – 3,1 milliárd forintra csökkenthető a hiány, és kezelhetőnek látják az adósságproblémát is. Véleményük szerint ingatlanfedezettel kellene kiváltani azt a mintegy 3,3 milliárd forintos, készpénzből, értékpapírokból és részvénycsomagból álló kölcsönfedezetet, ami jelenleg a bankoknál van, ily módon likvid tőkéhez jutna az önkormányzat.

FELELŐSÖK. Az októberi önkormányzati választásokon győztes szocialista vezetés úgy látja: a gondokért kizárólag a korábban hatalmon lévők okolhatók. E nézet szerint ugyanis az előző önkormányzat kiköltekezése sodorta a csőd szélére a várost. Botka László elmondása szerint azzal a kassza kulcsainak átvételekor is tisztában voltak, hogy nagy a baj, hiszen a kétéves költségvetésben a fideszes vezetés még csak 2,5 milliárd forintos hiányt tervezett 2002 végéig, ezzel szemben a mínusz gyorsan a duplájára duzzadt. A probléma kezelhetetlenségére azonban akkor ébredtek rá, amikor kiderült: a hitelállomány csaknem 7 milliárd forintos, s annak felét is működési – nem pedig fejlesztési – hitelek teszik ki, ráadásul a város kötelezettségeit növeli az a másfél milliárd forintos kezességvállalás, amely az önkormányzati cégek hiteleihez kapcsolódik. Ebben a helyzetben vált tehát nyilvánvalóvá, hogy – hiába jut az idén 48 százalékkal több állami támogatáshoz a város – tarthatatlan a 2003-ra előre jelzett 5,7 milliárd forintos hiány. Mivel pedig a bevételek nagy részét – a 40 milliárdból 35-öt – a működési költségek viszik el, spórolni sem igen lehet máshol.

KI A LUDAS? A fideszes ellenzék ezzel szemben az országos politika és a makrogazdasági gondok helyi leképeződését látja a kialakult helyzetben. A volt polgármester, Bartha László szerint leginkább a felelőtlen országos és helyi választási ígéretek a „ludasak” a csőd közeli állapotban. Az 50 százalékos közalkalmazotti béremeléssel szemben ugyanis szerintük helyi szinten csak 37,2 százalékos normatív emelés áll, vagyis az önkormányzat nem kapta meg teljesen a béremelés fedezetét, annak egy jelentős részét saját magának kell kiizzadnia. Márpedig csak ez a tétel 3 milliárd forintos kiesést okoz a város költségvetésében. Azt azonban Bartha is elismeri, hogy a jelenlegi városvezetés egy 35-38 milliárd forintos „mega” fejlesztési csomagot örökölt, amely az eredeti formában immár nem valósítható meg.

Az önkormányzat jelenlegi vezetője mindenesetre úgy látja, hogy az idén kikerülhetnek az adósságcsapdából, a kormány támogatásával pedig új fejlődési pályára is állhat a város. Addig is egyik nyilatkozatában – némileg már a következő választások politikai érveire készülve – arra kéri a helyieket, hogy „ha tűz van, ne a tűzoltókra haragudjanak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik