Gazdaság

Talált pénz

A cégek időnként csupán nyerészkedésre használták az önrevíziót. Az erre szolgáló kiskaput most szorosabbra zárták.

 Az önrevízió a legolcsóbb forrás – lelkendezik egy cégvezető. Ha például egy vállalkozás az áfával szabadon gazdálkodik, ahelyett, hogy határidőre befizetné azt az adóhatóságnak, majd e mulasztását egy önellenőrzés keretében leleplezi, akkor e sajátos „kölcsönért” éppen csak a jegybanki alapkamatot kell megfizetnie. Márpedig ennél – a jelenleg 6,5 százalékosnál – olcsóbb hitelt hiába is keresne.


Talált pénz 1

E házi kölcsön ugyanakkor nem minden rizikó nélkül való, s a kockázat az idén nőtt is valamelyest. Önrevíziót ugyanis bármikor indíthat az adózó, kivéve, ha könyveit éppen az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) revizorai szeretnék górcső alá venni. Egészen mostanáig ez azt jelentette, hogy az adózó e ténykedésének a revizori megbízólevél átadásáig nekilódulhatott. A majdani ellenőrzésről szóló értesítés megérkezése után tehát bőven volt ideje rendet tenni az adóügyeiben, mielőtt még az ellenőr valóban felbukkant volna. „Mostantól viszont már egy lépéssel korábban, az ellenőrzésről szóló értesítés átvételével megszűnik az önellenőrzés indításának lehetősége” – magyarázza Heinczinger Róbert, az Ernst & Young adóigazgató-helyettese.


 

Sarokpontok

MI JAVÍTHATÓ? Önellenőrzéssel nem csak az adóalap és az adó, hanem a költségvetési támogatás alapja és összege is helyesbít-hető. Egy magánszemély módosíthatja például a munkáltatónál tett, a járulékfizetés felső korlátjára vonatkozó nyilatkozatát, a munkáltató pedig önellenőrzéssel javíthatja a járulékbevallást.

TEENDŐK. A meglelt hibát az adózónak nyilvántartásba kell vennie, majd az adóhatóságnak jelentenie. Mindemellett be kell fizetnie az önellenőrzési pótlékot és természetesen az adókülönbözetet (illetve az utóbbit adott esetben vissza kell igényelnie).

ÖNELLENŐRZÉSI PÓTLÉK. Ha az önrevízió az adózónak kedvez (azaz, ha visszaigényelne befizetett adót), nem kell pótlékot fizetnie. Máskülönben az önellenőrzésnek díja van. Alapja a befizetendő adókülönbözet, amelyet az eredeti bevallás határidejét követő nap és a hiba nyilvántartásba vétele között eltelt időszakra a mindenkori jegybanki alapkamattal kell megfejelni. Azaz az alapkamat változása szerint ezt szakaszosan kell kiszámolni. Ez egyébként a késedelmi pótlék felének felel meg. Ismételt önellenőrzésnél a pótlék kamata a késedelmi pótlék 75 százaléka, tehát az alapkamat másfélszerese.

NYOMTATVÁNYOK. Áfa-bevallások önellenőrzésére a 03310-es nyomtatvány szolgál, magánszemélyek (szja, egészségügyi hozzájárulás, egészségügyi járulék) bevallásának utólagos javítására a 0335-ös ív való. Az idén rendszeresítette az adóhatóság a 03410-es számú nyomtatványt, amelyen a társasházak módosíthatják korábbi szja-bevallásaikat. Minden egyéb kötelezettség önrevíziójára a 0331-es nyomtatványt kell az adózóknak használniuk.

HATÁRIDŐK. Időkorlátja a bejelentésnek és a befizetésnek van. Miután a feltárt hibát a cég vagy magánszemély nyilvántartásba vette, 15 napja van azt az adóhatságnak bejelenteni. Ugyanez a határideje az adókülönbözet átutalásának. Amennyiben visszaigénylésről van szó, arra e 15 nap letelte után nyílik lehetőség.

ÖNELLENŐRZÉSI TILALOM. Nem lehet önrevíziót indítani, ha az adóalanynál utólagos ellenőrzést folytat az adóhatóság. Az ellenőrzés e tekintetben az arról szóló értesítés átvételekor kezdődik. Ha előzetesen nem értesítette az adóhatóság az ügyfelet, akkor a revizor megbízólevelének átadása a kiindulási pont. Azokra az adókra és támogatásokra viszont, amelyeket az ellenőrzés során nem vizsgál az APEH, indíthat önrevíziót a delikvens. A tilalom az ellenőrzés lezárulását követően is tart, ám ha valamilyen okból mégis önrevíziót kíván az adózó, kérheti az adóhatóságtól, hogy az ellenőrzéssel lezárt időszakot ismételten vizsgálhassa – erről az adóhivatal határozatot ad ki.

FELKÉSZÜLTEN.

Ettől mégsem zárult be a kiskapu, hiszen így is mondhatja a delikvens, hogy az értesítés pillanatában már folyt az önellenőrzés a cégnél. Csakhogy így kevesebb rá az idő. Az önellenőrzés ugyanis a hiba feltárásával indul, s attól számítva 15 napon belül a bevallást is, a pénzt is postázni kell. Tehát az APEH ellenőrzési szándékának megismerésétől legfeljebb két hét áll rendelkezésre a dolgok elsimításához, sőt ténylegesen – hogy azért mégse lógjon ki a lóláb – ennél néhány nappal kevesebb.

E módszertől, az időkorláton kívül, az is eltántoríthat, hogy ha a cég valamit még egyszer helyesbíteni szeretne, akkor azt már csak magasabb – másfélszeres jegybanki alapkamattal terhelt – pótlékkal teheti meg. Nem beszélve arról a félelemről, hogy vajon az adóhatóság nem vet-e szemet a cégre kifejezetten az önrevízió miatt.

Ilyen kitételt egyébként az adóellenőrzési irányelvek nem tartalmaznak, s az is ellene szól, hogy az APEH nem tartja külön nyilván az önrevízió révén befolyt adóbevételeket. Mégis szemet szúrhat, ha egy adózó rendszeresen így jár el. Mindazonáltal a hivatal statisztikája szerint az önellenőrzések száma stagnált vagy épphogy csak nőtt az elmúlt három évben. Számuk rendre 400 ezer körül jár, ám az már nem derül ki az adatokból, hogy ebből mennyi a befizetés, illetve a visszaigénylés. Az utólagos házi adómustrák közel egyharmadát Budapesten végzik a cégek és a magánszemélyek, s gyarapodást is leginkább a fővárosban, valamint Pest megyében mutat a statisztika. Az APEH tájékoztatása szerint két csúcspontja is van e tevékenységnek. Tavasszal a magánszemélyek adnak be több javítást, vélhetően azért, mert az adóbevallás után jönnek rá, hogy valamilyen hibát vétettek. Ősszel és télen pedig a vállalkozók körében divatosabb a szokásosnál e tevékenység, aminek alighanem a folyószámla-értesítők megérkezése az oka. Nem szól viszont a fáma arról, hogy valamely esemény, hír nyomán – mint amilyen most a céges telefonok magánhívásainak megítélése – fellendülne az önellenőrzési kedv.


Talált pénz 1

HIBAFORRÁS. Az önrevíziót is el lehet rontani, s ez sokaknak sikerül is. Leginkább az önellenőrzési pótlék kiszámítását hibázzák el az ügyfelek, kiváltképp, ha ismételt felülvizsgálatról van szó. Akadnak problémák a nyomtatványok kitöltésével is. Például az áfa helyesbítését célzó íven az önellenőrzési pótlékot is javítani lehet, ám egyszerre a kettőt nem. Ha valakinek ilyen vágya van, annak két nyomtatványt kell kitöltenie. Az APEH az önrevíziót vissza is utasíthatja. Jogszabály szerint a későn feladott, a határidőt figyelmen kívül hagyó bevallást el sem fogadhatja a hivatal, s így tesz a nem megfelelő nyomtatványon vagy aláírás nélkül érkező revíziókkal is. Ugyanakkor az önrevíziós szabályozásnak is vannak furcsaságai. Tudni kell például, hogy ha a hibás számlát kézzel állították ki annak idején, akkor azt ki lehet javítani. Ám ha gép adta, akkor – annak érdekében, hogy a masina memóriája is a helyes adatot rögzítse – sztornózni és újraírni kell a számlát. Következésképpen önrevíziós kötelezettség csak a számítógépes számlákat terheli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik