Kockázatmentes tétek

Megtörténik-e a fordulat az elmúlt két év költekező gazdaságpolitikája, a bérkiáramlás robbanásszerű növekedése, a külpiaci versenyképesség drasztikus romlása után? Évadnyitó beszédében, február 11-én a miniszterelnök azt a benyomást keltetette: kerüli a választ a remélhető uniós csatlakozás előtti – egyben választás utáni – 2003-as év valódi kérdéseire. “Sok olyan jel van, amire figyelnünk kell” – mindössze ennyit vagy alig többet említett meg az igazi problémákról. A gazdaságpolitikát laza ígérethalmaz, a tízpontos úgynevezett Európa Terv helyettesíti. Bár vannak ebben új, előremutató elemek – különösen a befektetés-ösztönzés, a vállalkozói hitelezés területén -, egészében a kormányfő erőtlen, szerény mondanivalójú tervet vezetett elő, ráadásul arra sem volt képes, hogy két év költségvetési expanziója után szakítson az osztogatás retorikájával. 

A tízpontos tervvel kétféle baj van: nincs benne sok új elem, ami még szerencse is, hiszen nincsenek újabb aranytartalékok az állami kasszában. Mégis, a szavak szintjén folytatódik az a félrevezető diskurzus, amely a közkiadások milliárdjaival méri a jót, amit az állam a választókkal tesz. Ehhez persze az államnak el is kell vennie – növelnie az adókat vagy az államadósság szintjét, s vele a gazdaságra jövőben nehezedő terheket. Tavaly, amikor az egymást váltó kormányok a hazai össztermék 9,7 százalékának megfelelő államháztartási deficitet produkáltak, az adó- és járulékbevételek forintértéke 10,2 százalékkal duzzadt az előző évhez képest, miközben az államadósság év végi szintje a GDP 52 százalékáról 55 százalékra emelkedett. Furcsa lenne azt állítani, hogy ez jótétemény; pedig ez történt a választók kegyeiért folytatott versengésben. (Az idei költségvetési előirányzatok szerint a főbb adó- és járulékbevételek további 10,9 százalékkal nőnek.)

ÖSSZEGEREBLYÉZVE. Nehéz megmondani, mi az “európai” abban, hogy az uniós csatlakozás napjától ingyen belépőt kapunk az állami múzeumokba. De általában is, a kormányfő igen vegyes minőségű és fajsúlyú tételekből álló csomagot nyújtott át. Kinek is? Bár a törvényhozás előtt beszélt, a laza programhalmaz jóformán semmire nem kötelezi, hiszen kerülte a közjogi, költségvetési formát. Ha végignézzük a Európa Terv egyes tételeit (lásd külön), látható, hogy kisebb részüket már szerepelteti a 2003-as költségvetés: az egészségügyi műszercsere program benne van a büdzsében, csakúgy, mint 79,4 milliárd forint a gyorsforgalmiút-építésből. Sőt a Pénzügymisztérium állítása szerint, a magyar vállalkozások határon túli terjeszkedését segítő, állami tulajdonú Corvinus Rt. 7,5 milliárdos tőkeemelése is fellelhető az előirányzatokban. Medgyessy beszédébe – a Miniszterelnöki Hivatal honlapján közzétett ígéreteken felül – valamiképpen becsúszott a megépítendő Modern Múzeum és az “odahurcolandó” Ludwig Gyűjtemény (Figyelő, 2003/7. szám), holott az építkezés finanszírozására már 2001 végén megtörtént a pénzügyi kötelezettségvállalás. Más ügyekben – a fontosabbak zömében – majd csak jövőre vagy később lesz előrehaladás, egyes fontos esetekben pedig külön törvény megalkotása várható (filmtörvény, közoktatási törvénymódosítás).

A terv azonban nem áll össze egységes egésszé. Annyira sem, mint a maga idejében a – más szempontból persze vitatott – Széchenyi Terv. “A Széchenyi Terv nem kormányzati programként, jogszabályi szintre emelt felelősséggel (…) valósult meg, hanem (…) laza együttműködési keretek között” – állapította meg nemrég az előd kormány kedves víziógyűjteményéről a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi). Majd így folytatja: “…nem állapítható meg egyértelműen, hogy mi és miért tartozik pontosan a Széchenyi Tervhez”. Mindez tehát a jelen kormány kritikája akart lenni az előd “kommunikációs szlogennel” operáló programalkotásával szemben. Az Európa Tervben sincs jogszabályi szintre emelt felelősség, és – már a kezdeteknél is bizonyosra vehetjük – néhány konkrétumtól eltekintve nem állapítható meg egyértelműen az sem, mi tartozik bele és mi nem. Mindeközben folyik persze a költségvetési statisztika rendbetétele, az európai kívánalmaknak megfelelő átláthatóság megteremtése, és az “üvegzseb” program az államháztartáshoz kapcsolható szervezetek vállalatok világában próbálja megteremteni a nyilvános elszámoltathatóságot. A legmagasabb kormányzati szinten viszont tovább folytatandó gyakorlatnak tekintik a felelősség, számonkérhetőség nélkül folytatott diskurzust.

DEFENZÍVA. A “se hús, se hal” kormánytervet minden bizonnyal kényszerek is magyarázzák. Elemzők a kényszerek háromféle csoportjára lettek figyelmesek.

Először is, a belpolitikában ott a harapófogó, amelynek egyik szárát a kormányoldal, illetve a szocialista tábor, a másikat pedig a jobboldal alkotja. A kormányfő törekvése, hogy mindenki miniszterelnöke legyen, ám ez egyik félnek sincs ínyére. A legérdekesebb ebben a történetben a baloldali 168 Óra főszerkesztőjének újévi támadása volt: “Nyilván úgy gondoltad, hogy előzékenységed egyben előrejelzés is: 2003. a megbékélés éve lesz. Szerintem tévedsz. Ez a történet nem a megbékélés évéről, hanem az áráról szól” – írta a lap. És Medgyessy válaszolt, olvasói levélben: “Nem félek attól, hogy racionális lépéseimre (vagy hátralépéseimre?) az ellenfél azt gondolhatja, zsarolható vagyok. Ennek az ellenkezőjét kellőképpen bizonyítottam.” A kormányfő nem félt, de okkal érezhette úgy: nemcsak Terror Háza van a világon, amire, a parlamenti döntést mintegy felülbírálva, 100 milliós tartalékot különített el, hanem a maga tábora felé is gesztust kell tennie. A gesztus azonban, a 2003-as “takarékos” költségvetés évében, csak felemás lehet.

A másik kényszerítő tényező nyilvánvalóan a kényessé vált külpolitikai helyzet. A nyolcak levelének aláírásával a kormányfő olyan ügyben választott, amiben nem akart választani, s most jó lenne e tényt a következményeivel, amennyire csak lehet, tompítani. Amíg el nem ülnek az ellentétek a szövetségesek között az iraki konfliktus miatt, addig a hazai egységtörekvés kudarcával fenyegető lépések is veszélyesnek tűnnek föl. Ez viszont megint azt jelenti: mindenkinek, azaz senkinek a kedvére lenni. Az évadnyitó beszéd legerőteljesebb, legmeggyőzőbb pontja egyébként a Romániával való megbékélés taglalása volt. A romániai ügyben Medgyessy csakugyan a megbékélés emberének mutatkozott, de egyszersmind büszkén vállalta is az ezzel járó belpolitikai konfliktust.

Harmadik szorító tényezőként a közelgő népszavazást jelölik meg az elemzők. Az euroszkeptikusok tábora vészesen nő, és a kormány feje már csak emiatt is kívánatosnak látja a békességet április 12-ig.

KOMOR FELLEGEK. A gazdasági helyzet pedig nem rózsás, és nem lehet sokáig úgy tenni, mintha semmi baj nem lenne. “Felhők gyülekeznek a gazdaság horizontján” – írja költőien a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is. A legfenyegetőbbnek a bérek – költségvetési szektorbeli reform nélkül végrehajtott – emelkedését, a fajlagos bérköltség 2001-2002. évi robbanásszerű (mintegy 20 százalékos) megugrását és a fizetési mérleg hiányának duzzadását látja. Utóbbi tavaly már megközelítette a GDP 5 százalékát (szemben a 2000-es 2,9, illetve 2001-es 2,2 százalékos deficittel). Ebben pedig szerinte nemcsak a bejövő turisták forgalmának történelmi mélypontja játszik szerepet, hanem bizony a béremelkedés és a költségvetés megnövelte kereslet is. Az államháztartás és a folyó fizetési mérleg hiánya együtt nő, s ezt úgy hívják: ikerdeficit.

FENYEGŐ ROMLÁS. A veszély pedig elsősorban azért van, mert megváltozhat a befektetőknek az európai közeledés miatt eddig töretlenül növekvő bizalma hazánk iránt. A Fitch nemzetközi hitelminősítő intézet a múlt héten szintén határozott gazdaságpolitikai reakciót tartott szükségesnek az ikerdeficit miatt, bár egyelőre nem változtatott a magyar adósság besorolásán. A piaci megítélés fenyegető romlása mellett pedig ott vannak a gazdasági alapok, a fundamentumok. Jelentésében az IMF szabatosan föl is sorolja, miért tartja szükségesnek a költségvetési stabilizációt: “növelni a beruházásokat finanszírozó megtakarításokat; kivédeni a költségvetés magánberuházásokat kiszorító hatását; nem növelni az államadósságot, fenntartani a nemzetközi versenyképességet; támogatni az infláció mérséklésre irányuló erőfeszítéseket; és általában, óvni a fenntartható növekedés szempontjából fontos stabilitást”. A Valutaalap korrekciós intézkedéseket sürget, ha a megcélzott 4,5 százalékos hiányt veszély fenyegetné.

De hát az IMF éppen arról írt, hogy “erőteljesen támogatja” a kormány deficitlefaragó törekvéseit – hangsúlyozza László Csaba pénzügyminiszter. A kormány az idén 4,5 százalékra, 2005-ben pedig jóval 3 százalék alá szorítaná le az államháztartás hiányát. “Ha nem kérünk semmit, akkor az IMF nem ajánlhat, és nem diktálhat semmifajta feltételt” – mondja Medgyessy is, akár csak a maga hivatali idejében Varga Mihály ex-pénzügyminiszter.

Látni kellene azonban: nem csupán a milliárdok osztogatása lehet nemzetgazdasági érdek. Hanem mondjuk az is, hogy megszűnik a politikusok populista vetélkedése.