Minden jel szerint most már az isten sem ment meg attól (elnézést a profán fogalmazásért), hogy belépjünk az Európai Unióba. Jóllehet, még számosan nem éppen töretlen hívei a csatlakozásnak, s úgy vélik: hiba (volna) nemzeti érdekeinket, nagyra becsült szuverenitásunkat feláldozni egy globalista, nemzetek feletti szervezet oltárán. A döntő szó persze a választópolgároké, akik még meglehetősen tájékozatlanok, s voltaképpen arra szeretnének választ kapni: mitől lesz ez jó nekünk? Na meg arra: mibe is lépünk be? A válasz e kérdésekre azért is nehéz, mert az unióval kapcsolatos aggályok, félreértések és szándékos félremagyarázások, illúziók és tévhitek nagyban nehezítik a tisztánlátást. Ezért is kell üdvözölnünk Balázs Péter Az Európai Unió külpolitikája és a magyar-EU kapcsolatok fejlődése című munkáját.
HIEDELMEK. E rendkívül sok témát felölelő, világos szerkezetű, jó stílusú, legjobb értelemben vett szakkönyvet, kézikönyvet ismertető recenzens, a bőség zavarával küszködve, csupán néhány gondolatra hívhatja fel a figyelmet. Így a közvélekedésben annak a csaknem általános hiedelem cáfolatára, amely az uniót szinte kizárólag gazdasági integrációs szervezetnek tekinti. Magyarán a közbeszédben a kül- és biztonságpolitikai funkciókról indokolatlanul kevés szó esik. Az ugyan igaz – mint szerzőnk írja -, hogy az EU közös külpolitikai fellépései általában kevés eredménnyel jártak, s a közös biztonságpolitika sem hozott sok sikert, ám azért mégis helyesbítésre szorult a gyakran hangoztatott megállapítás, miszerint az unió „gazdasági óriás – politikai törpe”.
Fogalmazzunk tehát pontosabban: nem férhet hozzá kétség, hogy e szervezet hatalmas gazdasági súlyával arányban áll a világgazdaságban elfoglalt tekintélyes helye, s ebből következően a külvilágra gyakorolt erős hatása, valamint sikeres gazdasági érdekérvényesítő képessége. Ehhez képest a „nagypolitika” területén szerepe kisebb. Nem „szuperhatalom”, hiányzik ehhez a „katonai dimenziója”. Azonban az unió mégiscsak nagybefolyású „globális hatalom”, a világpolitika „újfajta nemzetközi és nemzetek feletti sajátos aktora”, amely döntő hatást gyakorol a külvilágra. Hiba volna tehát lebecsülni az unió kül- és katonapolitikai funkcióit.
GAZDAGODÁS. Az integráció további fejlődése során, beleértve most már az új tagok, így Magyarország felvételét is, a nemzetközi kapcsolatok szerepe növekedni, szabályozása, eszköztára gazdagodni fog. Ha pedig így lesz, s ebben nincs okunk kételkedni, akkor mit fog mindez jelenteni a számunkra? Mindenekelőtt véget ér az a folyamat, amely a gazdaságirányítási rendszer reformjára irányuló törekvésekkel kezdődött, s amely húsz éven át a kapcsolatok normalizálásáig kis és óvatos lépések sorozatából épült fel.
Elérkeztünk tehát a biztató jelenhez. Az unió bővítésének ugyanis messzemenő politikai és gazdasági következményei lesznek egész Európa, és különösen a közép- és kelet-európai régió számára. „A csatlakozással pedig szinte automatikusan megörököljük az unió teljes külkapcsolat-rendszerét, szervezeti tagságait, diplomáciai viszonyait, s ez új, tekintélyes és jól működő foglalatát képezi majd a magyar külpolitikának, mind a szomszédos országokkal való viszonyt, mind az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelem szabályait illetően.” Amint arra Balázs Péter rávilágít, hazánk valószínűleg az integráció egyik előretolt bástyája lesz Közép- és Kelet-Európában. (Jóllehet „a bástyával” csínján kell bánnunk, mert hogy voltunk már a „kereszténység bástyája”, azután meg „nem rés, hanem erős bástya a béke frontján”, de egyik sem hozott sok szerencsét.)
Nem férhet hozzá kétség, hogy a közeljövőben szerfelett fontossá válik számunkra a szervezeten belüli alkupozíciónk súlya, külügyi érdekeink és törekvéseink érvényesítésének lehetősége, figyelemmel a nemzetközi kapcsolatrendszer által megalapozott tágabb mozgástérre. S abban is bízhatunk, hogy a régióban hajdan szorosabb közösségben együtt élő szomszéd népek ismét felfedezik majd egymás nyelvét, kultúráját és országait, valamint kölcsönösen akadálytalanná válik a nemzeti kisebbségek és az anyaországok kapcsolata. Ezzel Magyarország esetében „fájó történelmi sebeket gyógyít(hat) az integráció”. Persze mindehhez még elég sok idő, valamint kölcsönös jó szándék, megértés is szükségeltetik.
ÚJ LEHETŐSÉGEK. Ám ami szerzőnk állítása szerint valóban sorsdöntő: belépésünkkel véget ér számunkra a kirekesztettség és bizonytalanság állapota, és hazánk egy nagytekintélyű és érdekeit hathatósan érvényesítő szervezet tagjaként léphet fel a külvilágban, ami megsokszorozza erejét és lehetőségeit. Persze a Kánaán – s az unió sem az – még odébb van. A hamis próféták azonban mégiscsak gondolkozzanak el rajta: milyen élet, milyen jövő várna ránk az unión kívül?
