azzal elvileg alighanem mindenki vagy majdnem mindenki egyetért. Nem mehetnek tovább úgy a dolgok, ahogy a választás okozta föllángolás miatt mentek. A terjeszkedő költségvetés okozta keresleti sokk, illetve a bérkiáramlás miatt két év alatt bekövetkezett 20 százalékos versenyképességi romlás egyszerre fenyegeti a külső egyensúlyt és az infláció leszorítását célzó erőfeszítéseket. A jegybank árfolyam-politikája képtelen egyszerre fölvenni a harcot a fizetési mérleghiány felduzzadása és a pénzromlás ellen. („Hagyjátok békében a Nemzeti Bankot!” – írta Bokros Lajos ugyanerről.) Nyakunkon az „ikerdeficit”, a növekvő közköltekezés közvetlenül a külső egyensúly romlását váltja ki. Csábító érv, hogy úgyis remekül tudja finanszírozni az állam a deficitet, de fennáll a veszély, hogy a tátongó lyukak miatt a visszájukra fordul a magyar gazdaság teljesítőképességével kapcsolatos, ma még kedvező megítélés.
Az ajánlott receptre is alighanem sokan rábólintanak. Elvileg. Az idén a beruházásokat fogják viszsza, ám jövőre bizony megtakarítást kell(ene) elérni a költségvetés folyó kiadásaiban is. Átláthatóvá kell tenni a büdzsét, hároméves keretszámokkal gátat szabni a terjeszkedésének. Az idei közszolgálati bérek befagyasztására vonatkozó IMF-javaslat is érthető, sőt – vághatnánk rá – meg is valósul, hiszen az idén már nem emelik tovább a béreket (legalábbis általában nem). A jövő évre javallt további korlátozás – a béremelés mértéke ne érje el az inflációt – már hátborzongató túlzásnak tűnhet, de elvileg nem kelthet megütközést a külpiaci versenyképesség és a hazai árak stabilizálása szempontjából.
Elvileg tehát nincs, vagy alig van probléma. „Csak” gyakorlatilag.
