Gazdaság

Automata dokkolás


Automata dokkolás 1

A hajót a műholdas rendszer navigálja a mágneses mezőben.

A nemzetközi áruforgalom jelentős része még mindig vízi úton, elsősorban a tengereken zajlik; a kikötők pedig hagyományos szerepük – a “hajó parkoltatása” – mellett egyre inkább ellátják az átrakás és feldolgozás feladatait is. Márpedig ahhoz, hogy a teherszállító hajókon a konténerekben érkező árut a partra lehessen juttatni, megfelelő dokkolás szükséges, ezt pedig még a legkorszerűbb kikötőkben is kötelekkel, kézi erővel végzik el a tengerészek. A megerőltető munkának azonban hamarosan vége: a hollandiai Delft város egyetemének mérnökei most olyan elektromágneses kikötői medencéket terveztek, amelyek magukhoz vonzzák a hajókat.

Az új módszer, mint mondják a fejlesztők, emberéleteket menthet, és évente 5 millió euró megtakarításához vezethet. Lényege, hogy a hajók kikötését segítő partfalakba elektromágneseket építenek, amelyek gombnyomásra mágneses mezőt létesítenek maguk körül – egy ötven rúdból álló rendszer például elegendő lesz ahhoz, hogy akár négyszáz méter hosszú hajókat is magához húzzon, ám annyira mégsem erős, hogy megzavarja a fuvareszköz navigációs rendszereit, vagy eltorzítsa a fedélzeten működő katódsugárcsöves monitorok képét. A kikötői eszközök fejlesztésében korábban éppen ezek miatt a problémák miatt nem kísérleteztek a mágneses dokkokkal, ám a holland megoldásban az elektromágneses mező jóval kíméletesebb, irányultsága speciális, csupán néhány méterre terjed ki. A rendszert Rotterdam kikötőjében az idén egy kísérleti dokkban tesztelik, amennyiben pedig beválik, az ország több pontján is kipróbálják majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik