Megemelkedik az idén, mégpedig a költségvetési törvény alapján a tavalyi 7,0-ról 7,58 százalékra az a kamat, amelyet a költségvetésnek kell fizetnie a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részére a még 1991 előtti évekből származó államadósság után – közölte a jegybank. A kamatemelkedés első pillantásra furcsának tetszhet. Az előírások szerint a régi adósságok után fizetendő kamat meghatározásakor a tárgyévet két évvel megelőző évben, a jegybanki devizatartozások után fizetett kamat 1 százalékponttal növelt mértékét kell alapul venni. Növekedésnek indult volna a devizatartozások után fizetett kamat 2001-ben? Ez nem igaz, hiszen mérlegbeszámolója szerint a jegybank 2000-ben 6,8, 2001-ben 6,2 százalékot fizetett devizakötelezettségei után. Csakhogy 2000 májusában, amikor a 2002-ben fizetendő kamat mértékét kellett meghatározniuk a kétéves költségvetésben, még nem ismerhették a 2000. évi átlagos devizakamatlábat, így becslést kellett alkalmazniuk – lebbentette föl a fátylat Sándor György, az MNB ügyvezető igazgatója. Vagyis nem az idei, hanem a tavalyi ráta “lóg ki” a sorból. A régi adósságok után fizetett kamat 1998-2001 között rendre 8,05; 8,22; 7,92; 7,64 százalék volt, és ez esett tavaly 7,0, majd ugrott most meg 7,58 százalékra.
- 12:58 Új évaddal folytatódik a Kőgazdag fiatalok
- 12:58 Négy év börtönt kértek a férfire, aki megverte tornyosnémeti volt polgármesterét
- 12:57 Újrakezdődik a per a 24.hu és Orbán Viktor között
- 12:53 Mától új főtitkára van a NATO-nak
- 12:46 Újabb felszámolás a Dunaferrnél, az NGM szerint a kormány mindent megtett a Vasmű megmentéséért
- 12:40 Deutsch Tamás az összes EP-képviselőt levélben tájékoztatja Magyar Péter mentelmi ügyéről
- 12:35 Kiderült, mi alakítja ki Szibéria rejtélyes krátereit
- 12:24 Megszületett Logan Paul és Nina Agdal első közös gyereke
- 12:18 Extraprofitadó: a kormány csökkentené a biztosítók terheit
- 12:08 Ez lehet az elmúlt 150 év legszorosabb elnökválasztása, és csak néhány államon múlik az eredmény
- 12:06 Orbán Viktor: Jimmy Carter kivételes helyet foglal el a magyarok szívében
- 12:05 Videón az űrruha, amelyben a Holdra lép az első kínai
- 12:01 Orbán Viktor szabad bejárást kapott a Sándor-palotába
- 11:52 Máris lett következménye az Atlético-drukkerek dobálózásának
- 11:47 A Kísértés: Miután a lányok villájában ismét felvillant a hűtlenséget jelző gömb, Brigi válaszul megcsókolta Mátét
- 04:10 Százéves lett a legjószívűbb amerikai elnök
- 11:15 Ismét vásárlás nélküli pénzlevonásokról számolnak be Apple felhasználók
- 07:00 Versenyképesség: a kkv-k céljai helyett az állami feladatok ellátására mehetnek az EU-s források
- 03:33 Kézilabdázók mentették ki a szurkolókat a kigyulladt buszból
- 20:03 Farkasházi Réka édesapját ugyanazzal a betegséggel diagnosztizálták, amivel Karsai Dániel küzdött
- 06:18 Izrael megkezdte a szárazföldi műveleteket Libanonban
- 09:45 Az 56-os lyukas zászló lett a Tisza Párt jelképe
- 08:26 Szentkirályi és Vitézy erősebb rendőri jelenlétet akar Budapest egyes részein
- 10:48 A Kísértés: Négy kísértőnek távoznia kellett a szigetről
- 08:52 GKI: a CSOK inkább ártott, mint használt, felnyomta az építőanyagok és ingatlanok árát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!