Nehéz volna ma lepusztultabb, kietlenebb és veszélyesebb helyet találni Groznijnál, a szakadár orosz köztársaság, Csecsenföld fővárosánál. Az orosz szövetségi erők és a csecsen lázadók közt 1994 óta lezajlott két háborúban háromszor került megszállás alá, arculatára ma leginkább a romok és az aknakráterek a jellemzők. Lakosai közül sok ezren elmenekültek, akik pedig maradtak, azok félig szétlőtt épületekben tengetik napjaikat. Minden harmadik-negyedik háztömb tetején orosz megfigyelőállások találhatók, bennük alig huszonéves katonákkal, akik ujjatlan kesztyűt hordanak, hogy az orvlövészek támadása esetén könnyebben visszalőhessenek kalasnyikovjaikkal. A város neve tragikusan találó. Groznij annyit jelent, mint rettenetes vagy rémületes (emlékezzünk csak Ivan Groznijra, azaz Rettegett Iván cárra). „Szörnyű itt az élet” – sóhajt a születése óta a városban élő 47 éves Amina Tatajeva, aki a csecsen regionális adminisztráció gazdaságfejlesztési osztályánál dolgozik.
NÉPSZAVAZÁS. Vlagyimir Putyin orosz elnök szeretné újra Oroszországba integrálni Csecsenföldet. A Kreml félmilliárd dollár segélyt irányít a térségbe, sőt márciusra népszavazást terveznek az új alkotmányról, amely végérvényesen megerősítené, hogy a köztársaság az Orosz Föderációhoz tartozik. Putyin annak is véget akar vetni, hogy Csecsenföld a lázadók és az iszlám fegyveresek fészke legyen, ami a tavaly október végi moszkvai túszdráma után különösen sürgető feladat.
A lázadók támogatottságának gyengítéséhez az egyik biztos út a gazdaság újjáélesztése volna. A helyzet már ma is lehetne jobb. Hiszen Csecsenföldön már több mint két éve véget értek a nagyszabású katonai hadműveletek, s az oroszok szinte teljes egészében ellenőrzik a 16 ezer négyzetkilométeres területet, noha a lesből támadó csecsen fegyveresek még mindig veszélyt jelentenek helikoptereikre és gyalogos egységeikre. A csecsen nép belefáradt a konfliktusba. Orosz parancsnokok szerint a lázadó egységek ma már mindöszsze 800-1200 gerillából állnak.
Putyin ezzel együtt nagyon messze van még ama céljának megvalósításától, hogy Csecsenföldet politikai és gazdasági tekintetben ismét Oroszország integráns részévé tegye. A helyiek továbbra is elutasítják Moszkva irányítását. Ellenérzéseiket nagyrészt azok az úgynevezett tisztogató akciók táplálják, amelyek során az oroszok lázadók után kutatnak a falvakban, s közben állítólag nőket erőszakolnak meg, illetve ártatlan férfiakat végeznek ki. A háborút pedig nem sikerült végleg lezárni, időről időre összecsapásokra kerül sor az orosz katonák és a csecsen fegyveresek között.
Vérzivataros történelem
1944. Sztálin parancsára 480 ezer csecsent és velük etnikailag rokon ingust deportálnak Szibériába azért, mert a háborúban nem elég lojálisak a Szovjetunióhoz. A túlélők 1957-ben Hruscsov engedélyével visszatérhetnek.
1991-1994. Választási csalás révén a csecsen nemzetiségű Dzsohar Dudajev orosz tábornok veszi át a hatalmat a köztársaságban, és egyoldalúan kikiáltja a függetlenséget. A szakadár rezsim elfoglalja a szovjet időkben létesített fegyverraktárakat, s Csecsenföld a kábítószer- és a fegyverkereskedelem egyik központja lesz.
1994-1996. Borisz Jelcin parancsára az orosz hadsereg 1994 decemberében megszállja Csecsenföldet, hogy helyreállítsa a rendet. A harcokban tízezer katona veszti életét, majd az oroszok visszavonulnak, és 1996 augusztusában Csecsenföld de facto függetlenné válik. Négy hónappal korábban orosz katonák egy támadás során megölik Dudajevet.
1997-1999. Aszlan Maszhadov elnök irányítása alatt Csecsenföld ismét fellázad, és egy iszlám hadúr 1999 augusztusában elfoglalja a szomszédos Dagesztánt azzal a céllal, hogy egy nagyobb muzulmán államot hozzon létre. Egy hónappal később Vlagyimir Putyin elnök elrendeli Csecsenföld újabb orosz katonai megszállását.
2000-2002. Átfogó, de bizonytalan orosz ellenőrzés alakul ki Csecsenföld felett. 2002 októberében csecsen terroristák 800 túszt ejtenek egy moszkvai színházban. Putyin népszavazást kezdeményez az új csecsen alkotmányról.
A konfliktus emellett rengeteg pénzébe is kerül Moszkvának. Bár a hadműveletek költségeit nem hozzák nyilvánosságra, elemzők szerint a Csecsenfölddel kapcsolatos kiadások az évi 9 milliárd dolláros orosz katonai költségvetés egyharmadát emésztik fel. Ráadásul Moszkva pénzeli a tízezer fős csecsen rendőrséget, valamint a helyi titkos kollaboránsokat.
Persze a legsúlyosabb árat maguk a csecsenek fizetik. A Borisz Jelcin utasítására indított, 1994-től 1996-ig tartó első háború a különböző becslések szerint 30-80 ezer polgári áldozatot követelt. Arról, hogy a most folyó háborúban hány civil vesztette életét, nincsenek megbízható számok. Összesen 70 ezer csecsen hagyta el a szülőföldjét, s az orosz hatóságok most azt szeretnék, ha visszatérnének lakóhelyükre; ennek első lépéseként a közelmúltban felszámoltak egy 1500 menekültet befogadó sátortábort Ingusföldön. Szövetségi tisztviselők 2,7 milliárd dollárra teszik a csecsenföldi újjáépítés költségét, ám ez az összeg aligha elég a célra, tekintve, hogy Groznij szinte teljesen romokban hever.
Mihail Babics, a Moszkva által nemrég kinevezett új csecsen miniszterelnök mindazonáltal határozottan állítja, hogy „az újjáépítés folyamatban van”. Groznijban tavaly két víztornyot hoztak helyre – hangoztatják orosz tisztviselők. A nagy kérdés az, hogy a segélyekből mennyit használnak föl rendeltetésszerűen, és mennyit sikkasztanak el. A parlamentnek jelentő orosz számvevőszék szerint a lakóépületek felújításával megbízott építési vállalkozók gyakran irreálisan magas költségszámlákat nyújtanak be, és a plusz-pénzen megosztoznak a korrupt bürokratákkal. Groznijban számos olyan épület található, amely hivatalosan már renováltnak számít, ám a valóságban továbbra is lakhatatlan.
A konfliktusban a legnagyobb kárt talán a kibontakozási lehetőségek elvesztése okozza. Csecsenföldön a fiatal generáció nem teheti meg, hogy tanulmányaira összpontosítson. „Egyszerűen csak tanulni szeretnék” – mondja a grozniji kórházban gyakornokoskodó 28 esztendős Samil Iljaszov orvostanhallgató. De nincs módja erre, mivel állandóan zaklatják őt az orosz katonák, akik terroristát, de legalábbis lázadó-szimpatizánst gyanítanak minden fiatal csecsen férfiban.
Csecsenföld bajait még az is fokozza, hogy el van vágva az Oroszország más részein lassan meggyökeresedő piacgazdasági kultúrától. A Groznij mellett működő kenyérgyár szigorúan csecsen állami ellenőrzés alatt áll, egy vekni kenyér árát 5 rubelben, azaz 15 dollárcentnek megfelelő összegben rögzítették. A városi rádióállomás a Moszkvából érkező támogatásokból tartja fenn magát valahogyan, de fizetett hirdetései nincsenek. „Mit reklámozzunk? A háborút?” – kérdi Anzor Davletyukajev, a rádió igazgatója.
BERUHÁZÁSIGÉNY. Pedig nem kellene, hogy mindez így legyen. A késő cári és a kora szovjet időkben Groznij a második legnagyobb olajfinomítási központ volt Baku után. Most, hogy Oroszország a minőségi olajtermékek világpiacának egyik fő szállítójává válik, Csecsenföldön újra virágozhatna ez az ipar, ha béke volna. De a finomítók alig üzemelnek, és a Rosznyefty orosz állami olajtársaság szerint – amelynek engedélye van a 257 millió barrelesre becsült csecsen kőolajkészletek feltárására – óriási összegű beruházásokat kellene végrehajtani e létesítményekben. A Rosznyefty jelenleg szerény 33 ezer barrelt termel ki naponta a csecsenföldi lelőhelyeken, s a fő gondja az, hogy teljesen eloltsa a tüzeket a szabotázsból felgyújtott kutaknál. A Baku és a fekete-tengeri Novorosszijszk kikötője között lefektetett, Csecsenföldön keresztülhaladó csővezeték három éve nem szállít olajat, csecsen szakasza mára szinte teljesen megsemmisült.
Egy s más azért működik a köztársaságban. Például a rendbe hozott grozniji laktanya, ahol egy generátor biztosítja az áramot, a fűtést és a meleg vizet a mintegy ezer orosz katona számára. A veszélyes csecsenföldi szolgálatért a katonák a rendes zsold kétszeresét kapják, és jár nekik havi 645 dollárnyi külön pénz is, ha fegyveres akciókban vesznek részt. De a laktanya ortodox kápolnájában mégsem csupán lelki üdvösségükért imádkoznak, hanem azért is, hogy épségben hazajussanak erről az átokföldjéről.
